Aki hallott már Ghymes-lemezt, még inkább látott már Ghymes koncertet, egy életre emlékezetébe véshette a Szarka fivéreket, hiszen csak keveseknek adatik olyan átszellemültség, hit és lendület, amellyel ők éli az életüket a színpadon...
„Tagadhatatlan, hogy ember és ember között vannak erősebb és gyengébb sugárzások, körülöttük összeérő áramkörök – ez a rezgés mérhető”
Aki hallott már Ghymes-lemezt, még inkább látott már Ghymes koncertet, egy életre emlékezetébe véshette a Szarka fivéreket, hiszen csak keveseknek adatik olyan átszellemültség, hit és lendület, amellyel ők éli az életüket a színpadon, és gyaníthatóan azon túl is. Bár Szarka Tamás civilben inkább rejtőzködő személyiség, Szikraszemű című új albumuk megjelenése kapcsán nyitott egy kis rést a lelkén, amelyen át ezúttal nem csak dalban, hanem prózában is mesél arról, mennyire fontos életében a bátorság, a szabadság, a társak és az angyalok, illetve az sem marad titok, ki főzi náluk karácsonykor a hallét.
„Mint rossz lányból a sírás/ szakad belőlem az írás,/ ha int a két stricim nekem,/ az Ördögöm s az Istenem.”
Aki az elmúlt esztendőkben nem csak, mint a Ghymes frontemberével, hanem, mint költővel is megismerkedhetett Önnel, szinte beleszeret azokba a spirituális sorokba, amelyek áthatják az írásait.
Nehezen beszélek erről. Az ember egy bonyolult, csodálatos lény. Az imént idézett négy sor például azt festi le, hogy mindannyiunknak van jó és rossz oldala. Nem arról van szó, hogy feketék vagy fehérek, hanem, hogy feketék és fehérek vagyunk – vagyis, az angyali és a gonosz egész életünkben viaskodik egymással. Mégis azt hiszem, ha elég erősek vagyunk, lehet az a vége mindennek, hogy győzedelmeskedik bennünk a jó.
Ez csakis rajtunk múlik, vagy eldöntheti helyettünk netán valamiféle sorsszerűség, vagy eleve elrendelés is?
Úgy gondolom, semmi nem történik véletlenül, de kizárólag a tökéletes elrendelésben, vagy ha úgy tetszik, sorsmegírásban nem hiszek. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, és erre felhívnám mások figyelmét is, hogy ha elfogadjuk a végzet létezését, mélységes passzivitásba süllyedünk, és teljesen kiszolgáltatottá válunk. Ez a magatartás pedig nem az ember sajátja. Az ő sorsa a küszködés. Szoktuk mondani, hogy nem a cél a fontos, hanem maga az út, és nem túlélni, hanem megélni kell az életet. Vallom, hogy nem vonhatjuk ki magunkat az életből, ráadásul valami oknál fogva úgy vagyunk kitalálva, hogy – ha tudomásul vesszük, ha nem – társas lények vagyunk. Tagadhatatlan, hogy ember és ember között vannak erősebb és gyengébb sugárzások, körülöttük összeérő áramkörök – ez a rezgés mérhető. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy mi emberek, hosszú távon nem működhetünk egymás nélkül.
Ha lelki nehézsége vagy gondja van, akkor is inkább baráti segítséget kér, vagy olyankor az a jobb út, ha elbújik a szövegei és a zenéje mögé, netán ecsetet ragad, és festeni kezd?
A vers és a zene gyakran egyfajta védekezés. Ahogyan a gyöngyöt a kagyló kínjában neveli, időnként úgy érzem, magam is pótcselekvésből írok, míg máskor kifejezetten élvezem. A bölcsek szerint minden fölösleges, de én nem szeretnék mindenen felülemelkedett bölcs lenni, hiszen ahhoz az állapothoz nagyon magányos út vezet. Akárhogy is van, számomra jobb írni, mint nem írni...
Hatalmas felelősség, hogy egyes rajongói szinte orvosságnak tekintik a munkáit, van, aki egyenesen úgy fogalmaz, hogy „örök életű erős kötelet” talált a verseiben.
A visszajelzések valóban zavarba ejtőek, és természetesen nagyon jólesnek. Hozzám is eljutott például olyan hír, hogy voltak, akik – így mondták – a zeném hatására kigyógyultak a rákból. De azt hiszem, ezek már szélsőségesen nagy szavak. A magam részéről a hétköznapokat igyekszem normális emberként élni, mindig a jövőre koncentrálok, és utólag az alkotásaim sorsát nem vizsgálom tovább. Tudom, milyen ereje és hatása van a dalaimnak, de mindezt nem értékelem túl.
Rejtőzködő lelki alkatáról árulkodnak az én kedvenc soraim is öntől: „Könnyes szemem elrakom,/ ne sírjon az asztalon,/ szívemet ha karcolom,/ rend legyen az arcomon.” Gyakran karcolja a szívét, és közben valóban ennyire fontos, hogy megmaradjon a rend látszata az arcán?
Az én életemben is előfordul ilyesmi, de csak annyiszor és olyan formában, mint másokkal. Legfeljebb annyiban különbözöm, hogy én mindennek képes vagyok a lenyomatát is adni. De azért bízom benne, hogy a szívemet nem karcolom többet az egészségesnél.
Sokan a szókimondásáért, a bátorság megéléséért tisztelik, kedvelik, de nagy szavakat mindannyian tudunk hangoztatni. Az ön merészsége, és másokkal való közösségvállalása milyen formát kap a mindennapi életében?
Azt gondolom, hogy mások segítéséhez is bátorságra van szükség. Például, ha villamoson utazom, és azt látom, hogy valaki beszól a gyöngébbnek, biztos, hogy megnyilvánulok. Eddig még nem verték szét a képemet miatta. A többség kényelmes ehhez, s inkább megfigyelőként vesz részt az ilyen helyzetekben, semmint beleavatkozna. Sokan úgy élnek, ha előnyük nem származik belőle, nem lépnek, hiszen az ő életükre nézve mindegy, hogy segítenek-e vagy sem. Márpedig, ha mindegy, lehetünk jók is. Ugyan se több, se kevesebb pénzünk nem lesz tőle, az életünk nem válik rövidebbé. Ahogy József Attila írta „Miért legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis. Miért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis.”
Honnan meríti a bátorsághoz, szókimondáshoz való erőt és a hitet?
Nem tudom, talán ezt dobta a gép.
Hobó szerint ön olyan költő, aki „befelé tart, miközben kifelé játszik”. Egyetért ezzel?
Igen, ez pontos és fontos meghatározás. Az önkeresés mindannyiunk számára élethosszig tartó út, amelyen a távolságok nem mérhetők. Egyedül az irány lehet fontos.
Több hangszeren is játszik, de a hegedűvel különösen érdekes viszonyban van. Azt mondja róla, hogy szinte kinő a nyakból, és mindig csukott szemmel szólaltatja meg…
Még főiskolás voltam, amikor egy időben nagyon közel kerültem a hegedűhöz. Szinte betegesen sokat gyakoroltam, naptárat vezettem arról, mikor mennyit. Nagy szerelmem a foci is, de akkor még az is zavart, hogy a sportolás idejére abbahagytam a hegedülést. Eszembe jutott olyan vad ötlet is, hogy mi lenne, ha kiszúrnám a szemem. Hegedülni még tudnék, de mondjuk már focizni nem, így nem venné el az időmet a gyakorlástól semmi. Aztán mégse tettem meg, mert valaki felhívta rá a figyelmemet, hogy ha becsukom a szemem, akkor az ugyanaz, csak utána ki lehet nyitni... A hegedűről ma is azt gondolom, hogy maga a csoda, de azóta továbbléptem ebből az elkötelezettségből. Ma már az emberek érdekesebbek számomra, mint a hangszer. Szívesebben rácsodálkozom másokra, sokkal izgalmasabbnak tartom a tágabb világot.
Amióta három éve megjelent a Mendika című lemezük, Magyarországon szinte nincs karácsonyi ünnepség anélkül, hogy el ne hangoznának az azon szereplő Ghymes-dalok. Az ön életében milyen szerepe van az ünnepi hagyományoknak? Járt valaha betlehemezni, kántálni, mendikálni?
Nyolc-kilenc éves voltam, amikor a szülői házba eljött hozzánk a szomszéd lány énekelni. Se előtte, se utána nem hallottam, és az az emlékem maradt, hogy akkor is főként a szokás természetességére csodálkoztam rá. Ezt a lemezünket egyébként minden évben meghallgatom, mielőtt a karácsonyi koncertünkre indulunk, és egyre jobban tetszik. Amúgy a mi életünkben a magyar hagyományok természetesek, a mindennapi életünk részét képezik. Sokakkal ellentétben, számomra ez az ünnep különösképpen attól is szép, hogy mindig ugyanolyan. Az évről-évre ismétlődő tradíciók adnak valamiféle belső biztonságot. Ez néhány nap a fenyőfa állítás, a halfőzés és az ének ideje. Korábban halászléfőző versenyt is nyertem, így a családban ilyenkor én magam főzöm a hallét. A leves szegedi változatát készítem, legfeljebb kétszer egy évben, mert elég macerás, és sokáig tart. Emellett rántott hal és bejgli mindig kerül az asztalunkra, de nem ritka a lencseleves és a mákos guba sem (mifelénk kiflikók a neve).
A karácsony a megállásról, a megnyugvásról, a belső csönd és békesség megtalálásáról is szól. Ön hogyan teremt harmóniát magában?
Elég kemény munka, de néha sikerül. Ebben talán része van az angyaloknak is. Találkoztam már velük…
EZO Élet Magazin
Képzeld el, hogy van egy forgatókönyv, amely feltérképezi az összes olyan utat, amelyet ebben az életben megjárhatsz. Sőt, azt is pontosan elárulja, hogyan tudsz sikeresen célba érni, úgy, hogy mindvégig a benned rejlő potenciált tartja szem előtt! Mindannyiunknak van egy életút története: múlt, jelen és jövő. Mindenki hivatott valamire, mindenkinek van egy életcélja.
Az életutad feltérképezésével te is megtalálhatod azt a célt, amely igazán boldoggá tesz téged és elégedett ember lehetsz, hiszen biztos, hogy szeretni fogod majd, amit csinálsz.
Az életút olvasása a megvilágításról és a felhatalmazásról szól. Bizonyos életesemények és tapasztalatok előre meg vannak határozva, de a legtöbb megváltoztatható a szabad akaratod által. A sorselemzésre szakosodott jósok felderítik a sors, a személyiség és az élettapasztalat sajátos valószínűségeit, hogy azt a bizonyos „jót” elérhesd.
Mi az EZO.TV?
Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.
Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!