Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Szerelem és párkapcsolat

Szerelmi tárgyak a feng shuiban

A feng shui kínai térrendezés elve, mely elárulja, hogyan rendezzük be otthonunkat, ahhoz, hogy az energiaáramlás egyensúlyba kerüljön. Ezzel a felosztással még a szerelem is bevonzható.

A feng shui ősi kínai módszerének alkalmazásával képesek lehetünk kialakítani a legharmonikusabb lakókörnyezetet. Ez a harmónia hozzásegíthet ahhoz, hogy anyagi hátterünk megnövekedjen, egészségünkkel ne legyen probléma, vagy éppen megtaláljuk a szerelmet. Korábban írtunk már szerelemhozó kövekről, most néhány tárgyat mutatunk be a feng shui elvei szerint. 

Hogy megtudjuk, otthonunk mely pontja a szerelem sarok, az úgynevezett bagua-térképet kell használnunk. A térkép 9 egyenlő részre osztja fel a lakást, a „házasság és kapcsolatok” sarok a tőlünk legtávolabb eső jobb oldali szegletben található. Ezt a legegyszerűbben úgy találhatjuk meg, hogy a bejáratóhoz állunk, és megnézzük, melyik szoba esik erre a pontra. Miután felmértük, melyik a szerelem pont, az adott szoba ajtajában állva szintén a legmesszebb eső jobb oldali sarkot keressük meg. Ide érdemes elhelyezni a szerelmet hozó tárgyakat. 

A feng shui szerint az energia, a chi, akkor fog a legerőteljesebben áramolni a lakásban, ha fémes hangú tárgyakat helyezünk el. Ilyenek például a szélcsengők, kisebb harangok, melyek hangja bevonzza az új, tiszta energiát, kiürítve ezzel a régit. Ez akkor hatásos, mikor egy korábbi szerelmünkön még nem léptünk túl.

Ha van egy kedvenc vázája, amit szívesen nézeget, vagy egy apró porcelán figura, ami tetszik Önnek, szerezzen be mellé egy másik ugyanolyat is. A segítő energiák, melyek átjárják ezeket a kedvelt díszeket, így ugyanis megkétszereződnek. Ez jobban elősegítheti a párkeresést.

Hagyományosan a gyertyák jelképezik a meghittséget, a romantikát, a tűz pedig a szenvedélyességet, így nem árt, ha sűrűn gyújt meg egyet-egyet. A hosszabb, piros színű gyertyák megújulást jelentenek a feng shui szerint, azaz könnyebben kezdhet új párkapcsolatba. A gyertyák mellett a piros szín is alkalmas az érzelmek ébresztésére, ezért szerezzen be néhány piros tárgyat, díszítőelemet. De vigyázzon, az eltúlzott piros agresszióhoz vezet!


A szerelem az egyik legmélyebb és legáthatóbb élmény az ember életében, amit mindenki megérdemel. Emberi élmény, ezért természeténél fogva bonyolult. Életünk egyszerűen csak akkor jobb és működik jobban, amikor szeretünk és szeretve vagyunk. Az érme másik oldalán a szerelem bizonytalansága súlyos szívfájást és érzelmi zavart okozhat. Ezért nem meglepő, hogy nagy a kereslet szerelmi jóslásra. A legtöbb kérdés, amivel párkapcsolati jósainkat megkeresik, a párkapcsolati élet bizonytalanságaiból fakad. Így van ez, amikor lelki társadat keresed, vagy amikor azt szeretnéd megtudni, hogyan tarthatod égve a tüzet.

Egy szerelmi jóslás minden kérdésedre választ adhat! Egy tehetséges és tapasztalt jós, aki a szeretet és a kompatibilitás bonyolultságára specializálódott, pontosan meg tudja határozni, hol vagy éppen a párkapcsolatodban, milyen mély érzelmi problémák blokkolnak, milyen potenciál rejlik benned és partneredben, és hogyan tudtok a boldogsághoz közelebb kerülni. 


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Abrilla
Mellék:
 
Leila
Mellék:
 
Stella
Mellék:
 
Oláh Mária
Mellék:
 
Ilano
Mellék:
 
Ivett
Mellék: