Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Számmisztika

Energiajelentés a 2018-as évre - A megvilágosodás éve

Amennyiben egyesével összeadjuk 2018 számjegyeit, akkor összesen 11-et kapunk. Nem vitás, hogy ez egy rendkívül erőteljes szám, ami a megvilágosodást jelképezi. Az egyes magát a hatalmat és az erőt képviseli, ebben a számjegyben azonban kétszer van jelen, ráadásul egymás mellett. Ennek köszönhetően a hatás megduplázódik, tehát fokozottabban van jelen az erő.

Mivel a két 1-es egymás mellett található, érthető, hogy támogatják egymást. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy látják és felismerik egymást. Ennek jelentése az, hogy a megvilágosodáshoz nélkülözhetetlen, hogy felismerjük mindazt, ami körülöttünk van. Felismerni a világot, meglátni a tükörképünket. A 11-es szám egységet alkot.

energia

Ami 2018-ban történik, az világos lesz számunkra

Vannak olyan dolgok, amelyek hosszú ideig rejtve voltak előttünk, sokáig sötét homály fedte őket, ám most végre fény vetül rájuk, nem lesz többé rejtély. Ebben az évben sok mindenre fény derül, személyes és globális szinten egyaránt. Nem kerülhetjük el azt, ami globálisan történik, bár a kollektív tudathoz kapcsolódni nem mindig előnyös. Vedd észre azonban, hogy a változás közeledik, hamarosan a fény a bolygó minden szegletét meg fogja világítani.

Minden, ami személyes szinten felmerül az életedben, az figyelmet igényel. Ez annyit tesz, hogy igenis nézz szembe mindennel, ami az utadba kerül, ne söpörj semmit a szőnyeg alá, és igyekezz időnként „lomtalanítást” végezni az életedben. Vannak olyan dolgok, amelyek megrendítenek és megráznak majd, de gondolj rá, hogy minden érted történik, és persze azért,

Ezen a ponton fontos megjegyezni, hogy esély van arra is, hogy ismételten felbukkannak bizonyos dolgok a 2011-es évből (7 éves ciklus) A 7 éves ciklus hatása sokakat fog érinteni közülünk, hiszen a hetes egy spirituálisan erőteljes szám, nagyon sok dolgot képvisel. Például a fő csakrák számát, vagy testünk 7 évenkénti regenerálódását jelképezi. Mindannyian a 7 éves ciklusunk más-más szakaszában vagyunk, ám ebben az évben lezárhatjuk ezt a 7 éves ciklust.

Mindannyiunk számára változást hozz a jövő

Legyen az szerelemmel, pénzzel, munkával, egészséggel kapcsolatos, ugyanis ebben az évben egy kör teljesen bezárul. Nagyon izgalmas dolog ez, ugyanis minden változás pozitív, még ha ezt kezdetben nem is érezzük. A változással a szívünkben még több hely teremtődik a fény és a ragyogás számára.

Tehát a 2018-as év önmagában is egy nagyszerű év lesz, amely megvilágosodást hoz mindannyiunk számára, tele optimizmussal és reménnyel. Egy időszak, amikor új lehetőségek nyílnak meg, és sok hasonló gondolkodású ember kapcsolódik majd össze olyan célok érdekében, amelyek az egész emberiséget szolgálják.

Ez egy valóban különleges időszak lesz, mely alatt valami olyat tapasztalhatunk meg, amit eddig még soha. Nem számít, hogy milyen nehézségeken megyünk keresztül, tudnunk kell, hogy szeretetet vesz körül bennünket, és azt is, hogy mi választottuk azt, hogy itt és most legyünk. A változás fényét magunkban hordozzuk, ám ezáltal az egész világot jobbá tehetjük.

Állj ki magabiztosan 2018-ban, ismerd fel a fényt magad körül, hiszen abölcsesség már benned van ahhoz, hogy megváltoztasd a világ azon szegletét, amelyben élsz. A szeretet erőt ad és mindenben támogat!


A számmisztikai jóslatoknak alapját a számok univerzális nyelvezete képezi. Okkal terjedt el az a hiedelem, miszerint a matematikai számok az univerzumban kiemelt szerepet játszanak, ezáltal hivatottak az életünk fejlődését elősegíteni, személyiségünket és karmikus adottságainkat meghatározni. A számmisztika figyelembe veszi azt az elképzelést, hogy az ember egy spirituális lény, amely többször ölt testet azon célból, hogy egy magasabb tudatállapot irányába fejlődjön.

Ennek érdekében a számmisztikai jóslás feltárja az életedben meghatározó tendenciákat, az alapvető személyiségjegyeid, a tehetségeid és erősségeid egyaránt. A numerológiai elemzések segítnek meghatározni a legjobb lehetőségeket arra, hogy megváltoztasd az életed és annak minden területét. A születési dátum alapján numerológusaink azt is pontosan ki tudják számolni, hogy mennyire illetek össze a pároddal vagy a kiszemelteddel.

Kérd tapasztalt szakember segítségét. Egy képzett számmisztikus tanácsával könnyebben megértheted életutadat és életfeladatodat, vagy rátérhetsz a boldogság útjára.


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Horusz
Mellék:
 
Zsóka
Mellék:
 
Csillagőr
Mellék:
 
Theresa
Mellék:
 
Perzsi
Mellék:
 
Ilano
Mellék: