Számtalan magazin állítja, hogy az egyik legjobb módja annak, hogy intim kapcsolatba kerülj a partnereddel a szexualitás. Márpedig, az intimitás megélhető szexualitás nélkül is.
A valóság az, hogy a mai világban a párok túlságosan is sok figyelmet fordítanak a szexre, mert azt gondolják, hogy ez a kapcsolatuk fenntartásának az alapja. Azonban ahhoz, egy nehezebb időszakban is kitartsanak egymás mellett, ennél jóval többre van szükség. Képesnek kell lenniük ugyanis arra, hogy elköteleződjenek, felelősséget vállaljanak egymás iránt, áldozatokat hozzanak és beismerjék, ha tévedtek. Be kell látnunk, ezekhez azonban a szex nem elég.
Lássuk hát, hogy ezen kívül milyen módon alakíthattok ki meghitt, intim kapcsolatot!
1. Érintés
A 21. században ritkaságszámba megy kéz a kézben járni vagy épp egymásba karolni. Kissé érintés fóbiás társadalommá váltunk, annyi ember és annyi esemény történik körülöttünk nap mint nap, hogy mindannyian igyekszünk megóvni a saját intim szféránkat. Ez a jelenség azonban áthatja még a legbensőségesebb kapcsolatainkat is. Pedig az érintés csodákra képes! Segít, hogy kifejezzék magukat a pár tagjai, hogy jobban megértessék magukat és megértsék egymást, függetlenül attól, hogy mennyi ideje vannak együtt. Az érintés a legegyszerűbb módja a kapcsolódásnak, biztonságérzetet ad és azt az érzést erősíti bennünk, hogy tartozunk valakihez.
Hogyan csináld:
Érintsd meg annyiszor a párod, ahányszor csak tudod. Érintsd meg, amikor találkoztok, amikor elbúcsúztok, ha boldogok vagytok vagy épp szomorkodtok, ünnepeltek vagy féltek. Még a legrövidebb érintés is elképesztően gyorsan bensőséges kapcsolatot eredményez, és ami a legszebb benne, hogy egyetlen szó nélkül képes minderre!
2. Kölcsönös érintés
Ha megérintenek, akkor viszonozd! Ahhoz, hogy két ember szavak nélkül is képes legyen beszélgetni ugyanis nem kell más ezen kívül. Ezt a fajta intimitást használhatod arra, hogy tudasd vele, megérted, együtt érzel vele, támogatod, vigasztalod. Végső soron, a párkapcsolatok is a kölcsönösségről szólnak, nemde?
Hogyan csináld:
Az érintés mindegyik fél számára ugyanolyan értékes: annak is, aki adja és annak is, aki kapja. Amikor a partnered hozzád ér, mindig viszonozd, hiszen ezzel egyúttal kifejezed a támogatásodat is felé. Minél többször teszed meg, annál fogékonyabb leszel rá.
3. Emlék áthelyezés
Vannak helyzetek, amelyeket már ezerszer láttunk a filmekben: a régi szerelmesek hosszú idő után újra találkoznak és egymásra találnak, miután eszükbe jut, hogy milyen volt, mikor megismerkedtek, vagy hogy vészeltek át bizonyos kihívásokat. Tény, hogy mindannyian reagálunk a romantikus emlékeinkre, amikor újra kapcsolatba kerülünk velük.
Hogyan csináld:
A kapcsolatok lényegében az emlékekre épülnek. Ha azonban túl sok emlék ezek közül már inkább rossz vagy kellemetlen, akkor bizony könnyebb elszakadni a másiktól, mintsem összekapcsolódni vele. Ha tehát épp egy nehezebb időszakon mentek keresztül, akkor a jelenlegi boldogság hiányt mindig orvosolhatjátok egy-két kellemes és szívet melengető közös emlékkel, ami garantáltan feledteti veletek a problémákat és újra utat nyit a közeledésnek.
4. Empatikus támogatás
A párok minden alkalommal egy kicsit távolabb kerülnek egymástól egy-egy érzelem kitörés után. Ráadásul, amikor éppen kitörni készül valaki, akkor gondolkodás nélkül a másik fejéhez vág bizonyos dolgokat, a másik fél pedig máris védekezni kezd és felveszi a kesztyűt. Te azonban ne tedd ezt!
Hogyan csináld:
A párban élők sokszor dühösek a másikra és mondanak olyan dolgokat, amelyeket nem is gondolnak komolyan vagy nem is értenek egyet vele. De ne feledd, ezeket a szavakat azért kell kimondani, hogy segítsenek átjutni a pillanaton. Empatikus partnerként tiszteletben kell tartanod ezt, és ez a tisztelet bizony az intimitás egyik formája. Ezek azok a pillanatok, amikor neked csak meg kell hallgatod és meg kell értened a másikat – semmi többet nem kell tenned. Bármennyire is nehéznek tűnik, próbálj meg ellenállni a kísértésnek és ne mondd el a saját véleményed, és ne kezdj bele az „én megmondtam” típusú okoskodásokba sem. Ezzel ugyanis csak azt érnéd el, hogy a párod ezentúl kétszer is meggondolja, hogy a jövőben is megosztja-e veled az érzéseit.
A szerelem az egyik legmélyebb és legáthatóbb élmény az ember életében, amit mindenki megérdemel. Emberi élmény, ezért természeténél fogva bonyolult. Életünk egyszerűen csak akkor jobb és működik jobban, amikor szeretünk és szeretve vagyunk. Az érme másik oldalán a szerelem bizonytalansága súlyos szívfájást és érzelmi zavart okozhat. Ezért nem meglepő, hogy nagy a kereslet szerelmi jóslásra. A legtöbb kérdés, amivel párkapcsolati jósainkat megkeresik, a párkapcsolati élet bizonytalanságaiból fakad. Így van ez, amikor lelki társadat keresed, vagy amikor azt szeretnéd megtudni, hogyan tarthatod égve a tüzet.
Egy szerelmi jóslás minden kérdésedre választ adhat! Egy tehetséges és tapasztalt jós, aki a szeretet és a kompatibilitás bonyolultságára specializálódott, pontosan meg tudja határozni, hol vagy éppen a párkapcsolatodban, milyen mély érzelmi problémák blokkolnak, milyen potenciál rejlik benned és partneredben, és hogyan tudtok a boldogsághoz közelebb kerülni.
Mi az EZO.TV?
Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.
Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!