Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Asztrológia és horoszkóp

Április hava naptár

Mottó: Mindannyian egy járművön utazunk, Föld bolygónak nevezzük. Még ha tágabb értelemben különbözőek is vagyunk minden, ami velünk történik kihat másokra, és minden ami másokkal, kihat ránk.

Április 1. 

A tavaszi kritikus időszak a mai nappal véget ér, mert a Nap és a Plútó ma állnak derékszögben. Szerencsére rengeteg enyhítő fényszöge van a Napnak, így talán ennek a Húsvét hétfőnek sikerül kicsit békésebb hangulatot létrehozni. Mindenesetre rajtunk múlik, hogy hogyan éljük meg ezt a napot, szélsőségesen, kétségek közepette, vagy örömmel, hittel, társas, vagy rokoni kapcsolatban. A hagyományok szerint április 1-e a bolondozások napja is. Nem árt a kontroll, nehogy a túl laza kötőfék nagyobb bajt hozzon létre, mint örömöt. Lelki értelemben a Nyilas Hold segíthet abban, hogy egyfajta magasztos hangulatban éljük át az ünnep második napját.

Április 2. 

A Nyilas jelből indul a Hold, korán átlép a Bakba, így az április első hétköznapjára a szorgalmas, következetes munka lehet a jellemző, legalábbis kozmikus értelemben erre kapunk támogatást. A Nap Plútó nehéz fényszöge miatt leginkább a vékonybélrendszeren végzett műtét jöhet szóba. 

Április 3. 

Kritikus napnak ígérkezik a mai, miután a Hold, a Nap és a Plútó ismét összekapcsolódnak, de ez elsősorban a délelőttre igaz. Legyünk nagyon óvatosak, körültekintőek és kerüljük el a vitákat, a veszekedéseket, az indulatos megnyilvánulásokat és figyeljünk oda a közlekedésben. Délutánra csendesülnek ezek az állások, így az este már viszonylag kellemesen telhet el. Rajtunk múlik, hogy milyen programot, vagy elfoglaltságot választunk magunknak. Műtétre alkalmatlan! 

Április 4. 

10 óra magasságában a Hold átlép a Vízöntőbe és a hétvége első feléig ott is marad. Ezáltal támogatódik a tüdő, a mellkas, a váll, valamint a derék és a vesetájon végzett műtéti beavatkozás. A mai és az elkövetkezendő két nap kedvez a baráti összejöveteleknek, társasági találkozóknak. Itt a tavasz, ha tehetjük menjünk kirándulni, élvezzük a természet megújulását és a táplálékainkban is figyeljünk oda a zöldségek, gyümölcsök fogyasztására és a lehetőség szerinti vitamindús táplálkozásra. 

Április 5. 

Minden szempontból hasonló a tegnapi naphoz. 

Április 6. 

Továbbra is kedvező kirándulni, baráti összejöveteleket tartani. Ma este feküdjünk le korán, a Hold úgy is együtt áll a Neptunusszal, ami kedvez a félreértéseknek, bizonytalanságoknak, csalódásoknak. Ugyanakkor színes áloméletet szimbolizál, így minél hamarabb hajtjuk álomra a fejünket annál kedvezőbb lehet. Ha valaki párkapcsolatban él, azoknak viszont nagyon kedvező a szerelem építésére, gyakorlására ez az időszak, mert a Hold és a Neptunusz mellett a Vénusz és a Mars is együtt állnak és ez fokozottan felerősíti a testi vágyainkat és jó lehetőséget ad annak megélésére, kiélésére. 

Április 7. 

Bár tegnap délután óta már a Halakban jár a Hold, továbbra is jól megélhetjük ezt a napot az egymás iránti kedveskedésben, figyelmességekben. Sugározzuk ki a környezetünkre a szeretetünket és azt, hogy mennyire fontosak és értékesek számunkra akik körülvesznek minket. Örömet nyújthat a tavaszi kertben való sétálás, gyönyörködhetünk a tavaszi virágok szépségében. 

Április 8. 

A Hold továbbra is a Halak jelben jár. A kellemes hétvégi emlékekkel feltöltve talán könnyebben végezzük el a napi feladatainkat, a munkánkat. Reggel a Hold együtt áll a Merkúrral és ez segíthet, hogy összeszedettebbé váljunk, az amúgy túllelkiző, szétfolyó Halak Hold állásnál. A gyomor, az emlő és a nőgyógyászati területek alkalmasak lehetnek műtéti beavatkozásra. 

Április 9. 

Tegnap estétől már a Kos jelben jár a Hold és a délután folyamán a szokásos Uránusz Plútó Hold kapcsolat jön létre, így a délután feszültebb, konfliktusokkal terheltebb lehet, ha nem figyelünk oda. Ellenkező esetben az egész napunk egy nagyon aktív és sikeres napnak ígérkezik. Estére már fáradékonyabbak lehetünk, miután holnap van újhold és ez a biológiai rendszerünkre nézve természetes állapot. A csípő területén végzett beavatkozás lehet kedvező. 

Április 10. 

Ma van a Kos jelben az újhold, valamint a délután folyamán együtt áll a Hold a Marssal és a Vénusszal. Különösen az este kedvező lehet szerelmünkkel, párunkkal együtt tölteni egy kellemes estét, szerelemben és szenvedélyeink megélésében. Az újhold miatt a műtét kifejezetten kontraindikált szív- és keringési problémákkal küszködő embereknél, egyébként hasonló a tegnapi naphoz.

Április 11. 

Ma a Hold a Bikában jár, ebből adódóan érezhetjük a tavasz és a föld illatát. Ha tehetjük kertészkedjünk, foglakozzunk a szobanövényeinkkel, vagy akinek kertje van ma és az elkövetkezendő két nap kifejezetten kedvező lehet erre a foglalatosságra. Műtét esetén a mai napon a bélrendszer és a térd területe jöhet szóba. 

Április 12. 

Minden szempontból hasonló a tegnapi naphoz. 

Április 13. 

A Hold délután 4 óra magasságáig jár még a Bikában, ezért továbbra is alkalmas az idő díszítésre, kerti munkára, vagy akár egy szép tavaszi sétára. A délután és az este folyamán jó lehet, ha összejövünk rokonainkkal, barátainkkal és így töltjük el az estét. 

Április 14. 

A Merkúr ma átlép a Kosba és az Ikrek Hold is kedvez kirándulásoknak, kisebb utazásoknak, rokoni baráti látogatásoknak. Az este különösen kellemesen telhet el, miután a Hold együtt áll a Jupiterrel. Ennek megfelelően tervezzük meg a Vasárnap esténket. 

Április 15. 

Az Ikrekben jár a Hold a mai napon és a Vénusz belép a Bikába. Jó nap ez az ügyek intézésére és különösen az este folyamán érzelmi kérdések megvitatására. Összességében kedvező nap elé nézünk. Műtétre a vese, a deréktáj területe, valamint a lábszár alkalmasak. 

Április 16. 

Ma hajnalban a Hold átlép a Rákba és ez inkább az otthoni, családi ügyek intézésének kedvez. Délelőtt kisebb feszültségeket, vitákat élhetünk meg, de délutánra megnyugszanak a kedélyek. A mai nap még kedvező műtétre az orr és a külső nemi szervek tájékán, valamint pedikűröshöz is elmehetünk, mert a lábfejen végzett beavatkozás is sikeres lehet. 

Április 17. 

Az elkövetkezendő egy-két nap több kevesebb feszültséggel járhat. A Nap és a Mars együttállnak a Kos jelében így a további napokban ne végeztessünk műtéti beavatkozást. Kerüljük el a felesleges nézeteltéréseket, vitákat, a mai különösen a délelőtt folyamán van erre lehetőség. Legyünk óvatosak az elkövetkezendő napokban a közlekedéssel! 

Április 18. 

A mai nap még kedvezőtlenebb, mint a tegnapi volt, mert a Nap és a Mars együttállása mellé még a Hold is becsatlakozik egy derékszöggel. Kerüljük az erőfeszítéseket és ha lehet lazítsunk, pihenjünk többet! Műtétre a mai nap legkevésbé sem alkalmas. 

Április 19. 

Ma már az Oroszlánban jár a Hold. Picit csitultak a kedélyek, de a Merkúr már a Kos jelében nemsokára eléri az Uránuszt. Ez holnap, szombaton következik majd be, ezért további feszültségek várhatók. Legyünk körültekintőek a közlekedéssel! 

Április 20. 

A Nap ma átér a Bikába a Marssal egyetemben és a Merkúr együtt áll az Uránusszal, ez kedvez a zivataros időnek és a "zivataros" hangulatnak. Ilyenkor legjobb a szellemi munka. Az Oroszlán Hold segít megélni a kreativitásunkat. 

Április 21. 

Az elmúlt napok feszültségei után a mai nap már picit kedvezőbb, de még mindig nagyon óvatosnak kell lennünk. Ne folyjunk bele semmilyen elhamarkodott ügybe, tárgyalásba, mert a Merkúr a Plútóval még mindig kedvezőtlenül áll. Viszont a Szűz Hold segít a rendrakásban, rendezgetésben. 

Április 22. 

Hasonló a helyzet a tegnapi naphoz. Műtétre még nem alkalmas, s érzelmileg megélhetünk csalódásokat, esetleg mások ridegségét, elzárkózását. 

Április 23. 

Ma a Hold átmegy a Mérlegbe. Az elkövetkezendő napokban elcsitulnak a bolygóállások. A mai is kedvező napnak mondható. Műtétre leginkább a lábszáron végzet beavatkozás lehet kedvező. 

Április 24. 

Bár a Hold a Plútóval és az Uránusszal főleg a kora reggel folyamán nem jól kapcsolódik, de összességében az egész nap pozitívnak mondható. Műtéti szempontból hasonló a tegnapihoz. Az este folyamán kellemes társasági összejövetelt, estét bonyolíthatunk le. 

Április 25. 

Ma lesz telihold és ez általában nagyobb feszültséget szimbolizál, viszont azt is tudhatjuk, hogy közeleg a május, itt a tavasz, ilyenkor a szerelmesek is nagyobb szenvedéllyel fordulnak egymás felé. Rajtunk múlik, hogyan éljük meg ezt a konstellációt. Műtétre a közeledő telihold miatt nem alkalmas. 

Április 26. 

A délelőtt folyamán a telihold még érezteti a hatását, ezért kedvezőtlen műtétet végezni, viszont a Skorpióban járó Hold kedvezhet az elmélkedésnek, a meditációnak és a visszavonulásnak. Hétköznapi szinten a vizes munkáknak is, ha megakarjuk szerelni a vízcsapot, arra kedvező a mai nap. 

Április 27. 

Délelőtt még a Skorpióban jár a Hold, a nap második felében azonban már a Nyilasban. Hétvégi kiruccanás, kirándulás ideális programok lehetnek, de kellemes esti elfoglaltságot is tervezhetünk a kedvesünkkel, csak ne keveredjünk bele félreértésekbe! 

Április 28. 

Nemsokára május lesz. Találjunk ki valamilyen kellemes elfoglaltságot, amivel megélhetjük a tavaszt, annak ellenére, hogy a Nap és a Szaturnusz igen kedvezőtlen állásban állnak az égen, ami inkább depresszióra hajlamosít, ezért javaslom a természetjárást és a kikeletben való gyönyörködést. 

Április 29. 

Délelőtt a Hold még a Nyilasban jár, így a fejen végzett beavatkozásokra kedvező lehet. Délután átmegy a Hold a Bakba, s ez jó lehetőséget teremt a földmunkákra, kertészkedésnek. Vigyázzunk arra, hogy ne feszítsük túl a húrt, mert a Mars már szemben áll a Szaturnusszal és ilyenkor hajlamosak lehetünk túlerőltetni magunkat. 

Április 30. 

A műtét nem javasolt, egyébként minden szempontból hasonló a tegnapi naphoz. Ünnep előtt vagyunk, a Mars és a Szaturnusz szemben állnak, ilyenkor legyünk visszafogottabbak és óvatosabbak minden téren.


Az asztrológia évezredek óta az emberiség számos kultúrájának része, mely a divináció jelenlétét vélte felfedezni a bolygók és csillagok mozgásában. Az asztrológia és általa a horoszkópok azon az elgondoláson alapulnak, hogy a makrokozmoszban vagy az égi világban tükröződik a földi világ. Más szóval: „Ahogy fent, úgy lent.” A csillagok és a bolygók elhelyezkedése a születésed időpontjában befolyásolja a személyiségedet, hangulatodat, karmádat és a földi életed célját. Ha hiszel ebben a filozófiában, akkor valószínűleg észrevettél már valami különös hasonlóságot önmagad és más, ugyanazon csillagjegy szülöttei között.

Az önmagad megismerésében vagy az előtted álló események, lehetőségek megértéséhez, érdemes kérned egy asztrológiai elemzést, akik értékes betekintést tudnak nyújtani, hogy belső éned és személyiséged a csillagokban megírtak szerint tudjon kibontakozni.


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Zsóka
Mellék:
 
Leila
Mellék:
 
Nefer boszi
Mellék:
 
Oláh Mária
Mellék:
 
Ivett
Mellék:
 
Csillagőr
Mellék: