Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás, Sorselemzés és életút

Jézus elveszett évei

Mai napig tartja magát egy elképzelés, miszerint a megfeszített ember, akit a keresztények Jézus néven ismernek, nagy – az ő korában gyakorlatilag felfoghatatlan – távolságot és több országot járt be, mielőtt beteljesítette volna sorsát.

Az „elveszett éveknek” hívott időszak a mai napig vitatott, ahogyan kérdéses az is, hogy Jézus munkássága, pontosabban annak lenyomata, hatása mikor jelentkezett először a Távol-Keleten. Tény, hogy Jézus életének a kb. 6 és 30 éves kora (30 évesen keresztelkedett meg a hagyomány szerint) közti időszakról nagyon keveset, szinte semmit sem tudunk meg a Bibliából. Azok az utalások pedig, amelyeket más vallásokban találhatunk Jézus életére, többségében bizonyíthatóan i.sz. 3-5. században keletkeztek, így inkább hatásnak tekinthetők, mintsem ténymegállapításnak. Két verziót említsünk most meg ezek közül a beszámolók közül!

A legelterjedtebb változat szerint a tanító Észak-Indiában és a mai Tibet területén járt. Az elképzelés először a 19. század végén (1894-ben) kapott szárnyra, amikor Nyikolaj Notovics, orosz történész (egyesek szerint csak „mezei” újságíró) többévnyi kilincselés után végül sikeresen megjelentette Jézus Krisztus ismeretlen élete című könyvét. Ebből megtudhatjuk, hogy Notovics Ladakhban, majd Tibetben járt, ahol a helyi lámáktól (illetve tibeti könyvekből) megtudta, hogy Jézus is felkereste ezeket a helyszíneket. Itt Issza – vagy Ísza – néven ismerik, aki fiatal korában (13-15 éves kora körül) hagyta el szülei házát, majd egy karavánhoz csatlakozva az Indus folyóig jutott. Itt az árják tanításainak tanulmányozásával kötötte le magát. Később a Bengáli-öbölbe vándorolt, ahol Djaganath Puri templomában a Védák olvasásával töltötte idejét. Az itt lakó papok tanították ki a gyógyítás művészetére is. Mintegy hat évvel később már a Himalájában találjuk, ahol a buddhisták tanításaival ismerkedett meg. Notovics szerint Issza, azaz Jézus valójában a történelmi Buddha fia, reinkarnációja. Innen tért vissza hazájába, hogy a Keleten tanultakat átadhassa kortársainak.

Egy másik verzió szerint viszont el sem hagyta Egyiptomot kb. 30 éves koráig. Itt élt családjával és az ősi vallásokat, tudományokat tanulmányozta. Egyaránt érdekelte Hermész Triszmegisztosz Smaragdtáblája, valamint a Thot istenhez köthető rituálék és feljegyzések. A napkultusz monoteista államvallássá tétele, az ehhez kapcsolódó beavatási rituálék valóban visszaköszönnek az őskeresztény tradíciókban. A gyógyításról pedig az ókorban vélhetően az egyiptomiak tudtak a legtöbbet.

Ki tudja, mi az igazság az „elveszett évekkel” kapcsolatban? Annyi biztos, hogy az ősi vallások tanításainak kvintesszenciája afféle magként termékeny talajra hullott, és a legnagyobb világvallás sokszor ellentmondásos, ám milliárdnyi követőt számláló fája nőtt ki belőle.


A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.

Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Leila
Mellék:
 
Erika
Mellék:
 
Theresa
Mellék:
 
Zsóka
Mellék:
 
Perzsi
Mellék:
 
Miriam
Mellék: