Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás

5 jele annak, hogy boszorkányság áldozata vagy, és meg vagy átkozva

A boszorkányság ősi tudomány, amely az emberi fajjal egyidős. A mágia olyan varázslat, amely bizonyos rítusok segítségével képes megváltoztatni a valóságot. Olykor azonban ezzel a hatalommal egyesek vissza is élhetnek, és nem mindig jóindulatú célokra használják.

Olykor a boszorkányok ártatlan embereket átkoznak meg, és akár spirituális problémákat is okozhatnak. Ám ne aggódj, van gyógyír minderre. A sötét boszorkányok ellen te is ki tudsz alakítani egyfajta erős védelmet.

A mágia ereje

A mágia szó maga a perzsa makuc szóból származik, és amelyet az ókori Mezopotámia egy vallási csoportja alkalmazott először, ők voltak az első boszorkányok. Ettől kezdve a mágia és a varázslat az egész világot meghódította.

5 jele annak, hogy boszorkányság áldozata vagy

Rengeteg boszorkányiskola létezik. A boszorkányoknak azt tanítják, hogy a szabad akarat befolyásolása mások ellen való vétek – hiszen végső soron minden ember összekapcsolódik. Azonban egyes iskolákban sötét tanokat oktatnak. Az igazságot azonban nem hagyhatod figyelmen kívül. Érdemes megismerned azokat a jeleket, amelyek arra utalnak, hogy az aurád sérült és gyönge. Ez esetben könnyen lehet, hogy rontás van rajtad.

Néhány jel, hogy valaki téged is megátkozott

1. Félelem tölt el

Az egyik legszembetűnőbb jele annak, hogy elátkoztak vagy rontást tettek rád, a félelemérzet megjelenése. Akár démont idéztek meg, akár más típusú parazita entitást, az elsődleges cél az, hogy rettegj. No de hogyan mutatkozik meg mindez?

Legtöbbször eleinte semmi különöset nem érzel. Majd egyre inkább félsz a sötéttől, holott nincs ré okod és rettegsz, pedig az életed tökéletes és az egészséged is rendben.

Miért hasznos a félelem a fekete mágiában?

Az agyad a felelős magáért a félelemérzetést, és nagyon hasonló a vágyaidhoz. Az aura képes úgy átalakulni, mintha akarnád ezt a félelmet, hiszen minél inkább félsz valamitől, annál inkább megteremti az élet. Bevonzod mindazt, amitől rettegsz. Emiatt azonban még inkább elönt a félelem, amely különböző asztrális kapukat nyit meg. Más dimenziókból így könnyedén átszöknek a különböző démonok és gonosz entitások.

Ellenszer: A félelemmel kiemelt módon kell foglalkoznod, és gyanakodnod kell ez esetben arra is, hogy megátkoztak. A rubint sokat segíthet a félelem elűzésében!

 

2. Elönt a szégyen és mardos a bűntudat

Szintén népszerű elátkozási mód, ha bűntudat önt el. Persze ez nem azt jelenti, hogy maga a bűntudat valamilyen démoni érzés lenne, ám a legtöbb esetben fölösleges. Ha bűnösnek érzed magad valamilyen tetted miatt, kérj bocsánatot!

A legtöbb esetben azonban, ha egy boszorkány átkozott el, akkor ok nélkül önt el a szégyen és a bűntudat, vagyis mindez teljesen irracionális. Szégyelled a tested, a benned tomboló vágyat és így tovább. Ám ha szégyelled az érzéseid és bűnösnek érzed magad, az a későbbiekben öngyűlöletté válhat.

Miért hasznos a bűntudat és a szégyen a fekete mágiában:

Az öngyűlölet megtámadja a szíved, és olyan, akár egy árvíz, amely lassan, de biztosan végül elmossa a sziklát – legyen az bármilyen kemény. Amíg nem tudod a szégyent és a bűntudat érzését leküzdeni, addig sohasem leszel szabad.

A bűntudat és a szégyenérzet nem egyenlő a morális értékekkel és erkölcsi korlátokkal. Épp ellenkezőleg. Ha mindezt feloldod, akkor kerülnek előtérbe az erkölcsi értékeid. Érdemes ezeket az érzéseket megvizsgálni, mert a legtöbbjüknek semmiféle alapja nincs – mint például amikor a tested szégyelled. Kérdezd meg saját magadtól, Miért szégyellem a testem? Ezután meditálj és engedd el ezeket a negatív gondolatokat.

3. Összezavarodsz és káosz alakul ki az életedben

A démoni befolyás egyik legismertebb jele, hogy összezavarodsz és káosz alakul ki a fejedben. A démoni entitások ugyanis arra törekednek, hogy összekuszálják a gondolataid, így ugyanis sokkal könnyebben uralhatnak majd.

Miért hasznos a káosz a fekete mágiában:

Amikor összezavarodsz, helytelen döntéseket hozol. Mindez erősebbé teszi az átkot, és sokkal inkább ki vagy szolgáltatva a sötét démoni lényeknek. Nem érzed magad biztosnak a munkádban, hosszan keresgéled a kulcsod és egyszerűen képtelen vagy összeszedni a gondolataidat.

4. Álmatlanság gyötör és rosszul alszol éjjelente

Az életed 1/3-át ágyban töltöd. Ez idő alatt a tested és az agyad is regenerálódik, gyakran történik meg az, hogy az asztrális síkon vagy ilyenkor és innen szerzel információt és tudást különböző entitásoktól vagy az őrangyalodtól netán más szellemi lényektől. Az alvás egy aprócska halál, amelyet mindig ébredés követ – vagyis az újjászületés. Az ókori Görögországban az alvást és a halált testvérként tisztelték és egy istenhez kapcsoltak. Minden alvás alkalmával egy másik dimenzióba kerülsz, és amikor visszatérsz – felébredsz és újjászületsz.

A sötét démoni lények azonban képesek álmatlanságot és rémálmokat okozni azért, hogy ne tudj aludni úgy, mint korábban. A démonoknak ugyanis szükségük van egy gazdatestre, amelyet végül elpusztítanak. Noha lehet, hogy nincs hatalmuk fölötted, de megtanulták, hogyan működik a tested. Ez a titok nyitja.

Miért hasznos az álmatlanság a fekete mágiában:

A gonosz boszorkányok éppen ezért arra törekednek, hogy ilyesféle kényelmetlenségben legyen részed. Amikor a fekete mágiát alkalmazza valaki fölötted és nem tudsz aludni, mivel rémálmok gyötörnek, azért teszi, hogy uraljon. Megakadályoz abban, hogy feltöltődhess energiával. A fekete mágia ugyanis sokkal hatékonyabb, amikor kimerült vagy, a démonok érzik, hogy sérülékenyebb vagy ilyenkor.

5. Az elszigetelődés felerősíti az átok hatását

Az ember, társas lény, mindenki összekapcsolódik végső soron. A lelkek szinkronban vannak. Minél több időt töltesz olyanokkal, akiket szeretsz, annál kiegyensúlyozottabbnak érzed magad. Képes vagy szeretni és becsülni saját magad. Ám amikor a fekete mágiát alkalmazza veled szemben egy sötét boszorkány, akkor bizony könnyen elszigetelődhetsz másoktól. Ez az egyik nagyon fontos oka, hogy mindenképpen tölts elegendő időt önmagaddal és másokkal is. Ügyelj a társas kapcsolatokra.

Miért hasznos az elszigetelődés a fekete mágiában:

Amikor azt érzed, hogy senki nem ért meg és tehetetlen vagy, aki egyedül van, akkor bizonytalanná válsz. A gonosz boszorkányok célja az, hogy szétzilálja az emberi kapcsolataid és a barátságok megszakadjanak. Amikor kivonulsz a társadalomból és nem találkozol a szeretteiddel, megkönnyíted a boszorkányok dolgát. Elszoksz a szeretteid érintésétől és megreked az életed egy bizonyos ponton.

Ellenszer: A megbocsátás a kulcs. Bocsáss meg önmagadnak és másoknak, akik bántottak. A megbocsátás nem gyengeség, hanem egy lépés az önuralom felé. Érettebbé válsz lelkileg, ha képes vagy megbocsátani, emellett elkerülheted a jövőben az ilyen jellegű problémákat.

Végkövetkeztetés

Amikor gonosz boszorkányok és a fekete mágia hálójába kerülsz, és ilyen jellegű pszichikai támadás ér, meg kell próbálnod nyugodtnak maradni. A pánik ugyanis csak ront a helyzeten. Próbáld meg tudatosan átgondolni a fönti jeleket, és ha úgy érzed, hogy egyedül mindezzel nem tudsz megbirkózni, kérd ki egy szakember segítségét.


A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.

Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Horusz
Mellék:
 
Mara
Mellék:
 
Abrilla
Mellék:
 
Zsóka
Mellék:
 
Csillagőr
Mellék:
 
Theresa
Mellék: