A Húsvét-szigeteken kívül is léteznek olyan helyek a Földön, amelyek különleges köveinek, építményeinek köszönhetően váltak ismertté. Ezek közül az egyik Tiahuanaco, ajmara nyelven Tiwanaku, a preinka kultúra központja Bolíviában. Persze a hely más titkokat is rejt. A romok 2000 óta a világörökség részét képezik.
A mai napig viták folynak arról, vajon kik lakták, építették a várost és annak környékét, már csak azért is, mert egyre több tárgyi bizonyítékkal lehet alátámasztani azt az elméletet, hogy az inkák és elődeik egészen biztosan nem rendelkeztek ehhez megfelelő technológiával. Egyesek azt sem félnek kimondani, hogy a kultúrát fehér szakállú, világos bőrű emberek hozták létre, több tízezer évvel ezelőtt. Egy olyan korban, amikor még nyoma sem volt a civilizált embernek.
Idegen civilizáció nyomai?
A Peru és Bolívia határán elterülő Tiahuanaco a Titicaca-tavat körülvevő fennsíkon helyezkedik el. Mivel a hely igen nagy valószínűség szerint soha nem biztosított kellő megélhetést az ott élő emberek számára, minden bizonnyal inkább a vallási szertartások és az ünnepek helyszínéül szolgált. Az elmúlt évtizedek során több nagyobb építmény maradványait is feltárták a régészek, melyek során gyorsan kiderült, hogy az építkezések során használt köveket nem kötőanyag segítségével illesztették egymásra, hanem rézkapcsokkal fogatták össze azokat.
A leghatalmasabb épületmaradvány egy tizenöt méter magas Akapana-piramis, hat T-alakú teraszával, amit egykor kővel burkolhattak, azonban nem ez a legismertebb. Még azok ellenére sem, hogy a piramison egykor minden valószínűség szerint átömlött a víz, és nemcsak termékenységi rítusok helyéül szolgált, de emberáldozatokat is mutattak itt be. Legalábbis ezt támasztják alá azok a feldarabolt emberi maradványok, melyek a piramis környezetéből kerültek elő.
A Calasasayahoz, ami monolitok által körülvett, 135x130 méteres magasított, lapos térség, egy mélyebben fekvő udvaron keresztül jutunk el. Szintén itt helyezkedik el az egyetlen andezit tömbből kifaragott Nap-kapu is, melyen helyet kapott Virakocsa napisten, minden ember és a világ teremtője, ősapja. Érdekes megemlíteni, hogy a kutatók szerint az építési munkálatok hirtelen szakadtak félbe, az épületek így soha nem készültek el teljesen. Egyes teóriák szerint azért, mert az idegenek, ahogyan jöttek, úgy el is hagyták ezt a területet, az elsősorban leszállópályának használt Tiahuanaco elveszítette funkcióját, így azt nem volt értelme befejezni sem…
Sokak szerint ez a világ ma létező legidősebb városa, amely az idővonal mentén jött létre, és melynek megépítése során különleges matematikai megoldásokat alkalmaztak. Az itt fellelhető kultúra hatással volt más népek kultúráira, művészetére, sőt, minden bizonnyal meghatározta azt az utat is, amelyen végig kell mennünk. Tiahuanaco és a mellette fekvő Puma Punku minden bizonnyal Kr.u. 400-900 között élték virágkorukat, de mint említettük, egészen bizonyos, hogy nem ekkor épültek.
Kő a középpontban
Valójában ennyit jelent a város, Tiahuanaco neve. Na de mit jelenthet, mire utalhat mindez? Talán azt, hogy a városról a benne élők valóban elhitték, hogy ez a világ középpontja? Arthur Posnansky professzor, aki maga is sokat foglalkozott a kérdéssel, ezt egyáltalán nem tartotta elképzelhetetlennek. Az ő nevéhez köthető az az elmélet is, mely szerint az építmények Kr.e. 15 és 10 ezer év között születtek.
Persze nemcsak a kort nehéz meghatározni, amelyben a város születhetett, hanem az ott élő emberek gondolkodását, kultúráját is. Tény, hogy a vallást és a politikát felhasználva elnyomásban tartották a környező népeket, sőt egykor az egész Titicaca-medencét birtokolták, délkeleten a mai Bolíviához, délnyugaton pedig a mai Chiléhez tartozó területeket is leigázták – mindezt az ősi rituálékra való hivatkozással.
Tiahuanaco születése után gyorsan vallási központtá vált, ahová hatalmas tömegek zarándokoltak. 600-700 között új betelepülők érkeztek a Nazca déli partvidékéről, így jelentősen megnőtt a kereskedelem, a lámakaravánok a napi látványosság részét képezték a környéken. A rendelkezésre álló hatalmas élelmiszerkészlet egy részét szétosztották a környék lakói, a városba látogatók között, másik részével pedig szintén kereskedtek.
Mesebeli épületek
Az Akapana-piramis és a Nap-kapu mellett számos érdekes látványosság vár ránk Tiahuanacóba látogatva. A félig föld alá épített templom különös módon egy tető nélküli építmény, ami teljesen nyitva áll a látogató előtt. A süllyesztett építmény tizenkét méter hosszú és kilenc méter széles, ami első pillantásra éppen úgy néz ki, mint egy udvar. A falakon körben kőből faragott fejeket helyeztek el, melyek kiállnak a fal síkjából. Ennek elsősorban szimbolikus jelentősége van: egykor az ellenség levágott fejét is közszemlére tették a templomban.
Kalasasaya trapézszerű kőtömbökből álló „szobraival” hívja fel magára a figyelmet. A tömbök közül a legnagyobb közel nyolc méter magas, súlya megközelíti a tíz tonnát. Az építmény szintén azt a tényt támaszthatja alá, hogy a hely egykor egy magasabb civilizáció otthona lehetett. Az egész építményt úgy tervezték, hogy megkönnyítse a Nap nyári, téli, őszi és tavaszi kitéréseinek mérését, nyomon követését.
Kantatallita, vagyis a „Hajnali Fény” szintén titkokról mesél. A ma már nagyon romos építmény belsejében egy szürke andezit tömbből faragott és a földbe süllyesztett ív áll, melyen egyedülálló ikonok kaptak helyet. Az ikonok mellett a kő teljes felületét aranylemezek boríthatták, melyeket a fosztogatók magukkal vittek.
Pumapunku annyit jelent: Puma kapu. A Pennsylvania Egyetem egyik ismert régésze, Alexei Vranich szerint a kapu különleges funkcióval bírt: a városba látogató zarándokok a kukoricasör mellé különféle hallucinogén anyagokat, szereket kaptak, majd rituális szertartások után léphettek csak be a kapun, és juthattak el a városba, illetve a vallási központnak számító többi templomba is.
Putuni nem más, mint a „Hely, ahol a holttestek vannak”. A Szarkofágok palotájának falaiban temetkezési kamrák kaptak helyet, melyek egy központi udvarból nyílnak.
A régészek Mekkája
Tiahuanacóról az első feljegyzéseket Pedro Cieza de León készítette, aki 1549-ben fedezte fel a megmaradt épületeket, romokat. A terület a megtalálását követően azonnal halálra ítéltetett, az emberek elkezdték széthordani az épületek köveit, mindenkinek kellett egy kis ajándék az istenek városából.
Sajnos a legtöbb, ember által megtalált terület, város arra van ítélve, hogy a tolvajoknak köszönhetően az enyészetté váljon, a kutatók által pedig mégiscsak fennmaradjon, valamilyen formában. Tiahuanaco szintén nem kerülhette el a sorsát. A rombolás azonnal kezdetét vette, ahogyan megjelentek az első spanyol hódítók, és később sem lett jobb a helyzet: az emberek úgy gondolták, hogy azok a kövek, melyek egykor elődeiknek is megfeleltek az építkezéseknél, nekik is jók lesznek. A területen így mára egyetlen épület sem maradt fenn teljes pompájában, csupán a megmaradt alapokra hagyatkozhatunk.
Az első, igazi nagy feltáró munkálatok Ephraim George Squier nevéhez fűződik, aki az 1860-as évek elején járt a varázslatos helyen. Szintén ő volt az első, aki megpróbált egy teljes térképvázlatot is összeállítani. Alphons Stübel német geológusnak 1876-ban mindössze kilenc napra volt szüksége ahhoz, hogy elkészítse a terület pontos méréseken alapuló térképét. 1892-ben B. von Grumbkow elődeivel ellentétben már nem érte be holmi vázlatokkal, térképrajzokkal, ő egy teljes fotódokumentációval illusztrált könyvvel rukkolt elő.
A tudomány modern eszközeivel 1978. és 1990. között Alan Kolata, a chicagói egyetem antropológusa és Oswaldo Rivera vizsgálták a területet, akik megpróbálták bebizonyítani, hogy a tihuanacói civilizáció vesztét az aszály, és az évekig tartó szárazság okozta.
Ezt követően még számos tudós, kutató és régész merészkedett be a területre, akik az ott eltöltött idő után szinte valamennyien különféle teóriákkal és elméletekkel tértek haza azt illetően, hogy kik, mikor és hogyan lakták a tiahuanacói birodalmat. Paul Goldstein például meg van győződve arról, hogy a birodalom határai sokkal messzebbre nyúltak, amit azzal próbált alátámasztani, hogy a mai Peru területén található Moquegua völgyében sem voltak ismeretlenek a tiahuanacói szokások, vallás, hiszen a sírok itt is fura, deformált koponyákat rejtettek, rejtenek.
Tiahuanaco a 2000-es évek eleje óta ismét az érdeklődés középpontjába került. 2004-től Javier Escalante, a bolíviai Archeológiai Hivatal, a DINAR igazgatója, valamint a Pennsylvania Egyetem Pumapunku-Akapana Régészeti Projekt vezetői együttesen folytatták a feltárásokat az Akapana-piramisban, míg pár éve a bolíviai kormány döntött úgy, hogy a turizmus fellendítésének érdekében megpróbálja helyreállítani a lépcsős templompiramist. Persze ehhez előzetesen szüksége volt a Nemzeti Régészeti Unió írásos engedélyére is. A tervezett felújításnak 2009-ben éppen maga az UNESCO vetett véget, mondván, hogy a bolíviai kormány nagyobb kárt csinál, mint hasznot. Az intézkedésre minden okuk megvolt, hiszen az állítólagos szakemberek úgy képzelték el a felújítást, hogy a piramist beborították egy vályogfallal, és eszük ágába sem jutott megbizonyosodni arról, hogy az eljárás milyen károkat okozhat a falban, ezzel visszaállítható-e az eredeti állapot.
Az épületet ért károkat José Luis Paz próbálta felmérni, aki a legnagyobb problémát abban látta, hogy senki nem tudja, hogyan is nézhetett ki eredetileg a piramis, statikailag milyen károkat okozhat a vakolat, vajon terheli-e fölöslegesen a falakat. A hatóságok persze mindvégig kitartottak azon álláspontjuk mellett, hogy ők bizony mindent megtettek annak érdekében, hogy igenis az eredeti formáját mutathassa az épület.
2005. és 2007. között szintén a bolíviai kormány, és ismert bolíviai régészek voltak azok, akik kifejezték mélységes felháborodásukat a miatt, hogy dr. Gary Urton, a Harvard, és Dr. Alexei Vranich, a Pennsylvania Egyetem oktatói régészeti nyári iskolát hirdettek, és lehetőséget hirdettek a hallgatók számára, hogy ásatásokat folytassanak a területen. A felzúdulás részükről teljesen megalapozott volt, hiszen a terület régészeti szempontokat figyelembe véve kiemelkedő jelentőséggel bír, így megengedhetetlen, hogy azon tapasztalatlan, kezdő régészek dolgozzanak, és esetleg kárt tegyenek a történelmi emlékekben. Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, ha leírjuk, az egyetem neves oktatói a mai napig igyekeznek titokban tartani, hogyan és kitől sikerült megszerezniük az engedélyt…
A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.
Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!
Mi az EZO.TV?
Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.
Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!