Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Szerelem és párkapcsolat

Az 5 leggyakoribb kapcsolatgyilkos hiba

Azt mindannyian tudjuk, hogy az őszinte, erős és tartós kapcsolatok alapja a megfelelő kommunikáció a partnerek között. Azonban néhány apró hiba, vagy keresetlen szó is elég ahhoz, hogy a két fél közti kommunikáció vakvágányra kerüljön.

Ahhoz, hogy kivédd ezeket a hibákat, nem kell mást tenned, mint egy kicsit lelassítani, majd vegyél egy mély levegőt, és fogadd meg jósaink jó tanácsait!

Ne csak a saját véleményed érdekeljen!
Egy tartalmas beszélgetés nem feltétlenül azt jelenti, hogy te elmondod a véleményed, majd csak addig hallgatod meg a partnered, amíg meg nem fogalmazódik a válasz benned. Ha ugyanis nem vagy türelmes, és nem vagy kíváncsi az ő véleményére is, az egyenlő azzal, hogy nem tiszteled őt. Hiszen, a te mondandód csupán egy része az egész beszélgetésnek, és a párod véleménye is elengedhetetlen része mind a problémának, mind pedig a megoldásnak.

Oláh Mária
hutel
rotel
sktel

Ne ítélkezz!

Ha igazán szereted a párod, akkor sokkal többet érdemel a puszta ítéleteknél. Hiszen neki is szüksége van rá, hogy meghallgassák és megértsék. Márpedig, ha ítélkezel, akkor éppen a lehetséges megoldásokat zárod ki vele. Ráadásul, nem csak, hogy hátráltatja a problémák megoldását, de nyilván fordított esetben neked sem esik jól, ha ítélkeznek feletted. Maradj hát fair, így te is azt adhatod, mint amit magaddal szemben is elvárnál.

Hallgass aktívan és teljes figyelmeddel!
Az aktív hallgatás egy olyan készség, amit tudatosan kell kifejlesztenünk magunkban, és az egyik legszebb ajándék is egyben a partnerünknek. Amikor beszélgettek, próbálj meg minden figyelmeddel azokra a szavakra koncentrálni, amelyeket mond neked, és próbáld meg végiggondolni, hogy mi mindent jelenthetnek a szavak, amiket mond. Ha valamit nem értesz, akkor pedig nyugodtan kérdezz tőle. Természetesen a szemkontaktus is elengedhetetlen, és ha lehet, ne szakítsd közbe a mondandóját!

Az 5 leggyakoribb kapcsolatgyilkos hiba

A feltételezések soha nem segítenek!

A feltételezések távol tartanak az igazság megismerésétől. Az, amit a feltételezések alapján az igazságról gondolsz, valójában nem más, mint a te vágyaid, félelmeid, végső soron az egód kivetítése. Valódi és eredményes megoldásokat pedig csak is úgy találhattok, ha alaposan felméritek a kialakult szituációt, és megismeritek a valódi igazságot. Ne fecséreld az időd felesleges elméletek és forgatókönyvek gyártására! Ezek úgyis csak bajt okoznak.

Ne hagyd, hogy elfajuljon a beszélgetés, és úrrá legyenek rajtad az indulatok!
Ahogy a beszélgetés elharapódzik, vagy azon kapod magad, hogy messze túllépted a komfortzónád, tudatosítsd magadban az érzelmeid, és add a partnered tudtára is őket. Nem baj, ha kérsz egy kis szünetet vagy gondolkodási időt a beszélgetés közben. Azt azonban add világosan a tudtára, hogy nem elkerülni szeretnéd a témát, csak pihentetni addig, amíg az indulatok ki nem hűlnek. Ezután egyszerűbb lesz visszatérni ugyanis a megoldás kereséséhez, és higgadt fejjel hamarabb meg is találhatjátok. Ha az érzelmeidről van szó, mindig legyél őszinte és mentes az indulatokról! 
 

Még több érdekességért az ezotéria világából keresd fel Facebook oldalunk is!


A szerelem az egyik legmélyebb és legáthatóbb élmény az ember életében, amit mindenki megérdemel. Emberi élmény, ezért természeténél fogva bonyolult. Életünk egyszerűen csak akkor jobb és működik jobban, amikor szeretünk és szeretve vagyunk. Az érme másik oldalán a szerelem bizonytalansága súlyos szívfájást és érzelmi zavart okozhat. Ezért nem meglepő, hogy nagy a kereslet szerelmi jóslásra. A legtöbb kérdés, amivel párkapcsolati jósainkat megkeresik, a párkapcsolati élet bizonytalanságaiból fakad. Így van ez, amikor lelki társadat keresed, vagy amikor azt szeretnéd megtudni, hogyan tarthatod égve a tüzet.

Egy szerelmi jóslás minden kérdésedre választ adhat! Egy tehetséges és tapasztalt jós, aki a szeretet és a kompatibilitás bonyolultságára specializálódott, pontosan meg tudja határozni, hol vagy éppen a párkapcsolatodban, milyen mély érzelmi problémák blokkolnak, milyen potenciál rejlik benned és partneredben, és hogyan tudtok a boldogsághoz közelebb kerülni. 


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Leila
Mellék:
 
Csillagőr
Mellék:
 
Theresa
Mellék:
 
Zsóka
Mellék:
 
Ivett
Mellék:
 
Matt
Mellék: