Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás

Luca napi babonák és jóslások

Nem is olyan rég a téli időszak még arra adott alkalmat az embereknek, hogy – a mezőgazdasági munkák lezárultával – egy kicsivel több időt szenteljenek magukra és egymásra. Ilyenkor lehetett kipihenni az egész éves fáradalmakat, készülni a következő évre, hálát adni, és persze jóslásokba bocsátkozni a jövő évet illetően.

Luca napjához – december 13. – számtalan babona kötődik. Ezek eredete valószínűleg a Gergely-naptár bevezetése előtti időszakra nyúlik vissza, akkoriban ugyanis ez a nap volt az év legrövidebb napja. A Luca napi boszorkányokról bizonyára mindenki hallott, azt azonban kevesen tudják, hogy Szent Lucának is két arca volt, egy jóságos és egy gonosz. Érdekes módon, az utóbbi maradt fenn a köztudatban, ezért ettől a naptól mindig is tartottak az emberek.,

Igyekeztek ilyenkor mindenféle módszerrel elkerülni a gonosszal való találkozást, például fokhagymával kenték be az ajtófélfát, és elrejtették a seprűket a boszorkányok elől. Luca napján tilos volt az asszonyoknak fonni és egyéb munkákat végezni, de ezen a napon mindenféle jóslásokat is el lehetett végezni. Aki kíváncsi, ma is kipróbálhatja őket!

Luca napi jóslások

Házasság jóslás: ezen a napon a lányok 12 gombócot készítettek, mindegyikbe egy-egy férfinevet rejtettek kis papíron. Amelyik gombóc először feljött a víz színére, az a férfi kérte meg a lányt a következő évben.

Időjóslás: Luca napján azt is meg lehetett tudni, mennyire lesz csapadékos a következő év. A vöröshagymáról 12 réteget fejtettek le, jelképezve ezzel az év 12 hónapját, mindegyikbe szórtak egy kevés sót. Amelyikben elolvadt, az a hónap ígérkezett csapadékosnak.

Luca szék: A Luca szék faragásánál arra kell ügyelni, hogy minden nap csak egy műveletet végezzenek rajta, mégis elkészüljenek vele szentestére. Aki az éjféli misén a Luca székre feláll, az – a néphit szerint – garantáltan meglátja a boszorkányokat.


A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.

Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Ivett
Mellék:
 
Abrilla
Mellék:
 
Oláh Mária
Mellék:
 
Benedek
Mellék:
 
Ilano
Mellék:
 
Perzsi
Mellék: