Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás

Fordulj segítségért Gábriel arkangyalhoz!

Az angyalok szellemi lények, akiknek célja, hogy Istent szolgálják. A szolgálat mellett Isten megbízásából az emberiség szolgálatában is állnak, ezáltal segítenek minket földi létünk folyamán. Bármikor fordulhatunk hozzájuk, mindig elérhetőek és azonnal segítségünkre sietnek.

Az angyaloknál is, csakúgy, mint a földi síkon, létezik egy hierarchia, melynek egyik részét képezik az arkangyalok, akik egyéni jelleggel bíró szellemi lények. Míg az őrangyalok azért léteznek, hogy az egyén sorsát támogassák, addig az arkangyalok az emberiség egészével törődnek.

Jázmin
hutel
rotel
sktel

A négy legismertebb arkangyal főbb jellemzőiről már sokat tudhatunk. Mihály a bátorság és az irányítás megtestesítője, Rafael az emberiség oltalmazója, Gábriel Isten hírnöke, míg Uriel a próféta. Minden arkangyalnak megvan a saját feladata, amellyel egy magasabb célt szolgál. Az egész emberiséget szolgálják, de készek rá, hogy egyénenként is támogatást nyújtsanak. Az előzőekben már megismerkedhettünk Mihállyal és Rafaellel. Most lássuk, ki is Gábriel arkangyal, és miben tud ő a segítségünkre lenni.
 
Gábriel a Bibliában hírnökként jelenik meg, aki különleges alkalmakkor üzeneteket hoz. Legismertebb megjelenése, mikor Szűz Máriát kereste fel, hogy felkészítse Jézus Krisztus születésére. Manapság Gábrielre leginkább úgy tekintünk, mint aki örömet, boldogságot és reményt hoz az embereknek. Jelen van az újjászületésnél és a feltámadásnál. Támogatja az anyákat a várandóság és a szülés során egyaránt. Segít mind a fogamzásnál, mind pedig az örökbefogadásnál. Gábrielt a gyermekáldás angyalának is nevezik, ugyanis a zsidók hite szerint Gábriel a gyermek anyaméhben való fejlődését is segítette.

Fordulj segítségért Gábriel arkangyalhoz!

Gábriel segítségéért folyamodhatunk a bennünk élő gyermek meggyógyítása érdekében is.
Kérhetjük támogatását, vigaszát, ha kétségek gyötörnek, kedvünket szegi valami, vagy egyszerűen csak útmutatásra, inspirációra van szükségünk. Segítségével az olyan rossz szokásainkat is kordában tarthatjuk, mint az ítélkezés vagy önámítás.
 
Támogatja a művészettel, kommunikációval kapcsolatos tevékenységeket, vagyis mindenkit, aki szellemi üzeneteket továbbít. Ihletet ad az önkifejezéshez, segítségével legyőzhetjük a lámpalázat, az alkotói szorongást.
 
Gábriel célja, hogy mindenki boldog és teljes életet éljen. Így, ha elveszettnek érezzük magunkat, elveszítettük a célt a szemünk elől, nem tudjuk, merre induljunk, csak kérjük az arkangyal segítségért, hogy mutasson utat, segítsen e reményvesztett helyzetben. De ugyanígy fontos döntések meghozatala előtt is kérhetjük útmutatását.
 
Gábriel segítségéért folyamodhatunk, ha látomások révén szeretnénk bepillantást nyerni a jövőbe. Ha valóban vágyunk rá, üzenetet kaphatunk tőle a jövőnkről, valamint segíthet kifejleszteni bennünk a jövendölés képességét. Álmok és látomások által ad tanácsot, így segítve, hogy minél nagyobb bölcsességre tegyünk szert.
 
Gábriel segít megtisztulni a tisztátalan vagy negatív gondolatoktól. De megtisztulásra van szüksége mindazoknak, akikben sok a negativitás, másokat megszólnak és önmagunkat is becsapják.
 

Angyali iránymutatásra szorulsz? Képzett jósaink segíhetnek!



Ahogyan Mihály és Rafael esetében is, úgy Gábrielt is megidézhetjük kristályok segítségével.
Ha Gábrielt szeretnénk megidézni, használjunk bármilyen nekünk tetsző kék vagy fehér kristályt. Hagyományosan a lápisz lazuli a kő, melynek segítségével a legszorosabb kapcsolatot teremthetjük Gábriellel. De ugyanúgy alkalmazhatunk akvamarint, kék topázt, holdkövet, igazgyöngyöt, zafírt, türkizt.
 
Gábrielt mindig a legkedveltebb arkangyalok közé sorolták, melyben valószínű nőies, gondoskodó, intuitív természete is nagy szerepet játszott. De mindezen tulajdonságai dacára ő éppoly hatalmas és erős lény, mint társai.
 
Isten hírnökeként tekintünk rá elsősorban, de az emberiség követeként betöltött szerepe végett biztosak lehetünk benne, hogy ha kérjük, a segítségünkre siet ő is azon nyomban, akárcsak a többi angyal. Így hát, ha elakadtunk életünk bármely szakaszában, ne féljünk segítséget kérni szellemi társainktól. Engedjük, hogy betöltsék szerepüket és segítsenek át az életünkben felbukkanó akadályokon.
 
- Keszthelyi Katalin -

További érdekességekért keresd fel Facebook-oldalunk is!


A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.

Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Andi
Mellék:
 
Zsóka
Mellék:
 
Leila
Mellék:
 
Ivett
Mellék:
 
Csillagőr
Mellék:
 
Theresa
Mellék: