Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Other

Pályaválasztás égi segítséggel

Mióta az eszemet tudtam, - és mióta kétéves koromban édesanyám bevitt a munkahelyére, a színházba –, színésznő akartam lenni. Ma már tudom, hogy melyek voltak azok az égi jelek, amelyek megóvtak attól, hogy sokáig kitartsak e szándékom mellett.

Tizennégy éves koromban, a gimnázium első évének első napján az osztályfőnökünk arra kért bennünket, írjuk le, ki milyen egyetemet, főiskolát, milyen foglalkozást akar választani négy, illetve nyolc-kilenc év múlva. A legtöbben hülyeségnek tartották a feladatot, hiszen majdnem mindenki azért választotta a gimnáziumot, hogy ne kelljen még a pályaválasztásról dönteni. Az egyetlen voltam, aki biztosan tudtam, mi leszek, ha nagy leszek, ehhez mértem vettem komolyan a középiskolát. Színjeles bizonyítványom hamar leromlott, tudtam, hogy azt az időt, amit a fizika, kémia, biológia és matematika tanulására fordíthattam volna, kitöltöttem énekkel, tánccal, színjátszó szakkörökkel. Mire a negyedik évben eljött a felvételi ideje, én nem öt monológot, hanem harmincat, nem tizenöt verset, hanem legalább kétszázat fújtam kívülről.

Nem vettek fel, fájt a szörnyű csalódás, de meg sem fordult a fejemben, hogy eltérjek a tervemtől. Lázasan készültem a következő évben is, de egyre többször álmodtam, hogy állok a színpadon és elfelejtem a szöveget. Vagy azt, hogy nincs rajtam ruha. Vagy csak egyszerűen vége az előadásnak, én hajlongok és senki sem tapsol. Verejtékben úszva ébredtem, és egy pillanatig sem gondolkodtam el azon, vajon mit jelentenek ezek az álmok. Mindenkinél jobbnak, tehetségesebbnek tartottam magam titokban és szánakozva néztem a többiek alakításait. Vártam, hogy megmutathassam zsenialitásomat. Egy év múlva a második rostáig jutottam. Egy ma már Kossuth-díjas színész, családunk jó barátja bent volt a vizsgán, látott engem, megkérdeztem hát a véleményét.- Tudod, nem is voltál annyira rossz, de apád iránti tiszteletből ellened szavaztam. Az égiek téged különb dolgokra teremtettek, minthogy színésznő légy. – mondta kíméletlen őszinteséggel, és én azt hittem megpukkadok a dühtől. Ilyen felháborító igazságtalansággal még nem találkoztam.

Az akkor érzett keserűség pedig nem lassan kezdett enyhülni, hanem egyetlen pillanat alatt nyomtalanul eltűnt a harmadik égi jel hatására. A színházba szerződött egy fiú. Rettenetesen csúnyának találtam, de mikor először megláttam színpadon, sugárzó tehetségét csodálva szégyellni kezdtem magam. Éreztem, hogy ez már nem lehet véletlen, valaki vigyáz rám, és meg akar óvni a későbbi csalódásoktól. Talán az őrangyalom? Hiszen minden görcsös ambíció, ami addig bennem tombolt, megszűnt, és mintha mázsás súlyok estek volna le a vállaimról. Már nem akartam megmutatni, mit tudok, a rettenetes önbizalmam azonnal elszállt, és rájöttem, a színpad nem nekem való.

Nem kerültem túlságosan távol a színháztól, de soha többé nem kerülök színpadra. Az egész életemet, pályámat meghatározza az ott eltöltött első tíz év, de ma már teljesen természetes, amit addig elképzelhetetlennek tartottam, hogy létezik élet, munka a színházon kívül is. Ha eszembe jut, hová jutottak a velem együtt kezdők és szándékuk mellett a mai napig is kitartók – áldom a határozott jeleket, amikre ha akaratomon kívül is, de odafigyeltem.

LC


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Oláh Mária
Mellék:
 
Kasszandra
Mellék:
 
Valéria
Mellék:
 
Odin Mágus
Mellék:
 
Sibylla
Mellék: