Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Asztrológia és horoszkóp

Március hava naptár

Mindannyian egy járművön utazunk, Föld bolygónak nevezzük. Még ha tágabb értelemben különbözőek is vagyunk, minden, ami velünk történik, kihat másokra, és minden, ami másokkal, kihat ránk.

Március 1. péntek

A hétvége viszonylag kedvezően alakul, egy időre vége a nehéz fényszögeknek. Ma délelőtt még a Mérlegben jár a Hold és ez kedvez a lábszár, a tüdő és a mellkas területén végzett műtéteknek. Akinek lehetősége van kiruccanni valamilyen jó kis síterepre, az megteheti. Különösen a délelőtt folyamán kedvezőek az állások az indulásra.

Március 2. szombat

A Hold ma már a Skorpióban jár. Érdemes egy kellemes kora tavaszi sétát tenni. Bár a Hold együtt fog állni a Szaturnusszal és emiatt kora délután a hangulatunk kicsit morózus lehet, kifejezetten kedvező ez a Nap a befelé fordulásra, elemzésre és a háztartási feladatok elvégzésére.

Március 3. vasárnap

Minden szempontból hasonló a tegnapi naphoz azzal a különbséggel, hogy ma nem leszünk annyira nyomott hangulatban, mint tegnap.

Március 4. hétfő

A Hold a Nyilasban jár, viszonylag kedvezőtlen fényszögekben, beleértve a Neptunusszal és a Jupiterrel való kapcsolatát, így műtéti beavatkozásra ez a nap alkalmatlan. Kerüljük a hebehurgya cselekvéseket, a vitákat, a nézeteltéréseket és ne ma tárgyaljunk meg számunkra fontos kérdéseket.

Március 5. kedd

A mai nap már kedvezőbb műtéti szempontból. Leginkább a szív és a fej területe jöhetnek szóba. Lassan kitavaszodik, aki teheti, menjen kirándulni, sétálni. Mindenképpen jót tesz egy kis mozgás, de spirituális szempontból is kedvező a mai nap; meditáció, jóga, szellemi gyakorlatok mind szóba jöhetnek a Nyilas Hold által.

Március 6. szerda

A Hold ma átmegy a Bakba és viszonylag kedvező fényszögekkel számolhatunk az elkövetkezendő napokban. Próbáljunk meg minél több ügyet elintézni. A Bak jelet kardinális jelnek tartja az asztrológia, ami azt jelenti számunkra, hogy most nagyon fontos a határozottság, az elszántság. Műtétre a nyaki területen, illetve a has és a bélrendszer területén gondolhatunk.

Március 7. csütörtök

A mai nap még kedvezőbb, mint a tegnapi volt. Sok minden meglódulhat az életünkben. Csak rajtunk áll, hogy milyen belső céllal és milyen inspirációval állunk neki a feladatnak. Műtéti szempontból hasonló a tegnapi naphoz.

Március 8. péntek

A Hold a Vízöntőben jár. Ismét javaslom hétvégére a kirándulásokat, kisebb utazásokat. Aki teheti, a síelést is választhatja programjául. Egy színes, kellemes nap elé nézünk és így lesz ez szombaton is. Mind a két nap kedvező továbbá társasági összejövetelekre, baráti megbeszélésekre. A deréktáj és a vállöv, valamint a tüdő jöhetnek szóba, ha valaki műtétet tervez erre az időszakra.

Március 9. szombat

Minden szempontból hasonló a tegnapi naphoz.

Március 10. vasárnap

A hétvégéből ez a nap látszik a legproblematikusabbnak, így ha valaki erre a napra tervezi a hazautazását, próbálja meg eltolni egy vagy két nappal. Mindenképpen legyen körültekintő, ha nem tudja a programját módosítani. A Merkúr sem áll igazán kedvezően és a Hold együtt áll a Neptunusszal, ami leginkább a közlekedésben jelenthet figyelmetlenséget. Mivel a Hold ma már a Halakban jár, kedvező alkalom kínálkozik a lazításra, sziesztára, vagy valamilyen kulturális programon való részvételre.

Március 11. hétfő

A Hold ma már sokkal kedvezőbben áll, és a Merkúr is kifelé jön a nehéz fényszögeiből. Bár kicsit fáradékonyabbak lehetünk, mert este beköszönt az újhold, összességében ez a nap nem kedvezőtlen. Ma igazán kimutathatjuk szociális érzékenységünket, segíthetünk a rászorulókon, de már azzal is sokat tehetünk másokért, hogy figyelmesen meghallgatjuk őket. Műtétre a gyomor és a nőgyógyászati terület a legalkalmasabb.

Március 12. kedd

A Kosba lép át a Mars, így elmondhatjuk, hogy egy olyan időszak kezdődik el a mai napon és tart több hétig, ami a lendületes, intenzív munkavégzéstől, hajtóerőtől és ambíciótól duzzad. Hasonlóan, mint a rügyek, melyek már a tavaszt idézik, hiszen pár nap és beköszönt a csillagászati tavasz. Műtétre kedvező lehet a mai nap hasonló területeken, mint tegnap.

Március 13. szerda

A Hold ma már a Kosban jár, délelőtt a szokásos Uránusz Plútó kapcsolattal, ezért ha lehetséges, jobb ma a műtétet elkerülni, de a délután már kedvezőbb, így továbbra is jó hatékonysággal tudunk elintézni számunkra fontos feladatokat.

Március 14. csütörtök

Hasonló a tegnapi naphoz. Műtét esetén a szív és a csípő jöhetnek szóba leginkább. Jó lehet a mai nap az elutazásra is, hisz egy háromnapos hétvége áll előttünk, amelynél leginkább a vasárnap délután a kedvezőtlen, ezért a hazautazást vagy vasárnap délelőttre, vagy hétfőre szervezzük.

Március 15. péntek

A Hold a Bikában jár, s ez kifejezetten kedvez a pihenésnek, a lazításnak, de most már itt az ideje, hogy gondoljunk a szobanövényeinkre, vagy akinek kertje van, a kerti feladatok elvégzésébe is belekezdhet. Jó nap ez az ültetésre, átültetésre.

Március 16. szombat

Ez a szombat egy kellemes, kora tavaszi szombatot idéz. Ha tehetjük, menjünk ki a kertbe, ha nincs kertünk, kiránduljunk még akkor is, ha a Bikában jár a Hold. Egy kellemes séta mindenképp jót tesz, hisz a mozgás felüdít. Estefelé a Hold a Vénusz kedvező fényszögében, ezért egy színház, vagy ez mozi is szóba jöhet éppúgy, mint egy kellemes este a barátokkal, rokonokkal.

Március 17. vasárnap

A mai nap is kedvező lehet a kirándulásra, de a Hold főleg a délután folyamán a Neptunusz és a Merkúr nehéz fényszögébe ér, ami elsősorban a közlekedésben jelenthet figyelmetlenséget, de aki megteheti, az sem baj, ha délután alszik egy jót. A Merkúr ma a Földről nézve abbahagyta a hátrálását, így jövő héttől az ügyintézések gyorsabbá válhatnak.

Március 18. hétfő

A Hold az Ikrekben jár, kora reggel együtt áll a Jupiterrel. Szerencsésen indul a hét. Műtétre a vese és a deréktáj, valamint a lábszár kedvező. Ma is, holnap is viszonylag gyorsan és hatékonyan tudunk ügyeket, megbeszéléseket elintézni. Ha valaki a hétvégére elutazott, akkor a mai nap alkalmasabb a hazautazásra.

Március 19. kedd

Az kérdéses, hogy József zsákban hozza-e a meleget, miután a Mars közeledő együttállásban van az Uránusszal, így az időjárásban sok furcsaság, különösen zivatarok lehetősége áll fenn, figyelembe véve, hogy még a tavaszi napéjegyenlőség is így indul. A délután már kedvezőtlenebb, miután a Nap és a Hold első negyedben állnak az égen, így lehet, hogy jobban tesszük, ha korán lefekszünk. A tegnapi napon nevezett helyeken végeztethetünk műtétet.

Március 20. szerda

Ma van a tavaszi napéjegyenlőség, s a közeledő Mars és Uránusz már rányomja bélyegét a hét hátralévő részére, így a mai és a további napok műtétre nem alkalmasak. Egy nagyon nehéz kedvezőtlen időszak elé nézünk, melynek az egyik legnehezebb napjai a 22-e és a 27-e lesznek. Ebben az időszakban sokkal óvatosabbnak kell lennünk. Elhamarkodottság, durvaság, veszekedések, súlyosabb esetben erőszakoskodás is belefér ebbe a konstellációba. A közlekedésben maximális óvatosságra intek mindenkit! A mai nap a Hold már a Rákban jár és viszonylag kedvező fényszögei ezt a napot még egy kicsit enyhébbé, könnyebbé varázsolják.

Március 21. csütörtök

Műtétre továbbra is alkalmatlan a mai nap. Bár a Hold nem áll rosszul, a közeledő Mars Uránusz, ahogy már tegnap is említettem, fokozott óvatosságra int.

Március 22. péntek

Ma van a pontos Mars Uránusz együttállás az égen és a viszonylag kedvező Nap, Hold, Vénusz kapcsolatok ezt az állást szelídítik és miután a Hold átmegy az Oroszlánba, egy kreatív, lendületes nappá is válhat a mai, ha figyelembe vesszük, hogy messzemenően körültekintőnek kell lennünk. Műtétre alkalmatlan a mai nap.

Március 23. szombat

Ma és holnap az Oroszlánban jár a Hold, ami a lazítást, pihenést jelképezi. Inkább a szórakozást válasszuk, mint bármilyen tevékenységben a túlerőltetést.

Március 24. vasárnap

Minden szempontból hasonló a tegnapi naphoz. Egy különbség azért van: ma van Virágvasárnap! Ezek a bolygóállások csak a fizikai síkon jeleznek nehézségeket, rajtunk múlik, hogy a lelki életünkben hogyan éljük meg ezeket.

Március 25. hétfő

Ez a hét továbbra is egy nagyon nehéz hét, s ez bizony eltart egészen Húsvétig. Egész héten nem javasolt műtétet végezni. Beleértünk abba a nehéz szakaszba, amikor az Uránusz és a Plútó még egyébként is évekig tartó nehéz fényszögét a Bakban és a Kosban a gyorsabb égitestek elérik. Most először a Mars, majd a Nap, és utána a Vénusz követi. Így felkészülhetünk egy kb. tíz napig tartó „kiképzésre”.

Március 26. kedd

A holnapi nap lesz az egyik legnehezebb nap ezen a héten. A mai viszonylag még kedvezőbb, ezért a Szűz Hold sokat segíthet nekünk abban, hogy minél alaposabban végezzük el a ránk váró feladatokat akár munkahelyi, akár háztartási értelemben. Kertészkedésre jó lehet a mai nap, de inkább kerüljük el az éles szerszámok, veszélyes munkagépek használatát.

Március 27. szerda

A Hold a Mérlegben jár, telihold lesz az égen és ezzel megvalósul egy még nehezebb fényszögkapcsolat: a Mars, a Plútó, az Uránusz, a Nap és a Hold között. Ha megtehetjük, inkább lazítsunk, pihenjünk vagy olvasgassunk! Kerüljük el a vitákat és a félreértéseket! Kerüljünk el minden olyan helyzetet, amely veszélyesnek tűnhet! Elmélkedni, meditálni kedvező lehet.

Március 28. csütörtök

Kis szünet a mai nap a nehézségek közepette. Ne bízzuk el magunkat, mert holnap áll együtt a Nap az Uránusszal, a Hold a Szaturnusszal. Váratlan események történhetnek velünk a környezetünkben.

Március 29. péntek

A Hold a Skorpióban jár. Jobban tesszük, ha átéljük a kereszténység legszomorúbb ünnepének, Nagypénteknek a hangulatát.

Március 30. szombat

A Hold a Skorpióban jár továbbra is. Ismét egy picit kedvezőbb nap ez a mai, a nagyszombati ünneplésre megfelelőbb.

Március 31. vasárnap

A Hold a Nyilasban jár a mai nap, de a fényszögek továbbra is kedvezőtlenek. Különösen érzelmi kérdésekben mehetünk el a végletekig. Lehet, hogy a rokonlátogatásokat ma csak szűrve érdemes végrehajtani. Azt értem ez alatt, hogy ahol nagyobb esély van konfliktusok keletkezésére, azt a találkozást inkább mondjuk le. Helyette inkább tegyünk gyalogosan egy kisebb sétát, kirándulást. A Húsvét hétfő még kedvezőtlenebb, különösen közlekedési szempontból. Legyünk nagyon körütekintőek!


Az asztrológia évezredek óta az emberiség számos kultúrájának része, mely a divináció jelenlétét vélte felfedezni a bolygók és csillagok mozgásában. Az asztrológia és általa a horoszkópok azon az elgondoláson alapulnak, hogy a makrokozmoszban vagy az égi világban tükröződik a földi világ. Más szóval: „Ahogy fent, úgy lent.” A csillagok és a bolygók elhelyezkedése a születésed időpontjában befolyásolja a személyiségedet, hangulatodat, karmádat és a földi életed célját. Ha hiszel ebben a filozófiában, akkor valószínűleg észrevettél már valami különös hasonlóságot önmagad és más, ugyanazon csillagjegy szülöttei között.

Az önmagad megismerésében vagy az előtted álló események, lehetőségek megértéséhez, érdemes kérned egy asztrológiai elemzést, akik értékes betekintést tudnak nyújtani, hogy belső éned és személyiséged a csillagokban megírtak szerint tudjon kibontakozni.


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Zsóka
Mellék:
 
Leila
Mellék:
 
Stella
Mellék:
 
Berill
Mellék:
 
Theresa
Mellék:
 
Oláh Mária
Mellék: