Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Asztrológia és horoszkóp

Nőkultusz Rómában

Jól szervezett és racionális volt a Római Birodalom, de nem árt tudnunk, hogy a rómaiak vallásosak és babonásak voltak.

Az istenek iránti tisztelet, a jelek, jóslatok komoly befolyást gyakoroltak mindennapi életükre. Szigor, fegyelem és kötelességtudat szabályozta hiedelmeiket és szertartásaikat. Mindenkitől elvárták, hogy részt vegyen a vallási ünnepségeken. Barátaik és ellenségeik roppant gyakorlatias embereknek ismerték a rómaiakat. Ilyenek voltak a vallás dolgaiban is.

A hagyomány szerint Numa Pompilius, Róma második királya (ie. VII–VIII. sz.) vezette be először Rómában a Vesta-kultuszt és ő alapította Vesta templomát is. A békeszerető király elég közvetlen viszonyban állt az istenekkel. Róla jegyezték fel a következő anekdotát. A király egyszer alkuba keveredett magával Jupiterrel, aki egy fejet követelt áldozatnak. „Jó, nem bánom – mondta a király -, kapsz egy hagymafejet: mindjárt ki is húzom a kertemből” „Hogyisne! – méltatlankodott a legfőbb isten. – Nekem valami emberi kell!”. „Legyen hát, hozok hozzá emberi hajfürtöket is.” „Azt már nem! Valami élőre van szükségem.” Ügyesen válaszolt a talpraesett Numa erre is: „Legyen meg a te akaratod, teszünk hozzá egy halacskát is.” Erre elnevette magát Jupiter és elfogadta az alkut. Persze Numa Pompilius mélyen vallásos volt, ő építtette többek között a jövőbe és múltba tekintő Janus kettős kapujú templomát, amely még Augustus császár korában is szent ünnepségek helyszíne volt: ennek az árkádjai alatt vonultak át a hadba induló katonák, a kapukat pedig csak béke idején zárták be (nem túl gyakran, a köztársaság 500 éve alatt mindössze kétszer).

Jóslatok és próféciák

Sibylla volt a rómaiak leginkább elismert jósnője, a mitikus ködbe vesző hagyomány számos Sibyllát tartott számon, az idők folyamán a személynévből egyszerű „foglalkozásnév” lett, a jósnőket nevezték így. A leghíresebb Sibylla Cumae (görögül Kümé) városában tevékenykedett, a nevezetes Sibylla barlangot 1932-ben tárták fel. A bonyolult alaprajzú földalatti szentélyben talált görög feliratok csak megerősítik azt a tradíciót, hogy a Sibylla görögül jósolt. Az ősrégi jóslatokat kilenc könyvben jegyezték fel, ebben volt leírva Róma és a világ eljövendő sorsa.

Egyszer egy öregasszony kért bebocsátást Tarquinius Suberbushoz, Róma utolsó legendás királyához (ie. VI. sz.) és kilenc tekercset kínált fel eladásra – mondván, hogy isteni jóslatokat tartalmaz. Furdalta a kíváncsiság a király oldalát, de akkora árat szabott érte az anyóka, hogy az szinte nevetséges volt. Ha nem, hát nem – mondta az idős hölgy és három tekercset a tűzbe dobott. A király kacagott, amikor meghallotta, hogy a megmaradt hat tekercsért ugyanannyi pénzt kért, mint az egészért. Három könyvtekercset ismét a tűzbe vetett az öregasszony és újra megkérdezte, hogy fizet-e a király a még megmaradt háromért ugyanannyit, mint, amennyit a kilenc tekercsért kért? A riadt Tarquinius sietve megvásárolta a maradék jóskönyveket, az anyókát pedig soha többet nem látták. Mivel Sybilla Apollón istentől hosszú életet, de nem örök fiatalságot kapott, sejthetjük, hogy ki volt a hívatlan vendég. Később papi testületet szerveztek a könyvek jóslatainak magyarázatára, de csak a nemzet létét fenyegető helyzetekben tekinthettek bele, akkor is csak a szenátus beleegyezésével. Mi azonban sosem fogjuk megtudni, hogy mi is állt bennük, egy tűzvész ugyanis elpusztította a tekercseket.

A cikk folytatása az EZO Élet Magazin májusi számában!


Az asztrológia évezredek óta az emberiség számos kultúrájának része, mely a divináció jelenlétét vélte felfedezni a bolygók és csillagok mozgásában. Az asztrológia és általa a horoszkópok azon az elgondoláson alapulnak, hogy a makrokozmoszban vagy az égi világban tükröződik a földi világ. Más szóval: „Ahogy fent, úgy lent.” A csillagok és a bolygók elhelyezkedése a születésed időpontjában befolyásolja a személyiségedet, hangulatodat, karmádat és a földi életed célját. Ha hiszel ebben a filozófiában, akkor valószínűleg észrevettél már valami különös hasonlóságot önmagad és más, ugyanazon csillagjegy szülöttei között.

Az önmagad megismerésében vagy az előtted álló események, lehetőségek megértéséhez, érdemes kérned egy asztrológiai elemzést, akik értékes betekintést tudnak nyújtani, hogy belső éned és személyiséged a csillagokban megírtak szerint tudjon kibontakozni.


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Christian Panthera
Mellék:
 
Matt
Mellék:
 
Abrilla
Mellék:
 
Angyalszem
Mellék:
 
Oláh Mária
Mellék:
 
Nefer boszi
Mellék: