Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Asztrológia és horoszkóp

Így csalnak a csillagjegyek

Sokan vitatják, hogy a monogámia biológiailag lehetséges-e. Ma észben tartjuk ezt az elméletet, ugyanis arról fogunk beszélni, hogy az egyes csillagjegyek hogyan csalják meg a párjukat egy kapcsolatban. Persze egyáltalán nem szükségszerű, hogy mindenki meg fogja egyszer csalni a társát, de ha végül megtörténik, ennek a módját elárulja az egyén csillagjegye.

Kos

Kalandvágyó természetük miatt a Kosok nem tehetnek róla, de rendszeresen megcsalják a párjukat. Sok helyen megfordulnak, és sok új embert megismernek, akik a bűnös élvezeteikké válnak. A legrosszabb azonban az, hogy sosem fogják letagadni ezt, inkább az áldozatot hibáztatják miatta. Ezzel próbálják enyhíteni a saját bűntudatukat és megindokolni a tetteiket, ezért képesek emelt fővel, lelkiismeretfurdalás nélkül továbblépni. Erős bennük a védekező mechanizmus, ez segíti őket a rossz magatartásuk igazolásában. Amíg hisznek benne, hogy jó okkal tették, amit tettek, senki sem ingathatja meg őket ebben a hitben. Fel akarják fedezni a világot, és számukra ennek az egyik módja a megcsalás.

Megcsalás

Bika

A Bikák nagyon hűségesek és szinte sosem csalnak meg senkit. Ha mégis megtörténne, az valószínűleg azt jelenti, hogy szerelembe estek valaki mással. Ekkor sajnos nincs semmi remény számodra, mert igazából szeretik az illetőt és nem fogják elhagyni. Valószínűleg rólad is azt hitték, hogy szeretnek, de később rájöttek, hogy nem. Nagyon nehéz helyzetbe kerül az, akit egy Bika csal meg, lévén egy igazi és érzéki szerető. Ha találnak valakit, akit jobban szeretnek nálad, nagyon sok fájdalmat okozhatnak neked. A Bika félrelépők azonban igenis éreznek megbánást, tudják, hogy a kapcsolatotok vége nagy eséllyel összetör majd téged.

Ikrek

Az Ikrek általában olyanokkal csalják meg a partnerüket, aki nagyon közel áll hozzájuk. Ide tartoznak a közhelyes „megcsalt a legjobb barátommal” esetek. A célpontjukat a hozzád közel állók köreiből választják. Egy házibuli alkalmával is nagy esély van rá, hogy az Ikrek párod éppen a legjobb barátaid vagy ismerőseid után sóvárog, nagy nehézséget okoz számukra, hogy kontrollálják a szemeiket és a szívüket. Mivel a te társasági körödből választ, nagy esély van rá, hogy rajtakapod közben. És tudod mit? Nagyon is valószínű, hogy rajtakapod majd őket. Nagy eséllyel hoz majd kínos helyzetbe a családod, barátaid vagy ismerőseid előtt. Nem éreznek megbánást, de felháborodnak, ha elhagyod őket. Nem hisznek a monogámiában, és habár ezt titokban tartják, a cselekedeteik beszédesek.

Rák

Egyszerű természetükből adódóan a Rákok nagyon rosszak a megcsalásban, mindig rögtön lebuknak. Érzékeny és szerető emberek, egyfolytában keresik az igazit, de közben félnek attól, hogy összetörik a szívedet. Ha nem mondják el az érzéseiket azonnal, belül folyamatosan szoronganak miatta. Sajnálják, hogy beleszerettek valaki másba, mert ezzel nagy fájdalmat okoztak neked. Gyengéd módon próbálják elmondani neked, de ez egy egyértelmű jele annak, hogy megcsalnak. A félrelépés mögötti ok, hogy folyton a különleges embert kutatják, aki majd tökéletesen kiegészíti őket. Fontos tudnod, hogyan szeress egy Rákot, hogy a szívfájdalmadon túllépve ne érezd magad teljesen összetörve.

Oroszlán

Az Oroszlánok szinte soha nem csalnak meg, de nem azért, mert annyira hűségesek, hanem azért, mert ki nem állhatják az ezzel járó drámát. A békességet és nyugalmat mindennél többre értékelik, képesek az egész életüket leélni ugyanazzal a személlyel, ha ez békét és kényelmet jelent számukra. Túlságosan lusták, hogy a megcsalással járó sok hűhót elviseljék, ezért nagyon hamar el is fojtják az éréseiket valaki más iránt. Az Oroszlánok számára a megcsalásnak nincs semmi értelme, csak szükségtelen bonyodalmakat okoz, és megzavarja a békét, amiért annyit dolgoztak. Az intimitásnál is előbbre helyezik ezt, a boldog párkapcsolatban ez kulcsfontosságú nekik.

Szűz

A Szüzek a megcsalás mesterei. Képesek titokban tartani akár az egész életükön át és a partnerük még csak nem is sejt semmit. Mindent elterveznek, elképzelnek minden egyes helyzetet, ahogy lebukhatnak. Remekül tudnak hazudni, és emiatt hatékonyan le tudják leplezni a hazugokat. Ha egy Szűz csal meg téged, soha az életben nem fogsz rájönni, hacsak ő el nem mondja neked. Jellemző rájuk, hogy legalább egy tartalék személyhez kötődnek érzelmileg.

Légy nagyon óvatos és elővigyázatos, ha azt veszed észre, hogy a párod szokásai megváltoznak. Megvan rá az esély, hogy semmilyen változást nem veszel majd észre, de a nyitott elme sosem árt. Képesek szeretni téged és rajtad kívül még három embert egyidőben anélkül, hogy úgy érezhetnéd, hogy figyelmen kívül hagy téged. A szigorú életmódjuk miatt azonban a Szüzek közül nem sokan csalják meg a társukat, de a lehetőség mindig fennáll.

Mérleg

A Mérlegek kitanulták a megtévesztés művészetét. Egyszerre randiznak kettő vagy több emberrel is anélkül, hogy bárki gyanút fogna. Ha mégis rajtakapnák őket, számos tartalék személyt tartanak. Kitűnően meg tudják győzni az embereket, hogy olyan dolgokat tegyenek, amit nem igazán akarnak. Ezek a jellemvonások nagyon veszélyessé teszik őket, az életfilozófiájuk szerint minden okkal történik, bizonyos dolgokat elkerülhetetlenül meg kellett tenniük. Ezért sokszor nem vállalnak teljes felelősséget a cselekedeteikért, csak később döbbennek rá, mennyi bonyodalmat okoztak számodra és saját maguk számára is.

Skorpió

A Skorpiók képtelenek megcsalni a párjukat, mert nagyon komolyan veszik a kapcsolatot. Nagyon könnyen szerelembe esnek és az érzelmeik teljesen elvakítják őket, éppen ezért a megcsalásnak gyakran áldozataivá is válnak. Ha egyszer benne vannak, csak erőszakkal lehet őket kimozdítani. Nagyon ritkán lépnek félre, és akkor is nagyon rosszul érzik magukat miatta, és őszintén beszélnek róla. Mivel maguk is könnyen lesznek szerelmesek, megértik a társ elvesztésével járó fájdalmat, és ez visszatartja őket a megcsalástól.

Nyilas

A Nyilasok számára a megcsalás egy játék, amit előszeretettel játszanak. Az egyik lehetőségből a másikba ugranak, valójában lehetséges, hogy egész randi listát tartanak számon a fejükben. Általában nagyon szorgalmasak, a kapcsolat az egyetlen, amivel kiengedik a gőzt a megcsalás és a randik által. Nem okoz számukra nehézséget, hogy akár pár hét után is új partnert válasszanak maguknak. A szerelmet kivéve mindent nagyon mélyen éreznek, a stressz és a nyomás sokszor okozza a partnereik gyakori váltogatását. Tudják, hogy ez nem a megfelelő életmód, de nem tehetnek róla, ennek ellenére megbánják a tetteiket.

Bak

Gondtalan természetükből adódóan a Bakok számára nem olyan nagy dolog a megcsalás. Nem fogják megbánni a félrelépést és nem törődnek vele, hogy a cselekedeteik milyen hatással voltak másokra. Nagyon okosan előre kitalálják a lehetséges lépéseidet, ezért sokáig nem is buknak le. Ha végül mégis lebuknak, akkor vagy megpróbálják megindokolni ezt a borzasztó tettet, vagy bocsánatkérést tettetnek.

Azonban védelmükre legyen mondva, hogy a Bakok csak fizikailag csalnak meg, érzelmileg nem. A szerelmük feléd nem volt hazugság, talán csak egy kis fizikai kalandra vágytak. Az ő fejükben csak egy kis szünetet tartottak a hosszútávú kapcsolatukban, és ezt nem tartják erkölcstelennek. Egy olyan személy nézőpontjából, aki szigorú szabályok szerint él, a Bakok félrelépései megbocsáthatatlanok, a Bakok azonban egyáltalán nem éreznek bűntudatot.

Vízöntő

A Vízöntők érzelmileg csalnak meg, túl könnyen alakítanak ki köteléket olyan személlyel, aki nem a partnerük. Azokhoz a gyerekekhez hasonlítanak, akik sosem elégednek meg egy cukorkával. A lelkiismeretük még nyilvánvalóan nem elég érett ahhoz, hogy megakadályozza őket a félrelépésben.

Habár a megcsalás egy morális hiba, néhányan pusztán gyengeségnek tartják. Ők valójában azt szeretnék, hogy tudomást szerezz a hátad mögött történt dolgokról, mert képtelenek együtt élni a stresszel. Nem akarnak ezzel megsérteni, de még ilyenkor is nagyon önző módon gondolkodnak. A Vízöntők szeretik az új és csillogó dolgokat, emiatt csalják meg a párjukat. Ez a körforgás azonban soha nem ér véget, mert sosem lesznek igazán elégedettek az új hódításukkal. 

Halak

A Halak szülöttek olyan egyének, akik könnyen leplezik a megcsalást a bonyolult cselszövéseikkel. Az eszüknek köszönhetően sosem kapják rajta őket, mielőtt túl késő lenne. Hasonlítanak a rablóra, aki a rablást előre eltervezi, de ahogy egy bűntény sem lehet tökéletes, az övék sem az. Ha lebuknak, sokáig várakoznak és rászánják az időt, hogy az áldozatot a sötétségben tartsák. Azt éreztetik vele, hogy ő az egyetlen számukra, manipulatív és önző módon viselkednek a partnerükkel. Az egyik pillanatban azt ecsetelik, mennyire szeretnek téged, majd nemsokkal később valaki mással mennek randizni.


Az asztrológia évezredek óta az emberiség számos kultúrájának része, mely a divináció jelenlétét vélte felfedezni a bolygók és csillagok mozgásában. Az asztrológia és általa a horoszkópok azon az elgondoláson alapulnak, hogy a makrokozmoszban vagy az égi világban tükröződik a földi világ. Más szóval: „Ahogy fent, úgy lent.” A csillagok és a bolygók elhelyezkedése a születésed időpontjában befolyásolja a személyiségedet, hangulatodat, karmádat és a földi életed célját. Ha hiszel ebben a filozófiában, akkor valószínűleg észrevettél már valami különös hasonlóságot önmagad és más, ugyanazon csillagjegy szülöttei között.

Az önmagad megismerésében vagy az előtted álló események, lehetőségek megértéséhez, érdemes kérned egy asztrológiai elemzést, akik értékes betekintést tudnak nyújtani, hogy belső éned és személyiséged a csillagokban megírtak szerint tudjon kibontakozni.


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Abrilla
Mellék:
 
Csillagőr
Mellék:
 
Theresa
Mellék:
 
Mia
Mellék:
 
Miriam
Mellék:
 
Ilano
Mellék: