A reinkarnáció a lélek fejlődéseként is leírható. Mindannyiunknak vannak olyan viselkedési mintázatai és tulajdonságai, amelyeket előző életekből hoztunk magunkkal. Minél több abnormalitást tapasztaltunk, annál jobban tudunk megbirkózni velük mostani életünkben. Valamilyen mértékben mindannyian megtapasztaltuk az alábbi eseményeket:
1. Visszatérő álmok
A tudatalattink használja ezt a módszert, hogy feldolgozza a traumákat. Ezek az események az előző életünkből maradhattak hátra. Hogy többet tudj meg erről, olvasd el Freud „Álomfejtés” című könyvét, és alkalmazd az ő elméletét. Bár Freudot élesen bírálták modern elméletalkotók, pszichológusok és filozófusok, az ő elmélete korszakalkotó volt az álomfejtésben.
2. Felismersz egy helyet, ahol még sosem jártál
Néhányan tisztán emlékezhetnek helyekre, ahol még sosem jártak korábban. Ez közvetlenül a reinkarnációra utal, és ehhez kapcsolódik a déjà vu is, amiről az 5. pontban beszélünk majd.
3. Élénk emlékek nevekről és eseményekről
Embereket, helyszíneket és eseményeket felismerni korábbi életünkből, a reinkarnáció egyik jele. Arra utal, hogy egy korábbi életünkben szereztük ezeket az emlékeket. Ez különösen gyakran esik meg gyerekekkel. Az élmények visszatükröződnek az objektív valóságban és a felismerési képességeikben.
4. Intuíció
Az intuíció az a képesség, amivel a belső tudásunkra hangolódunk rá. Ez az erő közvetlenül kapcsolódik az érzékelésünkhöz, és ahhoz a képességhez, amellyel képesek vagyunk az érzékeinkre hangolódni. A megérzés is egy lényeges vonása az intuíción alapuló hiedelmeknek és tapasztalatoknak. Minél többször tapasztaljuk, annál közelebb kerülünk a lelkünk forrásához.
5. Déjà vu
Erről már rengeteget vitáztak. Vannak, akik azt gondolják, hogy ez egy neurológiai disszonancia, mások szerint pedig más végtelen dimenziók létezésére utal. A harmadik megközelítés, hogy előző életek létezését bizonyítja.
A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.
Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!
Mi az EZO.TV?
Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.
Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!