Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Other, Igaz történetek, Spiritualitás

Hozd helyre megromlott családi kapcsolataid az ünnepek alatt!

Az ünnepek alatt minden a vacsoránál kezdődött. Az apám ugyanis elkezdett a politikával hergelni engem. Az volt a meggyőződése, hogy az iskolában agymosást kaptam, és politikai nézeteim teljesen tévútra tértek. Amikor pedig egyszerűen azt tanácsoltam, hogy – „Élvezzük egyszerűen csak a vacsorát és egymás társaságát. Biztosan vannak más, fontosabb dolgok is amiről beszélhetünk.” – próbálkozásom teljes kudarcba fulladt. Minden alkalommal, amikor a politikával állt elő, akkor esélyem sem volt az ellen, hogy kioktasson, és közölje velem, hogy mekkora tévedésben élem az életem. Bármit is mondtam, ő mindig az ellenkezőjét állította. Az egyik évben végül a beszélgetésünk olyan mértékű gyűlöletbe és mocskolódásba torkollott, hogy könnyeimmel küzködve felálltam az asztaltól, és otthagytam őket. Az apám igazi „nehéz eset”.

Az ilyen emberek olyan kényelmetlen, és feszültséggel teli légkört teremtenek maguk körül, ami minden alkalommal érezhető, amikor egy asztalhoz kell ülnünk velük egy szimpla vacsora vagy valamilyen ünnep alkalmával. Ilyenkor az a kérdés merül fel, hogy hogyan is kellene kezelnünk a családtagjaink vagy a rokonaink – azokat, akik mondjuk túlságosan is felöntenek a garatra és olyankor szörnyű dolgokat képesek mondani, például már végkimerülésig kritizálva a család valamelyik tagját. Egy másik eset, amikor beragadnak egyfajta védekező állásba, és egyszerűen minden beszélgetést feszültséggel mérgeznek meg.

A legtöbbünk ilyenkor egy idő után retteg az ilyen családtagokkal való találkozástól, ezért szükségünk van egyfajta tervre, hogyan éljük túl a hasonló helyzeteket. Hacsak nem történt valamilyen nagy átváltozás ebben a tekintetben az év folyamán, akkor nem árt tudnod, hogy mire is számíthatsz, és nem árt átgondolni néhány lehetséges megoldást arra vonatkozóan, hogy hogyan oldd fel a várható negativitást. Készülj fel rá, hogy te lehess az, aki megváltoztatja ezt a helyzetet azzal, hogy másképp reagálsz, mint eddig. Ne feledd a mondást, mi szerint az okosabb enged – meglátod, ez tényleg működik és csodákat vihetsz végre, ha valóban szeretnéd megszüntetni a felesleges családi veszekedéseket.

Hozd helyre megromlott családi kapcsolataid az ünnepek alatt!

A továbbiakban 8 tippet adunk, hogy segítsünk megalkotni a „helyes” válaszokat.


1. Bocsáss meg!

Indítsd az estét egy pozitív megjegyzéssel, és bocsáss meg annak a családtagodnak, aki megsértett, fájdalmat okozott, vagy nagyon felidegesített. Ha haraggal vágsz neki az ünnepeknek, és kitartasz amelett, hogy nem bocsátasz meg, akkor az hatással lesz a te hangulatodra is, mégpedig nagyon rossz hatással. Éppen ezért, válaszd inkább a megbocsátást még akkor is, ha az adott személy nem kért tőled bocsánatot. Ez tulajdonképpen egy bibliai dolog, de nagyon működőképes arra nézve, hogy megszabadítson a benned felgyülemlett haragtól.


2. Kezdd a gondolataiddal!

Ha minden gondolatod negatív az adott személlyel kapcsolatban, akkor sokkal rosszabnak fogod érezni a társaságát, mint amilyen valójában. A gondolataid ugyanis hatással vannak az érzelmeidre, az érzelmeid pedig hatnak a viselkedésedre. A viselkedésed pedig meghatározza, hogy mi a véleményed az adott emberről, ezek a negatív energiák pedig megmérgezik a gondolataid, ezáltal téged is lehúznak. A negatív gondolatoknak ez a körforgása aztán oda vezet, hogy egyre inkább rossz gondolataid lesznek az adott személlyel kapcsolatban. Mit tehetsz ilyenkor? Kezdd el összegyűjteni, hogy milyen jó dolgokat tudsz az adott emberről felsorolni, tehát kezdj el jó dolgokra gondolni! Az én esetemben például az segített, hogy arra gondoltam, hogy valójában milyen segítőkész apám van, hiszen minden családtagunknak és barátjának azonnal a segítségére siet, ha szükségük van rá. Így, mikor közelednek az ünnepek, akkor mindig arra fókuszálom a gondolataim, hogy mennyit segít a rokonoknak megszerelni például az elromlott dolgaikat, vagy, hogy milyen készségesen szokta megszervezni a barátaival töltött horgász kiruccanásaikat. Nekem ez mindig segít!


3. Találd ki, hogyan közelítesz majd az adott személyhez!

A következőkben gondod végig, hogyan fogsz közeíteni az adott családtagodhoz.
Például:
„Tudom, eddig nem igazán sokat beszélgettünk. Lehet, hogy ez számodra most kínos, de én tényleg azt szeretnem, ha a jövőben ez megváltozna, ha lehetséges.”
Egy másik megoldás, amelyet megint csak a saját példámon keresztül szeretnék átadni:
„Apa, mi nem értünk egyet a politikában. Amikor felmerül ez a téma, az egyetlen dolog, ami történik, az az, hogy elkezdünk szópárbajozni, és csak rossz érzéseink lesznek egymással kapcsolatban. Lehetségesnek tartod, hogy valami másról beszéljünk, és ne emeljük be a köztünk lévő nézeteltéréseket?
Vedd észre, hogy az előzőekben többes számban beszéltem, a „mi” szót használtam az „én” helyett, és magamat is belehelyeztem a problémába ahelyett, hogy őt hibáztattam volna. Ez az apróság ugyanis elegendő ahhoz, hogy kimzdítsd az adott személyt védekező állásából!


4. Mondj valami pozitívat az adott személyről!

„Van egy dolog, amire mindig felfigyelek: hogy mennyire kedves vagy anyához” vagy „tudom, hogy remek szakács vagy, és szeretném, ha tudnád, hogy ez számomra soha nem marad észrevétlen.” Minél inkább a pozitív viselkedésre (csakúgy mint a gondolatok esetében) összpontosítasz, annál inkább jobban fogod érezni magad! Emelj ki minden jót, amit értékelsz az adott személyben!


5. Kezdd könnyed csevegéssel!

Legyél tisztelettudó, kedves, és jegyezd meg, hogy mennyire jó, hogy megint beszélgethettek. Próbálj meg olyan témákat találni, amiről mindketten hasonlóan gondolkodtok. Az én esetemben például a sport az adu ász. Mindketten ízig-vérig ultrások vagyunk, úgyhogy ez egy igazán könnyű téma az esetünkben. Általában ugyanis mindenben egyet értünk ezen a téren, és a végtelenségig tudnánk beszélgetni a csapatról, az edzőről és a többi. Egy pozitív témában való egyetértés ugyanis egy sokkal kellemesebb légkört hoz létre az asztalnál. És minél több humort tudsz belecsempészni, annál jobb!

Kezdd könnyed csevegéssel


6. Kérj bocsánatot!

Bármi is volt az oka a köztetek lévő szakadék létrejöttének, vagy nézeteltérésnek, kérj bocsánatot! Vedd ki a részed a problémából! Ha a múltban rosszul mentek a dolgok közted és az adott családtagod között, akkor mondd el neki, hogy nagyon sajnálod, és szeretnéd köztetek helyrehozni a dolgokat, és szeretnél vele újra beszélő viszonyba kerülni. Mondd el neki, hogy mennyire szeretnéd, ha az együtt eltöltött idő élvezetes lenne, és tudod, hogy ez lehetséges. Megint csak, ne arra koncentrálj, hogy mi az, ami nem működik, hogy mi a rossz, hanem arra, hogyan lehet jobbra fordítani. Ajánlj fel néhány alapszabályt, amivel az ünnepeket pozitív légkörben tarthatod, például:
„Apa, a családunk számomra nagyon fontos, úgyhogy nagyon szeretném, ha olyan dolgokról beszélnénk, amik nem hergelik az indulataink.”


7. Nyújts segítő kezet

Ha szeretnéd, kínáld fel számára a lehetőséget, hogy bármikor nyitott vagy rá, hogy meghallgasd, ha szeretne beszélgetni valakivel. Mindenképpen hagyd meg a döntés lehetőségét annak a személynek, akivel konflikusba kerültél arra vonatkozóan, hogy szeretné-e elmélyíteni a kapcsolatotok. Lehetséges, hogy válaszol, de az is lehet, hogy nem. A lényeg: hogy te felajánlottad!
Megint az én példámon keresztül:
„Apa, egyáltalán nem tudom, hogy miért annyira fontos számodra, hogy a politikáról beszélgessünk, de ha már így van, akkor beszéljük meg, hogy miért ragaszkodsz olyan hevesen a véleményedhez, és miért van arra szükséged, hogy én is egyet értsek vele. Szeretnélek jobban megérteni. Talán így kitalálhatjuk, hogy hogyan tudnánk erről a témáról a továbbiakban kevésbé szenvedélyesen beszélni.”
A megbékélés ugyanis két ember akaratán múlik.


8. Fejezd ki az igényed arra, hogy megint (jó) kapcsolatban szeretnél lenni vele

Befejezésül, add tudtára, hogy igényed van arra, hogy újra szorosabb kapcsolatban legyetek egymással, hogy érdekel az adott családtag és szeretnél törődni vele. Most már én is mindig megölelem az apám, mikor elbúcsúzunk, hogy kifejezzem az iránta érzett szeretetem. A szeretetünk kimutatásának ugyanis lefegyverző hatása van! Kicsit felhúzta az egyam? Naés, addig, amíg meg tudunk állapodni abban, hogy nem értünk egyet, addig nincs semmi probléma. És ahogyan én meg tudom változtatni az én hozzáállásom, úgy a vele való találkozásaink hangulata is megváltozik. Tudom, nehéz néha a másiknak engedni, de a változásokhoz valakinek engedni kell. Legyél te az, aki enged!
Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Horusz
Mellék:
 
Abrilla
Mellék:
 
Csillagőr
Mellék:
 
Matt
Mellék:
 
Mia
Mellék:
 
Miriam
Mellék: