Lakókörnyezetünk energetikája | EZO.TV
Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Szépség - Egészség, Spiritualitás

Lakókörnyezetünk energetikája

Környezetünkre akarva-akaratlanul hatással vagyunk, és persze ugyanez fordítva is igaz. Az étel, amit megeszünk, a ruhák, amiket viselünk, a hely, ahol élünk, mind-mind különböző előjelű energiákat hordoznak, más-más hatással vannak mindennapi életünkre.

Ezek közül az egyik legfontosabb lakóhelyünk, hiszen életünk egyik legfontosabb színtere ez (a munkahelyünk mellett, ahol talán még ennél is több időt töltünk). Rendkívül fontos ezért, miképp rendezzük be, illetve hogy milyen anyagból készült lakásunk, házunk.

A legelterjedtebb építőanyag a tégla, illetve – földrajzi és gazdasági okokból – a beton. Míg az előbbit nevezhetjük barátságosnak vagy akár környezetbarátnak is, addig az utóbbiról sajnos ez már nem mondható el. A beton sokféleképp alkalmazható építőanyag, azonban energetikailag az egyik legellenségesebb matéria.

A beton megkötése – vastagságtól és típustól függően – akár több tíz évig is eltarthat, eközben pedig hőt szabadít fel, mely szárítja a levegőt, és emiatt rossz hatást gyakorol a légutakra. Ennél is nagyobb rombolást visz végbe energetikai rendszerünkben a vasbeton, amely – ahogyan azt már a neve is mutatja – rengeteg nehézfémet tartalmaz, amellyel úgyszólván egyfajta „árnyékolást” hoz létre környezetünkben. Ez nem csupán a mobilhálózatokat érinti, hanem auránkat is megzavarhatja. A vas-rendszer ugyanis gyengíti az aurát, tehát spirituális kapcsolatunkat az univerzummal, ami hosszú távon akár egészségkárosodáshoz is vezethet. Mindez természetesen rövidtávon nem érvényesül, legfeljebb az arra érzékenyebbek észlelhetik, hogy a panelben vagy csúsztatott zsalus lakásban lakó rokonaiknál kínzó fejfájás, esetleg émelygés tör rájuk. Ha viszont felkészültek és előrelátóak vagyunk, minden alkalommal, amikor hasonló helyen járunk, mentálisan „levédhetjük” magunkat ezekkel a hatásokkal szemben.

Ha abban a kellemes helyzetben vagyunk, hogy mi dönthetjük el, hol akarunk élni, a faház lehet az egyik legszerencsésebb választás.: egyrészt mert rossz hővezető (azaz könnyebb kifűteni, mint egy ugyanakkora alapterületű kőházat), másrészt fontos szempont, hogy természetes anyag. Megfelelő környezetben elhelyezve a faház az azt magába foglaló természet szerves része lesz. Tágul, zsugorodik, lélegzik, sőt bizonyos faanyagok esetében (pl. cédrusnál) hő vagy pára hatására kellemes illatot áraszt. Akik ilyen esztétikus környezetben lakhatnak, már a falak látványától könnyebben tudnak relaxálni, meditálni.


Az egészség és a szépség, a testi-lelki jólét azok közé a dolgok közé tartoznak, amelyeket mindannyian készpénznek veszünk mindaddig, amíg valami miatt azok veszélybe nem kerülnek. És még ilyenkor sem egyszerű felismerni a tényt, miszerint segítségre van szükségünk.

A lelki egyensúly megborulásával nem szabad viccelni! Tisztánlátó képességgel rendelkező jósaink útmutatásával felmérheted, hogy melyek azok a területek, amelyekre fokozottan ügyelned kell, illetve betekintést nyerhetsz azokba a tényezőkbe, amelyek hatással vannak egészségedre és jólétedre. Egy számodra megfelelő jós segítségével, újra elnyerheted a testi-lelki egyensúlyt!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Abrilla
Mellék:
 
Perzsi
Mellék:
 
Kincső
Mellék:
 
Ivett
Mellék:
 
Ibolya
Mellék:
 
Leila
Mellék: