Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás

2012 - A végső visszaszámlálás

Az emberiséget ősidők óta foglalkoztatja mindaz, ami őt körülveszi, térben és időben egyaránt. Tudása gyarapodásával mindkét síkon tágul a horizont, a Föld lakói ma már évmilliárdokban és milliárd fényévekben számolnak. Az ősi maja kultúrában ez már a keresztény időszámítás kezdetén teljesen természetesnek számított, mint ahogy azt is megjósolták: 2012. december 21-én új korszak kezdődik az emberiség történetében…

A maják, akiknek leszármazottai még ma is élnek őseik földjén, Mexikóban és Guatemalában, i.sz. 300 és 500 között élték virágkorukat. Fejlett matematikai, mérnöki, csillagászati ismeretekkel rendelkeztek, és egy olyan naptárt alkottak, amely szinte az idők végezetéig nyúlik vissza. Az időt nemcsak lineárisnak gondolták, de ciklikusnak is. Vallották és vallják, hogy a jelenlegi világ nem egyszeri, hanem többszöri teremtés eredménye. A Popol Vuh (maja nyelven: gyékényen ülő indián bölcsek könyve – a maja-kicse indiánok szentírása) szerint jelen világunk a negyedik teremtés során jött létre. Ez 4 Ahan 8 Cumku napján (keresztény időszámításunk szerint i.e. 3114. augusztus 13-án) következett be.

A maja szertartások és ceremóniák szorosan kötődtek a természet égi és földi körforgásához. Rendszeresen megfigyelték a folyton visszatérő folyamatokat, és különféle kalendáriumokba jegyezték fel őket. A maja főpap feladatai közé tartozott a ciklusok értelmezése, amit főleg azáltal ért el, hogy a különféle méréseket számszerűen egymáshoz viszonyította. Jóslatuk szerint az ötödik (utolsó) Nap ideje, amiben most élünk, 2012. december 22-én egy mindent elnyelő árvíz következtében fejeződik be, amit a világűr újjászületése követ majd.

De honnan tudták mindezt a maják? Honnan ered a tudásuk, amiből ráadásul nem is mindent hasznosítottak. Egyes elméletek szerint például már évezredekkel ezelőtt ismerték a kereket, de azt csak gyerekjátékokra szerelték, a mindennapi életben nem alkalmazták.

A maják úgy tartják, a tudást nem megszerezték, hanem készen kapták. Mégpedig istenük, Quetzalcoatl első teremtményei adták át nekik.

A Popol Vuh szerint ezek az emberek „nagy intelligenciával voltak megáldva. Messzire láttak és élesen láttak. Mindenről tudomást szereztek, ami a világon történt. Meglátták azokat a dolgokat is, amelyeket elrejtette a távolság, anélkül, hogy meg kellett volna mozdulniuk. Nagy volt az ő bölcsességük, beleláttak az erdőkbe, a sziklákba, a tavakba, a tengerekbe, a hegyekbe, a völgyekbe. Csodálatra méltó emberek voltak. Képesek voltak mindent megtudni, megvizsgálták a négy sarkot az ég négy pontján és a Föld kerek arcát.”

A tudományos körökben ma már elfogadott tézis szerint a maják a naptárukat az olmékoktól örökölték. Az olmékok, Közép-Amerika ma ismert legősibb népe már birtokában volt jelentős csillagászati ismereteknek, de tőlük származik az úgynevezett hosszú időszámítás rendszere is, ami a maja naptárnak éppúgy sajátja. De vajon az olmékok honnan szerezték ismereteiket? Egyszer nyilván erre is fény derül.

J. Eric Thompson régész szerint a maják tudták, hogy az idő végtelen, rejtélyes ciklusaival korszakolják a Föld történelmét, ami nem egyenlő a civilizáció, az emberiség történelmével, mert az idő továbbhalad akkor is, ha mi már nem leszünk.

„A maják elképzelése szerint az út, amelyen az idő masírozik, olyan messzire nyúlik vissza a múltba, hogy annak távolságát fel sem tudjuk fogni. Mégis a maják rendíthetetlenül mentek visszafele ezen az úton a kezdőpontját keresve. Minden egyes szakaszban egy új látvány nyílt meg előttük, amely még távolabbra vezette őket vissza; a megérlelt évszázadok évezredekké olvadtak, azok pedig 10 ezer évekké, miközben ez a nép fáradhatatlanul kutatva egyre mélyebbre és mélyebbre hatolt a múlt végtelenségébe. A guatemalai Quiriga városában talált kőlapon egy több mint 90 millió évvel ezelôtti dátumot számoltak ki; a másikon egy ezt 300 millió évvel megelőző dátum szerepel. Ezek valós számítások, helyesen adják meg a nap- és hónapállásokat, és hasonlóak a mi naptár-számításainkhoz... Az ember feje zúgni kezd az ilyen csillagászati számok láttán."

Ezek után elhihetjük-e, hogy a maja kalendárium – amely a cobai kőoszlopok tanúsága szerint 16,4 milliárd évet ölel át – véget érésével minden véget ér 2012 karácsonya előtt? Aligha. Az idő meg bizonyosan nem. Talán csak azok a dolgok múlnak el, amikért amúgy sem kár. És helyette jön egy új ciklus, egy más, talán jobb világ…

Ezo Élet Magazin

A Legfőbb maja előadását megtekintheti itt.


A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.

Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Liza
Mellék:
 
Oláh Mária
Mellék:
 
Andrea Morni
Mellék:
 
Andi
Mellék:
 
Berill
Mellék:
 
Leila
Mellék: