Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 990 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
normál díjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás

„Elhozta az Isten piros Pünkösd napját.”

A pünkösdi népszokások a 21. századi Magyarországon már kevésbé élnek, mint néhány századdal korábban, igaz, vidéken több helyen tartanak tradicionális pünkösdi játékokat. Ezekből mutatunk be néhányat.

Egy kis történelem

A pünkösd szó a görög pentekosztész, azaz ötvenedik szóból ered, mivel a húsvét utáni ötvenedik napon ünneplik. A húsvéthoz hasonlóan mozgó ünnep. Kezdetben zsidó ünnepélynek számított, az aratás befejeztét, illetve a sínai szövetség létrejöttét ünnepelték a Pészah utáni ötvenedik napon.

Erika
hutel
rotel
sktel

Később változott csak keresztény ceremóniává. Ötven nappal Krisztus mennybemenetele után az apostolok előtt lángnyelv formájában megjelent a Szentlélek. Ekkor Péter prédikálni kezdett, ami sokak figyelmét felkeltette, és ennek nyomán szerveződtek meg az első keresztény csoportosulások. Így vált Pünkösd a keresztény egyház születésnapjává. 

Népszokások

Ahány táj, annyi szokás, mondhatnánk, hisz hazánk más-más vidékein különféle szokásokkal ünneplik a Pünkösdöt. Az egyik ilyen tradíció a pünkösdi király-választás, amikor is a település legényei versengenek egymással különböző ügyességi feladatokat végrehajtva, hogy a végén elnyerjék a királyi címet. Ezt hosszabb ideig birtokolják, és különböző kiváltságokkal járhat, például ingyenes italfogyasztás a helyi betérőben, lakodalmakon annyit evett, ivott, amennyi belé fért.

Hogy a lányok se maradjanak ki az ünnepségből, nekik pünkösdi királynéjárást szerveztek. Ekkor kiválasztották a legkisebb és legszebb lányt, majd a nagyobbak körbevitték az egész településen, közben pedig verseket mondtak, énekeltek. Bekopogtattak minden házba, áldást mondtak az otthon lévőkre. Legtöbbször adományokat is gyűjtöttek ily módon. Ugyanilyen adománygyűjtéshez köthető a pünkösdölés fogalma is, ekkor a legrátermettebbnek választott pünkösdi király és a legcsinosabb pünkösdi kiskirálylány együtt vonultak végig és kértek támogatást. Eközben táncoltak, daloltak, vigadtak. Egyéb Pünkösdhöz köthető szokások közé tartozik például a tavaszköszöntés is, amikor a kerítésekre, a házak ablakaira kötöztek ágakat, virágokat, azért, hogy a villám elkerülje a házat.


A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.

Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 990 Ft/perc
Mester jós
Liliána
Médiumként, látnokként, mesterjósként és sorselemzőként segítek megtalálni a ... Bővebben
Regisztráltaknak
 
10 perc 200 Ft
 
 
HÍVJON MOST
 
990 Ft/perc
 
 
Mellék
Mester jós
Ica
Több mint harminc év ezoterikus tapasztalattal rendelkezem, és mélyreható ism... Bővebben
Regisztráltaknak
 
10 perc 200 Ft
 
 
HÍVJON MOST
 
990 Ft/perc
 
 
Mellék
Mester jós
Andi
Tiszta csatornaként, minden földi sallangtól mentesen adom át az égi világok ... Bővebben
Regisztráltaknak
 
10 perc 200 Ft
 
 
HÍVJON MOST
 
990 Ft/perc
 
 
Mellék
Mester jós
Ivett
Több mint 30 éve foglalkozom magyar kártyával történő jóslással, és ez idő al... Bővebben
Regisztráltaknak
 
10 perc 200 Ft
 
 
HÍVJON MOST
 
990 Ft/perc
 
 
Mellék
Mester jós
Kiskata
Spirituális tanácsadó. Tisztán érző képességem mellett különféle kártyákat, e... Bővebben
Regisztráltaknak
 
10 perc 200 Ft
 
 
HÍVJON MOST
 
990 Ft/perc
 
 
Mellék
Mester jós
Stella
Újra elérhető vagyok keressetek bizalommal! Stella 30 évvel ezelőtt került e... Bővebben
Regisztráltaknak
 
10 perc 200 Ft
 
 
HÍVJON MOST
 
990 Ft/perc
 
 
Mellék