Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás

Húsvéti népszokások

A húsvét a karácsony mellett a keresztény vallás legfontosabb ünnepe. A bibliai hagyományon túl a húsvét a tavaszváráshoz, a természet megújulásához, újjászületéséhez is szorosan kötődik.

A húsvét „mozgó ünnep”, vagyis általában minden évben más napra esik, március 22. és április 25. között: a tavaszi napéjegyenlőség (március 21.) utáni első holdtöltét követő vasárnap. A húsvétot megelőző negyven napig tartó időszak a keresztény vallásban a nagyböjt, ami húsvét vasárnapján ér véget, így a hívők ezen a napon ehetnek először húst. Ezt fejezi ki az ünnep magyar neve is: a hús magunkhoz vételének első napja. A katolikus vallásban ehhez a naphoz kapcsolódik az ételszentelés hagyománya. A reggeli misére az emberek bárányhúst, kalácsot, tojást, sonkát és bort vittek egy letakart kosárban. A megszentelt ételeket azután a család együtt fogyasztotta el, a maradékot pedig mágikus célokra használták fel, például a sonka csontjait a gyümölcsfákra akasztották, hogy bő termést hozzanak. A szentelt ételek közül a bárány Jézus áldozatának a szimbóluma, a bor pedig Krisztus vérét jelképezi.

A tojás a keresztény szimbolikában az újjászületés jelképe, de a tojás tisztelete még a Krisztus születése előtti időkre nyúlik vissza. A pogány népeknél termékenységi szimbólum, számos ősi kultúrában a világmindenség jelképe volt a világtojás, amiből a termékenységi mítoszok szerint a világ született. A tojásfestésen kívül még számtalan, a tojáshoz kapcsolódó népi hagyomány fűződik ehhez a naphoz, például a tojásütés, a tojásdobálás, a dombról való tojásgurítás szokása. A tojáshoz hasonlóan – szapora állat lévén – a nyúl is a termékenységet szimbolizálja, ezért tartozik a húsvéti ünnepkörhöz.

A locsolkodás szokása is a pogány termékenységi rítusokban gyökerezik, valamint a víz mágikus tiszteletében. Bár manapság már a vizet a kölni váltotta föl, régen falun a lányokat általában egy vödör hideg vízzel kergették meg a fiúk. Elsősorban a víz megtisztító, megújító erejébe vetett hit az alapja ennek a népszokásnak, másfelől az öntözés utánzásával a jó termést jelképezte. A lányok, asszonyok legtöbbször egy pirosra festett tojással ajándékozták meg a locsolókat. A piros szín egyszerre jelképezi Krisztus vérét, illetve a szerelmet és a megújulást.

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk Olvasóinknak!


A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.

Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Oláh Mária
Mellék:
 
Leila
Mellék:
 
Theresa
Mellék:
 
DrHarmony
Mellék:
 
Kasszandra
Mellék:
 
Kovács Judit
Mellék: