Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás

Szeresd a gyengébb önmagadat is!

Társas érintkezéseink során szeretjük erősnek láttatni magunkat, azt mutatni, hogy testben, tudásban, vagy egyéb testi-lelki képességekben mások fölött állunk, de legalábbis egyenrangúak vagyunk velük. Pedig jól tudjuk: nincs ember, aki ne gyengülne el olykor-olykor.

Hibáink ismerete

Önmagunk ismerete nem csak azt jelenti, hogy tudjuk, mire vagyunk képesek, miben vagyunk jók, de azt is, hogy pontosan ismerjük gyengeségeinket. Legyenek ezek testi, jellembeli, vagy mentális labilitások, az érett ember tisztában van létezésükkel, és azzal is, miképpen hozhatja ki belőlük önmaga és embertársai számára a legtöbbet. Nem könnyű szembenézni a hiányosságainkkal, vagy a hibáinkkal, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy valójában igen kevés ember néz szembe valóban önmagával. 

Ha bántunk valakit, ha lógunk a munkahelyünkről, ha lustaságból nem adjuk át a helyünket a tömegközlekedési eszközön, az persze elég szembetűnő, ám sokan még ezeket sem veszik észre önmagukon. De mi a helyzet a kevésbé észrevehető, ám annál gyakrabban előforduló hibákkal? Észreveszem-e magamon, ha kísértésbe esem? Meglátom-e magamban az önző, irigy, kicsinyes, vagy éppen gőgös alakot? Talán furcsának tűnik, de nemcsak az hiba, ha magamat mások fölé helyezem, de az is, ha túlságosan leértékelem magam. Hívőként tudnom kellene, hogy Istennek minden emberrel célja van, senki sem született hiába erre a világra, és amilyen eredendően vagyok, az nyilván megfelel az isteni tervnek. Ezért aztán, aki hívőként hajlandó megismerni a hibáit és elfogadni azokat, az nem tesz mást, mint Istent fogadja el. Hiszen tudjuk, hogy Isten a saját képmására teremtette az embert, vagyis bennünk van, akkor is, ha nem vagyunk tökéletesek.

Segítség az elfogadáshoz

Az éretlen ember, ha szembesül a hibáival, legtöbbször elmenekül. Természetesen nem futva (habár még az sem kizárt, hogy valaki éppen a sportot választja menekvési útvonalként), hanem különféle pótcselekvéseket végez azért, hogy leplezze saját gyengeségét. Egyesek élvezeti szerekhez nyúlnak, mások testi örömöket hajszolnak, depresszióba esnek, vagy csak újabb és újabb tevékenységeket vesznek fel a mindennapjaikba, hogy eltereljék figyelmüket a felfedezett gyengeségekről. Egyik út sem vezethet el a célhoz, mely nem más, mint gyengeségeink legyőzése. Az ide vezető egyetlen módszer csakis önmagunk szeretése lehet, méghozzá hibáinkkal együtt. Amikor felfedezem bármely rossz tulajdonságomat, az első feladatom ne az legyen, hogy megkövezem magam, vagy éppen szemellenzőt rakok fel, hanem az, hogy feltételek nélkül fogadjam el magam olyannak, amilyen vagyok. Ehhez nagyfokú alázat szükségeltetik, mellyel nemcsak magamhoz, de Istenhez is közelebb kerülök. Ha pedig így teszek, egyszerre megszüntethetem a hibáimat is.

Előfordulhat, hogy az alázat érzése nem érkezik meg könnyen a szívünkbe. Ez természetes, hiszen a mindennapok arra tanítanak bennünket, hogy legyünk gátlástalanok, győzzük le a másikat. Ha a hibánkat felismerve bűntudatot, szégyent, vagy legalább változásra való hajlandóságot érzünk, már jó úton járunk. Valószínűleg azt fogjuk „látni”, hogy az élet újra és újra lehetőséget ad a változásra, fejlődésre, akárcsak az Isten a hívők számára, mert az Ő célja sem a büntetés, hanem az ember felemelése. 


A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.

Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Abrilla
Mellék:
 
Erika
Mellék:
 
Oláh Mária
Mellék:
 
Benedek
Mellék:
 
Horusz
Mellék:
 
Mara
Mellék: