Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás

A nevek mágiája

Születendő gyermekünknek megfelelő nevet választani izzasztó fejtörés és „vakrepülés” is egyben, hiszen az égvilágon semmit sem tudunk a gyermek attitűdjéről, személyiségéről.

Fontos ugye, hogy miként passzol a vezetéknévhez. Ez szerencsére már szűkítheti a kört. Ám még ennél is lényegesebb, hogy a választott név milyen jelentéstartalommal bír, illetve a számmisztika miként determinálja a gyermek további sorsát. Mint minden dolog a környezetünkben (élő és élettelen egyaránt), a szavak, tehát a nevek is adott rezgéssel bírnak.

Ha megpróbálunk elvonatkoztatni a szavak jelentésétől, akkor könnyen beláthatjuk, hogy például a „pillangó” szó dallamosságától milyen messze esik mondjuk a „kreatív” melléknév szögletessége, merevsége (utóbbinál furcsa ellentmondás, hogy a tartalom és a tudatban kapcsolt holdudvar éppen ellentettje egymásnak). Nincs ez másképp a nevekkel sem: az adott név hajlamosít, de ritkább esetben akár még determinálhatja is viselője egyéniségét.

Mindenekelőtt ügyeljünk a negatív felhangokat hordozó nevekre vagy azokra, amelyek jelentése túlzott önfejűséget takar. Utóbbira jó példa a Viktor név, ami győzőt, győztest jelent – akinek életfeladata a győzelem, erre teremtetett, ezt azonban minden áron eléri vagy elérni vágyik, így ha kell, folyamatos csatában éli az életét. Ennek szöges ellentéte például Erzsébet, azaz „Isten esküje”, aki életét rendszerint mások boldogulásának szenteli, önfeláldozó, és gyakran óvatos.

Emellett érdemes a számmisztikát is tanulmányozni utódunk nevének kiválasztásánál. A betűket számokkal helyettesítve a vonatkozó irodalmak támpontul szolgálhatnak arra nézve, vajon megérzésünk megcsal-e bennünket a megálmodott nevet illetően. Szerencsés számot kapunk-e vagy olyat, amit jobb inkább elkerülnünk?

Vizsgáljuk meg az életünket a saját nevünk fényében! Ha kell, olvassunk utána néhány helyen. A történelemből ismert személyiségek utóneveinek is utána nézhetünk, sok esetben meglepő egybeesést találunk a névszótárakkal!


A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.

Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Kincső
Mellék:
 
Theresa
Mellék:
 
Oláh Mária
Mellék:
 
Andrea Morni
Mellék:
 
Horusz
Mellék:
 
Izzi
Mellék: