Hogyan emelheti szerelmüket a Tarot segítségével új szintre?

Nem számít, hogy éppen a 20-as, 30-as, 40-es vagy éppen az 50-es éveinkben járunk, valahol a szívünk mélyén mindannyian igazi, tartós szerelemre vágyunk. Sajnos a házassági statisztikák ezt valahol mégsem igazolják, hiszen A HÁZASSÁGOK MINTEGY FELE VÉGZŐDIK VÁLÁSSAL. Ez a tendencia már jó ideje tartja magát, úgy látszik, HA EGY HÁZASSÁGBAN VAGY PÁRKAPCSOLATBAN TARTÓS KONFLIKTUSOK MERÜLNEK FEL, AKKOR AZ EMBEREK TÖBBSÉGÉNEK EGYETLEN MEGOLDÁS JUT AZ ESZÉBE: A VÁLÁS. Pedig ennek nem kellene így lennie, hiszen minden probléma orvosolható, annak megfelelően, hogy a szerelem épp melyik fázisában tart a kapcsolatunk.

Amikor a párkapcsolatok felbomlanak, sokan nem tudják a szakítás mögött meghúzódó valódi okokat. Ekkor aztán jön a következtetés: rossz partnert választottam. De vajon tényleg ilyen egyszerű lenne a képlet? Nem lehet, hogy ez az elképzelés téves?

A szerelmi szakértők, pszichológusok és párterapeuták szerint minden párkapcsolatnak van egyfajta ritmusa és ezek a ritmusok, ha teljesen egyéni ütemben is, de előbb-utóbb minden kapcsolatban feltűnnek. EZEK A SZERELEM FOKOZATAI:

  1. rajongás,
  2. hasonulás,
  3. érzelmi kitárulkozás,
  4. harmónia,
  5. fellélegezés,
  6. második szerelembe esés,
  7. érett szerelem.

Minden egyes fokozat más és más állapotra utal és rendkívül jól leírja az adott kapcsolat intimitásának szintjét. Azt is megfigyelték, hogy A KAPCSOLATOK DÖNTŐ TÖBBSÉGE A 3. VAGY AZ 5. SZAKASZBAN ÉR VÉGET. A 6. és 7. szintre el sem jutnak! Holott ez lenne mindenkinek a célja, titkon erre vágyik mindenki: egy életen át tartó szerelemre. SAJNOS SOKAN NEM ÉRTIK, HOGY VALÓJÁBAN A 3. ÉS AZ 5. SZAKASZ NEM A PÁRKAPCSOLAT VÉGÉT JELENTI, HANEM LÉNYEGÉBEN A TÖKÉLETES KEZDETET A TARTÓS ÉS IGAZ SZERELEM ELÉRÉSÉRE. Pedig a kulcs ebben áll, és bizonyos technikákkal könnyen szintet léphetünk szerelmi életünkben.

  • Mérje fel párkapcsolata jelenlegi állapotát!
  • Erősítse meg a köteléket kettőjük között!
  • Számoljon le a kétségekkel!

Teremtsen új és szilárd alapokat, amelyre biztonsággal építkezhetnek szerelmével!

Hívja jósainkat most!
A hívás díja: 485 Ft/perc
Akciós bankkártyás fizetés
Alapdíjas szám
Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 25 09

Hogyan ismerheti fel, hogy kapcsolatuk melyik szakaszban tart?

A párkapcsolatok szakaszainak felismeréséhez nem feltétlenül szükséges a párkapcsolati szakértő segítsége. A megismerkedés utáni első szakasz a rajongás szakasza, amikor még nem feltétlenül látjuk reálisan szívünk választottját. Ebben az időszakban a szerelem még nem igazán alakul ki, leginkább egy rajongással teli izgatottság, amikor napról napra új dolgokat tudunk meg a másikról és minden apró kis egybeesést valami isteni jelnek veszünk arra vonatkozóan, hogy igen, ez egy karmikus kapcsolat. A

 követkő szintre lépve aztán azt vehetjük észre magunkon, hogy már fülig szerelmesek vagyunk, a barátainknak csak és kizárólag arról áradozunk, hogy milyen boldog vagyunk és milyen érezzük magunkat együtt. Egy kicsit ilyenkor mindannyian feladjuk a saját személyiségünket és tudat alatt felvesszük a másik fél szokásait. Nem csoda, hiszen ilyenkor a kémia valóban működik, a testünk számtalan vegyületet termel ilyenkor, amelyek a szenvedélyért és az elvakult szerelemért felelősek.

Egyszer aztán minden csodának vége szakad, és bizony belépünk a 3. kritikus szakaszba. Amikor kitisztul a fejünk, elkezdjük saját magunkat adni, kitárulkozni a másik előtt. Ekkor üti fel a fejét a bizonytalanság is: VAJON TÉNYLEG Ő AZ IGAZI? VAJON BÍZHATOK BENNE? VAJON Ő IS ANNYIRA SZERET ENGEM, AHOGYAN ÉN ŐT? Ez a bizonytalanság aztán sorsdöntő lehet a kapcsolat jövőjére nézve: vannak, akiket megerősít és vannak, akiket eltávolít egymástól. Akiknek sikerül megerősíteni a kapcsolatukat, azok máris a harmonikus párkapcsolatban találják magukat, amikor már szavak nélkül is megértik egymást, amikor nem kínos a csend. De az együtt töltött bekuckózós estéknek vége szakad egyszer, elkezdenek hiányozni a barátok, elkezd hiányozni az egyedüllét. Ideális esetben a párok könnyen meg tudják beszélni ezeket a dolgokat és mivel bíznak szerelmükben, teret is engednek a másiknak. Gyakran azonban félreértik a szabadság iránti felfokozott vágyat és azt gondolják, hogy a másik kezd eltávolodni tőlük. AZOK AZONBAN, AKIK SIKERREL VESZIK EZT A KIHÍVÁST, MÁRIS ÚJ SZINTEN TALÁLHATJÁK MAGUKAT. Megújulva, feltöltődve tapasztalhatják meg, hogyan lehet újra és újra szerelembe esni ugyanazzal az emberrel.

Bizonyára most Ön is elgondolkodott azon, hogy hol tart a jelenlegi kapcsolata, vagy éppen hol tartottak akkor, amikor szakítottak. Derítse ki a Tarot segítségével, hogy hogyan léphetnek a következő szintre!

Győzze le a bizonytalanságot és tegyen szert az igaz, életre szóló szerelemre! Hívjon minket még ma!

"Annyira köszönöm!"

Mindig őszinte vagy velem Andi, és nem is kímélsz. Igazad van mindenben. Nagyon sokat csalódtam már, de Te mindig ott álltál mellettem. Te vagy a legjobb!

Andrea

"Hívni fogom még!"

Kedves Ivett! Érdekes volt Önnel beszélgetni. Kicsit elgondolkoztam a szerelmi életemen és családi gondjaimon. Köszönöm a jóslást!

Krisztina

Fontos dátumok a hónapban

2019
február
3-tól

Vénusz a Bak jegyében

Önbizalom erősítés a Vénusz támogatásával

A párkapcsolatok bolygója, a Vénusz február 3-tól egészen március 1-ig a Bak jegyében áll. Ebben az időszakban segít minket abban, hogy helyreállítsuk az önbizalmunkat, ami az önfeledt szerelem alapvető feltétele. Amennyiben bizonytalan önmagával és a szerelmi életével kapcsolatban, hívja jósainkat különleges Tarot-jóslásért, amellyel feloldhatja a kétségeit.
2019
február
14

Valentin nap

Szerelmi kötés és mágia a hosszú és kiegyensúlyozott párkapcsolatért

A szerelmesek ünnepe meghatározó lehet a szerelmi életében, ezen a napon ugyanis rengeteg pozitív energia támogatja törekvéseinket. Mindenkit eláraszt a szerelem, a csillagok és a láthatón túli világ ugyanis minden erejével támogatja a boldogságunkat ezen a napon. Használja ki Ön is, ajándékozza meg magát az örök szerelemmel!
2019
február
19

Telihold

Telihold mágia a szerelemért

Teliholdkor hatalmas energiák indulnak be, amelyek minden élőlényre rendkívüli hatással vannak. Úgy érzi, hogy már nem működik a kapcsolata? Nem mindig a szakítás a jó döntés! Nyisson új fejezetet életében, zárja le a problémákat, újítsa meg kapcsolatukat különleges szerelmi rituálénkkal, melyet az Telihold 100-szorosan támogat!
100% ügyfélelégedettségi garancia
Vásárlóink elégedettsége számunkra a legnagyobb garancia. Fennállásunk óta több százezer elégedett ügyfél választott már minket. Rengetegen közülük tartós bizalmat szavaztak nekünk, és a mai napig visszatérő ügyfeleink. Győződjön meg róla hívóink értékeléseiből, és legyen Ön a következő elégedett véleményíró!
Tanácsadóink között olyan jósokat talál, akik évtizedek óta foglalkoznak az adott terület rejtelmeivel, és rendszeresen képezik magukat azért, hogy naprakész tudással egészítsék ki a felhalmozott tapasztalataikat.

Mindig azt kérdezi magától, hogy vajon mit ronthatott el? A hiba nem biztos, hogy Önben van! A Tarot segít kideríteni az igazságot!

Hozza ki a maximumot párkapcsolatából! Hívjon minket még ma!

Hívjon minket még ma, ha:

  • Nem biztos abban, hogy van-e közös jövőjük.
  • Úgy érzi, kapcsolatuk válságba került.
  • Szeretné, ha kettejük között komolyabbra fordulnának a dolgok.

Hogyan segít a Tarot, amikor felszáll a rózsaszín köd?

A szerelmi jóslás az egyik leggyakoribb jóslásfajta, ezen belül pedig a Tarot az egyik legmegbízhatóbb eszköz. Habár léteznek ingyenes jóslást kínáló lehetőségek az interneten, A LEGJOBB, HA SZAKAVATOTT SEGÍTSÉGÉT KÉRJÜK, hiszen azon túl, hogy ő ki tudja választani a számunkra legmegfelelőbb paklit és kirakási módot, kérdéseink megfelelő feltevésétől a lapok helyes értelmezéséig mindenben azonnali segítséget tud adni.

HA GYORS VÁLASZOKRA VAN SZÜKSÉGE

Arra az estre, amikor egyértelmű és határozott kérdései vannak jósaink többsége az egy lapos kártyajóslást használja. Amennyiben szeretné megtudni, hogy hogyan érez Ön iránt kiszemeltje vagy a kedvese, esetleg szeretné tudni, hogy vajon 100%-ig megbízhat-e benne, akkor a kihúzott lap segítségével azonnali és konkrét választ kaphat kérdéseire.

HA ÁTFOGÓ KÉPET SZERETNE KAPNI SZERELMI ÉLETÉRŐL

Amennyiben úgy érzi, hogy kapcsolatuk fordulópontra került, vagy már egy jó ideje sikertelenül keresi élete párját, akkor a három lapos Tarot jóslás segítségével nagyszerűen áttekintheti a helyzetét. A három lapos szerelmi jóslás a múlt-jelen-jövő dimenzióit egyidejűleg tárja fel, így olyan összefüggésekre világíthat rá, amelyekre nem biztos, hogy saját maga felfigyelne.

HA SZERETNÉ MEGÉRTENI A PROBLÉMÁK GYÖKERÉT

Az összetett, komplikált helyzetek alapos és részletes feltárása elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsünk bizonyos helyzeteket. A Kelta-kereszt kirakási mód mélyebb betekintést nyújt egy adott problémába, segítségével könnyen megértheti, hogy mi állhat egy-egy probléma vagy kérdés hátterében, de arra vonatkozóan is kiváló útmutatást nyújt, hogy mire számíthat párkapcsolatában a közeljövőben és hogyan mozdíthatja elő, hogy kapcsolatuk a következő szintre lépjen.

Jósaink a fentieken túl még számos módszert alkalmaznak a Tarot szerelmi jóslások során, így biztos lehet abban, hogy a jelenlegi helyzetének leginkább megfelelő eszközt alkalmazzák.

A nap 24 órájában segítünk!

Valódi segítséget adunk. Velünk könnyebb. Hívja hiteles jósainkat!

Hívja jósainkat most!
A hívás díja: 485 Ft/perc
Akciós bankkártyás fizetés
Alapdíjas szám
Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 25 09
Mester jós
Oláh Mária
 Szakterülete az asztrológia, kártyajóslás, Feng-shui és a szimbólum terápia.... Bővebben
Telefonszám:
 
Mellék:
A hívás díja:
485 Ft/perc
 
 
Mester jós
Liza
Cigány-és Tarot kártyával dolgozik, illetve vele született tisztánlátó képess... Bővebben
Telefonszám:
 
Mellék:
A hívás díja:
485 Ft/perc
 
 
Mester jós
Andrea Morni
Mesterien kezeli a jóseszközöket. A kártyajóslás mellett kövekkel dolgozom.... Bővebben
Telefonszám:
 
Mellék:
A hívás díja:
485 Ft/perc
 
 
Mester jós
Horusz
Asztrológiával 1987 óta foglalkozom. Az emberi kapcsolatok sokszínűségét megh... Bővebben
Telefonszám:
 
Mellék:
A hívás díja:
485 Ft/perc
 
 
Egzotikus keleti beavatása meghatározza tanácsait. Bővebben
Telefonszám:
 
Mellék:
A hívás díja:
485 Ft/perc
 
 
Mester jós
Szilvia
Cigánykártyából jósol. Az életben felmerülő problémák és akadályok leküzdéséb... Bővebben
Telefonszám:
 
Mellék:
A hívás díja:
485 Ft/perc
 
 

"Azóta is ezen gondolkozom..."

Kedves Horusz! Olyan különlegesen érdekes mondanivalódat adtad át nekem. Nagyon sok a véletlen különleges, véletlen nálam. Tényleg jó Veled beszélni. Nagyon hálás vagyok! Üdv.

Ibi

"Meglepett szavaival, mert nem ismer engem."

Sosem beszéltünk még, de nagyon mélyen bele látott a kapcsolatunkba. Köszööm a segítésget Larissza! Ajánlai fogom másoknak is.

Ramóna