Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Sorselemzés és életút, Spiritualitás

Tenyérjóslás 3. – A három fővonal

Sorozatunk záró részében a tenyér három fővonalát, az életvonalat, a fejvonalat és a szívvonalat vesszük szemügyre. E vonalak az emberi élet sarkköveit, az életenergiát, az értelmet és az érzelmeket jelképezik. Egyúttal szoros kapcsolatban állnak szerveinkkel, így betegségeinkről, egészségi állapotunk alakulásáról adnak hírt.

A kínai kézdiagnosztika különösen nagy figyelmet szentel a tenyér vonalai és a különféle betegségek között fennálló kapcsolatnak. Itt – szemben a kézolvasás nyugati gyakorlatával, ahol sokkal több vonalat különböztetnek meg – három fő- és tizenegy mellékvonalat ismernek. Alább ezzel a három fővonallal ismerkedünk meg. Ezek a barázdák láthatók a legélesebben a tenyerünkön, így nem véletlen, hogy az európai tenyérjóslás hagyományában is a legfontosabbak közé tartoznak.

Kevesen tudják, hogy két tenyerünk rajzolata korántsem egyforma, ráadásul vonalaik állandóan változnak, a kézolvasáshoz ezért mindkét tenyeret egyidejűleg kell vizsgálni. A hagyomány szerint a bal kéz mutatja a lehetőségeket, az egyén öröklött adottságait, valamint a múltbeli egészségi állapotra vonatkozó információkat. A jobb kéz pedig a bal kézben előre jelzett kilátások, lehetőségek megvalósulásáról „mesél”: szerzett, tanult tulajdonságainkról, képességeinkről, valamint jelenlegi és a jövőben várható egészségi állapotunkról ad tájékoztatást. (Különbség még a nyugati és a kínai kézolvasás gyakorlatában, hogy míg a kínai hagyomány csak bal és jobb kezet különböztet meg, addig a nyugati kézolvasók különbséget tesznek az aktív és a passzív kéz között is, így aktív kéznek jobbkezeseknél a jobb kezet, a balkezeseknél pedig a bal kezet tekintik.)

Életvonal

A hüvelykujj és a mutatóujj között kezdődő íves barázda, amely a Vénusz-domb mellett fordul be a csukló irányába. A tévhittel szemben nem az élethossz mutatója, inkább az ember vitalitása, energiája, fizikai erőnléte, általános egészségi állapota diagnosztizálható belőle. Főként emésztő- és légzőszervi megbetegedésekre utaló jeleket találhatunk itt. Ha például kemény vagy fájdalmas az érintése, az valamilyen bélproblémára utalhat. Ideális esetben tisztán látható, hosszú, és a tenyér aljáig ér. Ha töredezett, hiányos, vagy sok keresztvonal szövi át, az – mind lelki, mind fizikai szempontból – beteges alkatra utalhat.

Fejvonal

Az életvonal szomszédságában, az életvonal és a szívvonal között helyezkedik el, és nagyjából vízszintesen a Mars- vagy a Hold-dombig szeli át a tenyeret. Ez az egyik legfontosabb vonal a tenyerünkön, hiszen gondolkodásmódunkról, intellektusunkról, pszichénkről árulkodik, így értelemvonalnak vagy agyvonalnak is nevezik. Főleg az idegrendszer és az agy megbetegedéseire utaló jeleket találhatunk itt. Ideális esetben tiszta, nem töredezett, egyenes, erős. A hosszú fejvonal intellektuális alkatra, a rövid gyakorlatias személyiségre mutat. Addig nem rendellenes, ameddig nincs benne szakadás, erős törés. Ha ez a vonal hiányzik, az agy betegségére vagy fokozott ösztönéletre lehet következtetni.

Szívvonal

A fejvonal mellett, a Merkúr-dombtól halad a középső és a mutató ujjunk közé, és nagyjából vízszintesen szeli át a tenyeret az ujjak alatt. Elsősorban a szív- és érrendszer megfelelője, innen kapta nevét is. A szívvonal az érzelmek vonala, megmutatja, mennyire tudjuk érzelmeinket kifejezni, de lelki, sőt szerelmi életünkről is árulkodik. Ha határozott, szép, egyenes, az jószívűségre, nagylelkűségre utal. Ha halvány, gyenge vagy esetleg hiányzik, az a rosszindulat, a szívtelenség jele lehet.

Kapcsolódó tenyérjóslás cikkeink


Képzeld el, hogy van egy forgatókönyv, amely feltérképezi az összes olyan utat, amelyet ebben az életben megjárhatsz. Sőt, azt is pontosan elárulja, hogyan tudsz sikeresen célba érni, úgy, hogy mindvégig a benned rejlő potenciált tartja szem előtt! Mindannyiunknak van egy életút története: múlt, jelen és jövő. Mindenki hivatott valamire, mindenkinek van egy életcélja.

Az életutad feltérképezésével te is megtalálhatod azt a célt, amely igazán boldoggá tesz téged és elégedett ember lehetsz, hiszen biztos, hogy szeretni fogod majd, amit csinálsz.

Az életút olvasása a megvilágításról és a felhatalmazásról szól. Bizonyos életesemények és tapasztalatok előre meg vannak határozva, de a legtöbb megváltoztatható a szabad akaratod által. A sorselemzésre szakosodott jósok felderítik a sors, a személyiség és az élettapasztalat sajátos valószínűségeit, hogy azt a bizonyos „jót” elérhesd.


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Abrilla
Mellék:
 
Leila
Mellék:
 
Stella
Mellék:
 
Ilano
Mellék:
 
Theresa
Mellék:
 
Oláh Mária
Mellék: