Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Tarot és kártyajóslás cikkek, Sorselemzés és életút, Spiritualitás

Tarot iskola - Akasztott ember - XII.

Az Akasztott ember a jobb lábánál fogva van fellógatva, békés nyugalommal viseli sorsát. Önkéntes áldozat útjára lépett – de ezen jóval többet nyer, mint amennyit veszít!

A hagyomány szerint ez a lap az áldozattal van összefüggésben, olykor még a keresztrefeszítéssel is párhuzamba állítják. Az áldozat olyan tett, amely egyfelől azt jelenti, hogy egy számunkra fontos dolgot elveszítünk, valamiről lemondunk. Másfelől azonban sokszor előfordul, hogy valamit kapunk is cserébe, sőt olykor ez nagyobb értékkel bír, mint amit feláldozunk.

Az alaknak csak az egyik lába van megkötözve, és morbid módon elégedettnek tűnik a kötél szorításában. Keze rejtve van előlünk, ami szintén szimbolikus jelentéssel bír: arra utal, hogy ez az ember egy időre megadta magát, lemondott az önmaga feletti rendelkezés jogáról, méghozzá azért, hogy valami még nagyobbat nyerjen általa. Fejjel lefelé lóg, és egész testtartása is arról árulkodik, hogy gyökere az Égben van, élete viszont a Földhöz köti.

Az Akasztott ember lábtartása a négyes szám formáját veszi fel, s mint ismeretes, ez a Császár száma is. A két lap kapcsolatban áll egymással. Mivel a négyes szám a stabilitás, a materiális javak és a materiális világ szimbóluma, és mivel a Császár elsődlegesen a látást szimbolizálja, arra következtethetünk, hogy az Akasztott ember a világot másként látja, egy „megfordított” perspektívából tekint rá.

Összegezve: az Akasztott ember kártyája az önkéntes áldozatról szól, de egyúttal egy olyan dolog megszerzéséről is, amely különleges értéket képvisel a számunka. Arra figyelmeztet, hogy megérettünk a döntésre, válaszúthoz érkeztünk: el kell határoznunk, mi az, ami tényleg fontos nekünk, és mi az, ami megéri az áldozatot. Döntésünk mérföldkő lehet életünk útján, vagy csak egy adott szituációra vonatkozóan. Nagy szükségünk lesz az akaraterőnkre, hogy elhatározzuk magunkat, eltökéljük, hogy meghozzuk az adott áldozatot, kerül, amibe kerül. A lap azt is jelenti, hogy a készülőben lévő változás fokozhatja bennünk a bizonytalanságot, és – kivált ha hosszú ideig elhúzódik – stagnálásba vagy félelembe torkollhat.

Az Akasztott ember a változás hírnöke – készüljünk fel erre a változásra! A változás mindig mozgásba, lendületbe hoz minket, valamit azonban mindenképpen fel kell áldoznunk ahhoz, hogy a dolgok pozitív irányba haladjanak.

Tarot iskola

A Tarot iskola sorozatunkban betekintést nyerhetsz a Tarot kártyavetés világába, megtanulhatod milyen jelentéssel bírnak az egyes kártyalapok. Első, bevezető cikkünket ittolvashatod el. Ebből kiderül, hogyan fogj neki a kártyavetéshez.


A misztikusok évszázadok óta gyakorolják a Tarot és kártyajóslást, hogy kommunikáljanak a szellemvilággal, hogy mélyreható betekintést nyerjenek a múltba és a jelenbe, hogy megjósolják a jövőt. A tarot jóslás célja, hogy kapcsolatba lépjen az univerzum energiáival, bepillantást nyerjen az égiek útmutatásába és a kártyajóslás révén hasznos válaszokat adjon egy komoly döntés meghozatalában, szerelmi és párkapcsolati kérdésekben, pénzügyi problémák megoldásában, és általános útmutatóul szolgáljon a jövőbeni jólétedhez.

Tapasztalt kártyajósaink eszköztárában a kártyajósláshoz használt minden pakli megtalálható: a Tarot, a Lenormand kártyák, a cigánykártya vagy az angyalkártya. A kártyajóslás az egyik legmagasabb szintű betekintést nyújtó jóseszköz.


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Matt
Mellék:
 
Zsóka
Mellék:
 
Ivett
Mellék:
 
Berill
Mellék:
 
Kincső
Mellék:
 
Theresa
Mellék: