Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Sorselemzés és életút

Fiatal, de mégis bölcs – Matt

„A prófécia beteljesedett” – ezt mondta Matt nagymamája akkor, amikor 13 éves korában átadta neki a cigánykártyát. Ez jelentette a kezdeti lépést Matt életében a jóslás terén, azóta pedig folyamatosan segít a hozzáfordulóknak. Ismerje meg Matt történetét!

Hogyan kerültél kapcsolatba az ezotériával?

Az első emlékem gyermekkoromból származik, amikor nagymamám nemcsak a klasszikus eszközökkel próbálta megteremteni a családi harmóniát, hanem segítségül hívta gyakran az ezotériát, gyertyát gyújtott számtalanszor, és nagyon sok misztikus mesét mondott. Akkor még nem tudtam, hogy miért éppen nekem meséli, de most már felnőtt fejjel tudom, hogy ő már akkor tudta, hogy különleges képességekkel születtem. Tizenhárom éves koromban, nagymamám átnyújtotta a saját cigánykártyáját, és csak annyit mondott, hogy a prófécia beteljesedett.

Szerinted fontos-e a származás ahhoz, hogy valaki igazán jó jós legyen?

Nem tartom fontosnak a származást, hiszen akiben felszínre tör a képesség, már "csak" sok-sok tanulás és tapasztalat választja el attól, hogy megfelelő segítséget tudjon nyújtani az arra rászorulóknak.

Hogyan és mióta kerültél kapcsolatba a jóslással?

Mióta megkaptam nagymamámtól a cigánykártyát, ösztöneimre hallgatva folyamatosan jósoltam családtagoknak, barátoknak, ismerősöknek. De az igazi áttörést az Ezo.tv-nek köszönhetem, ami teret engedett tudásomnak. És mindemellett kollégáimnak, akik folyamatosan segítették munkámat tanácsaikkal és bölcsességükkel.

Hogyan tudsz leginkább segíteni a hozzád fordulóknak?

Nagyon fontosnak tartom a beleérző képességet, és azt, hogy a legkilátástalanabb helyzetekben is rávilágítsak a megoldásra. Tudom, ez talán hihetetlenül hangzik egy ilyen fiatal médiumtól, hiszen kétségtelenül a hozzám fordulóknak nagyobb az élettapasztalata, mint nekem, de valamit biztosan látok: múltat, jelent, és ami a legfontosabb, a jövőt.

Milyen indokokkal vagy problémákkal szoktak általában felkeresni?

Leggyakrabban anyagi és párkapcsolati gondokkal fordulnak hozzám. Ezekben az esetekben rendhagyó szertartásokkal is tudok segíteni a jóslat mellett. A hívóimmal megvizsgálom a helyzetet, a probléma okát, és több megoldási lehetőséget kínálok számukra a jövőbe látásom révén.

Mesélj el egy-két kiugró esetet, amikor a jóslat segített az embereken.

Nemrégiben egy középkorú hölgy hívott fel, aki komoly anyagi gondokkal küzdött, láttam a jövőjében a nagy fordulatot. Első lépésként megtisztítottam a hölgy auráját a negatív energiáktól, egy különleges technikával elvégzett mágiával, majd útjára indítottam Fortuna Istenasszony energiáját. Sokak számára talán felfoghatatlan ez az energia, de pusztán annyit kértem a hölgytől, hogy játsszon szerencsejátékon, mert ott van a sorsában a nyeremény. Azóta a hölgynek nincsenek anyagi gondjai, a hölgy azóta gazdag.

A másik nagy örömöm egy magányos, idős hölgy volt, aki társra vágyott, de már feladta, azonban a beszélgetés során rávilágítottam, hogy egy váratlan utazás alatt fog megismerkedni egy úrral. A hívóm hónapokkal később élő internetes adásunkban igazolta vissza, hogy megismerkedett egy édes, idős úrral a gyorsvonaton. Ebből is láthatják, hogy az idős kor nem jelent feltétlen magányt.

Képzeld el, hogy van egy forgatókönyv, amely feltérképezi az összes olyan utat, amelyet ebben az életben megjárhatsz. Sőt, azt is pontosan elárulja, hogyan tudsz sikeresen célba érni, úgy, hogy mindvégig a benned rejlő potenciált tartja szem előtt! Mindannyiunknak van egy életút története: múlt, jelen és jövő. Mindenki hivatott valamire, mindenkinek van egy életcélja.

Az életutad feltérképezésével te is megtalálhatod azt a célt, amely igazán boldoggá tesz téged és elégedett ember lehetsz, hiszen biztos, hogy szeretni fogod majd, amit csinálsz.

Az életút olvasása a megvilágításról és a felhatalmazásról szól. Bizonyos életesemények és tapasztalatok előre meg vannak határozva, de a legtöbb megváltoztatható a szabad akaratod által. A sorselemzésre szakosodott jósok felderítik a sors, a személyiség és az élettapasztalat sajátos valószínűségeit, hogy azt a bizonyos „jót” elérhesd.


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Abrilla
Mellék:
 
Erika
Mellék:
 
Theresa
Mellék:
 
Kincső
Mellék:
 
Perzsi
Mellék:
 
Miriam
Mellék: