Olaszország számos csodával büszkélkedhet. Pompei nemcsak az egyik legismertebb turisztikai célpont, hanem a világörökség része is. Az egykor gazdag, virágzó városnak azonban valamiért nagy árat kellett fizetnie: a Vezúv Kr. u. 79-ben, augusztus 24-én, éppen a Vulcanus ünnepén maga alá temetett szinte mindent.
A Vezúv kitörésének egész évben voltak előjelei, ám azokkal szinte senki nem törődött, sőt, minden bizonnyal az emberek nem is igazából tudták mire vélni a gyakori földrengéseket.
Kr. u. 79.: a Vezúv napja
Azt mondják, nincsenek véletlenek. Talán éppen ennek köszönhetjük, hogy Pompei szinte érintetlenül maradt fenn az utókor számára, hogy egykor maga alá temette a vulkánból felszálló hamu, és a lapilli. Bár elsősorban Pompeit szoktuk úgy emlegetni, mint a vulkán alá temetett várost, úgy teljes a felsorolás, ha Stabiát és Herculaneumot is megemlítjük. De vajon milyen volt az élet a Római Birodalom egyik leggazdagabb városában?
A történész Tacitus számos levélben értekezett a vulkán kitöréséről és annak következményeiről az ifjabb Pliniussal, akinek nagybátyja elismert természettudós és a római flotta admirálisa is volt. Tulajdonképpen ezek a levélváltások a leghitelesebb bizonyítékai, forrásai az adott történelmi korszaknak. Valójában a két személy levelezéséből derül ki az is, hogy az emberek halálát Pompeiben nem a láva okozta, hanem a hamu és a lapilli (apró kőzetdarabok), amik betemették az egész várost. A háztetőkre akkora súly nehezedett, hogy azok, akik a házaikba menekültek, ezzel valójában a legrosszabb döntést hozták meg, mert a beszakadt tető alatt lelték halálukat.
Sajnos a tenger sem hozott menekvést senki számára: a vízbe beömlő anyagoknak köszönhetően elviselhetetlenné vált a mérgező gázok kigőzölgése, így azok, akik el is értek a vízig, a parton megfulladtak.
A történészek rendelkezésére álló dokumentumok egy hirtelen robbanásról mesélnek, ami váratlanul érte a várost és lakóit, mivel szinte biztosak voltak abban, hogy a Vezúv egy szunnyadó vulkán, amitől nincs miért tartani. Ezért is ültették be lankás lejtőit szőlővel, művelték a termékeny földet és a tehetősebbek ide építették pompás villáikat is. A vulkánból ömlő láva, majd a keletkezett hamu két napig hullott a városra. A Vezúv elől azoknak, akik közvetlenül a közelében laktak, semmi esélyük nem volt a menekülésre. Az izzó felhő, ami a kitörés után úrrá lett a környéken, elégetett mindent, ami az útjába került: élőt és élettelent egyaránt. Tulajdonképpen erről árulkodik a holtak testhelyzete is. Ki ne ismerné a gyermekét féltőn átölelő anya alakját? Az izzófelhőből nemcsak a hamu hullott alá, hanem úgy felforrósította a levegőt is, hogy az emberek egy-két lélegzetvétel után azonnal meghaltak. A vég elkerülhetetlen volt.
Az ásatások kezdete
Érdekes módon Pompeiről éppen azért tudunk annyit, mert a Vezúv szinte konzerválta az utókor számára a város múltját. Az első leletekre Domenico Fontana nápolyi mérnök bukkant még 1592-ben, aki akkoriban a Sarno-folyó csatornázási munkálatait vezette. A márványtáblák és a néhány érme, ami előkerült, nem nagyon keltette fel a kor tudósainak érdeklődését, kivéve D’Elboeuf hercegét, aki azonnal birtokot vásárolt a környéken, munkásokat fogadott föl, és megbízta őket az ásatásokkal. Vagyis neki köszönhető, hogy előkerült az a három márványszobor, melyek később a Drezdai nők nevet kapták. A szobrokat először Savoyai Jenő osztrák herceg vásárolta meg, majd utána II. Frigyes Ágost szász fejedelem birtokolta azokat. Tulajdonképpen így kerültek Drezdába, ahol Mária Amália Krisztina, a fejedelem lánya azonnal a szobrokba szeretett. Megkoronázása és nápolyi királynővé választása után rávette férjét, hogy folytassa az ásatásokat.
1748 áprilisában Rocque Joaquin de Alcubierre spanyol mérnök vezetésével, aki már 1738-ban részt vett Herculaneum felfedezésében is, elkezdődtek az ásatások. Eleinte alig találtak valamit. A Herculaneumi Akadémia tudósai úgy döntöttek, hogy szobrokat, freskókat és ékszereket kerestetnek, amit a Porticiben felépített múzeumban helyeztek el.
1763-ban találták azt a táblát, amin a Respublica Pompeianorum felirat volt olvasható. Ez volt az első bizonyítéka annak, hogy tulajdonképpen Pompei városára bukkantak. Szintén ebben az évben nyitották meg a feltárt városrészeket a látogatók előtt is. A nagy színház, a Herculaneumi kapu, Ízisz temploma és a Diomédész-villa ma is sok turistát vonz.
Elajándékozott leletek
Történészek szerint nem kizárt, hogy sok lelet még ma is magántulajdonban van, majdhogynem jogtalanul. III. Károly és IV. Ferdinánd állítólag felbecsülhetetlen értékű szobrokat, ékszereket ajándékozott az európai uralkodóknak, függetlenül attól, hogy ez ellen egykor Johann Joachim Winckelmann ásatásvezető is tiltakozott. Nem véletlen, hogy sok kincset ma már csak a Herculaneum antikvitása című albumban láthatunk, amit az uralkodók is szívesen lapozgattak, annál is inkább, mert ebből a katalógusból rendelték meg a számukra tetsző portékát. Állítólag Goethe és Mozart is ennek a különleges katalógusnak köszönhetően utazott el Pompeibe, hogy a saját szemükkel láthassák mindazt, amit a Vezúv egykor el szeretett volna tüntetni a Föld felszínéről.
A francia megszállástól napjainkig
1806-15 között a Nápolyi Királyság francia megszállás alá került. Minden rosszban van valami jó – tartja a mondás, és ez akkor is beigazolódott. A franciák mérnökök segítségével pontosan eltervezték, megszervezték a város további feltárását. Ebben az időben találták meg a Via Mercurio és a Via del Foro épületeit, melyeken hétszáz munkás dolgozott. 1815 után a feltárás azonban lassan haladt, a franciák kivonulását követően a pénz is kevesebb lett, amit az ásatásra lehetett fordítani. Mindezek ellenére sikerült rálelni a faun házára, a tragikus költő házára és a Dioszkurosz templomra.
1863-ban Giuseppe Fiorellit bízták meg az ásatások vezetésével. Az ő nevéhez fűződik az, hogy ma már láthatjuk a holtak gipszlenyomatait, illetve az is, hogy a várost negyedekre, illetve épülettömbökre osztották, de ő volt az, aki megszámozta a város bejáratait is. A felszínre került épületeket utódja, Michele Ruggieró restaurálta.
1889-ben a dór templom maradványai, 1907-11 között a szamnisz-kori nekropolisz, 1911-24 között a Via dell’ Abbondanza került felszínre. Lassan megoldották, hogy kivilágítsák a romokat és a belső udvarokat is.
A második világháború során állítólag a náci hadosztály is ellátogatott Pompeibe, aminek az lett az eredménye, hogy a szövetséges erők parancsnoka elrendelte a város bombázását, melynek köszönhetően 1944-ben a Vezúv ismét kitört. Persze csak később derült ki, hogy a felderítők bizony tévedtek.
Az utolsó nagy ásatási roham (1920-as évek) Amadeo Maiuri nevéhez fűződik, aki negyven éven át felügyelte a munkálatokat. Ebben az időszakban tárták fel az utolsó épületeket és a városfalakat is. Sajnos a legtöbb régészt maga a feltárás érdekelte és hozta lázba, a kiásott, előkerült leleteket nem nagyon óvták, erre pénzt alig fordítottak. Az 1980-as földrengés ezért is tudott nagy károkat okozni. A rengésnek azonban voltak előnyei is, ekkor került felszínre a Nocerai-kapu. Mára a város kétharmadát sikerült feltárni. Az ásatásokat időközben leállították, az értékesebb leleteket a nápolyi Régészeti Múzeumban és a helyszínen kiállított bemutatóhelyeken őrzik.
Ez év november végén ismét Pompeiire irányult a figyelem: összeomlott a Galdiátor-ház, amiért az olaszok Sandro Bondi minisztert tették felelőssé, aki szintén nem fordít nagy figyelmet a feltárt épületek rekonstruálására.
Az elátkozott város
Pompei titka abban rejlik, hogy hihetetlenül hű képet ad a letűnt civilizációról. Sokan úgy vélik, a városon egykor is és ma is átok ült és ül: a felhalmozott kincsek csak arra voltak jók, hogy Pompei pusztulását okozzák, sőt, a kincsek elrablóira is bajt hoznak. Ezért van az, hogy akik el is lopnak valamit az ókori városból, igyekeznek visszajuttatni azt eredeti helyére, vagy gyorsan megszabadulnak tőle, mert attól a naptól kezdve, hogy otthonukba viszik, elveszítik állásukat, magánéleti válságba kerülnek…
A „mesélő leletek” elárulják, hogyan és miként éltek egykor a város lakói, mit tartottak fontosnak, mennyit jártak színházba, hogyan töltötték a mindennapjaikat. Az is kiderült, hogy bizony játékbarlangokat működtettek, amiért az istenek nagyon haragudtak rájuk, de üzleteket is működtettek a házak alagsorában lévő pincehelyiségekben.
Természetesen Pompeiben sem csak gazdagok éltek, a különböző társadalmi rétegek eltérő szokásokkal bírtak. A gazdag, nemes családok, az iparos réteg és a köznép különbözőképpen berendezett lakásokban, házakban éltek. És máshol is temetkeztek. Minél gazdagabb volt valaki, annál nagyobb volt az esélye arra, hogy ugyan a város falain kívül, de mégis közelebb nyugodhasson szeretett Pompei-éhez, mint a szegények és a nincstelenek. Pompei gazdag lakosai saját személyzetet tartottak és bizony nem volt ismeretlen számukra a rabszolgaság sem.
Ahhoz, hogy át tudjuk élni, és érezni, hogyan és miként éltek egykor Pompeiben az emberek, nem elég megnézni a csodálatos és mesés kincseket, be kell, hogy járjuk az utcákat. Ha így teszünk, talán nagyobb az esély arra, hogy megérezzük, milyen társadalmi különbségek voltak a lakónegyedek között.
Pompeii történelmi múltja
A történészek gyakran fogalmaznak úgy, hogy Pompeit a Vezúv hozta létre és az is pusztította el. Ez alatt azt kell érteni, hogy a város az egykor működő vulkán rég megkövesedett lávafolyamára épült, és éppen ez okozta a vesztét is: túl közel volt a tűzhöz.
A Campania oszk nemzetsége úgy gondolhatta, mivel a hely magasan fekszik, biztonságban vannak a tengertől, ami ugyanakkor óriási lehetőségeket biztosít a tengeri kereskedelem által. Később a görögök is szemet vetettek a Nápolyi-öbölre, ahol kikötőket, hajóbázisokat és hatalmas erődöket is létrehoztak. Őket az etruszkok követték (i.e. 525-474), de uralkodásuk csak rövid ideig tartott, mert a görögök nem nagyon nyugodtak bele abba, hogy valaki keresztülhúzta a számításaikat. A két nép közötti harcoknak végül a samnis civilizáció megjelenése oldotta meg, akik nem csak újjáépítették a lepusztult városrészeket, hanem újabb építkezésekbe is kezdtek.
A régészeti ásatások alkalmával számos itáliai-samnis típusú építmény, szobor és falfestménydarab került elő, de a csodálatos görög építészet stílusjegyeivel is szembesülhetünk néhány templomnál, a gazdagabb réteg szobáinak díszítésénél és a várost körülvevő falon is.
I.e. IV. század körül a rómaiak vetettek szemet Itália déli részére, melyek következtében újabb háborúk kezdődtek, s melyek Róma győzelmével értek véget. A függetlenségért vívott harcoknak nem lett eredménye, így Pompei i.e. 80-ban római kolóniává vált. Ekkor kapta a „Colonia veneria Cornelia Pompeii” nevet.
Az istenek haragja
A folyamatos háborúk nemcsak a környező és a hódító népeket dühítették fel, hanem az isteneket is. A görög és a római istenek talán ugyanolyan harcot vívtak a csodálatos helyen lévő Pompeiért, mint a Földön az emberek. A vulkán napján fölébresztették a szunnyadó tűzhányót, és ezzel nem csak a haragoskodásnak, a területért folytatott állandó háborúskodásnak vetettek véget, hanem örökre megpecsételték a város sorsát. Tették ezt úgy, hogy Pompeii halottai elmesélhessék az utókor számára, hová vezet a telhetetlenség.
EZO Élet Magazin
Mi az EZO.TV?
Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.
Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!