Az idén, június 26-án már negyvenharmadik születésnapját ünneplő színészt – bár kevesen emlékeznek rá – még 1994-ben A Holnap Férfi sztárjának választották meg. Attól függetlenül, hogy nem visszhangzik tőle a sajtó folyamatosan, évről évre új, jól megválasztott filmmel jelentkezik.
Az Illinois állambeli Winnetkaban született sztár kisfiús arcát, és jellegzetes alakításait kevesen felejtik el. De az sem elhanyagolható tény, hogy igazi Rák-jegyűként öt gyermek édesapja, visszafogott családi életet él, és jelenleg az egyik legnépszerűbb amerikai tv-sorozatban játszik.
Biztonságkereső, családszerető Rák
Mivel a Rák havában született, kedves, türelmes, kedveli a kényelmes jólétet, aminek gátja csak önmaga lehet. Ezért, mint a legtöbb Rák-jegyű férfi esetében, ő is csak akkor viszi igazán sokra karrierjében, ha mögötte áll egy erős asszony. Fiatalon házasodott, és több mint valószínű, hogy párkapcsolata a mai napig gyengéd és bensőséges. Ugyanis ez a kapocs ebben a jegyben, ami előre viszi, ami minden rosszindulatnak és ballépésnek gátat vet. Aranyszíve van, tapintatossága és biztonság iránti vágya határtalan, éppen ezért hiába közvetlen, amint riadót fúj a megérzése, visszabújik csigaházába. Fantáziája, valamint írás- és beszédkészsége nagyon fejlett, már gyerekként kitűnt társai közül. Talán éppen ennek köszönhető, hogy Chris O’Donnel már 5 éves korában reklámfilmekben szerepelt.
Határozott, férfias Kos
De vérében csörgedeznek jócskán Kos, vagyis kardinális tűzjegy tulajdonságok is, melyek bőséggel kiegyenlítik a Rák kardinális vízjegyet. Kos holdjegyének köszönheti mérhetetlen bátorságát, hogy inkább elébe megy a dolgoknak, minthogy az otthon melegében tespedve várja a sült galambot. Szenvedélyesen szereti a testi örömöket és a sportot. És legyen bármennyire is barátságos, e jegy hatására könnyen dühbe gurul – igaz, a „nagy jelenet után” hamar el is felejti, mi váltotta ki nála a haragot. Erős és határozott, független, élete végéig tetterős, fiatalos személyiség. Nem kedveli a határozatlanságot, sőt, a tunyaságot mélyen megveti. Céljai érdekében bármilyen kockázatot, konfliktust felvállal, ám ezt a Rák befolyása nem engedi, hisz már gyermekei vannak. Értük viszont apatigrisként áll ki, igazi plusz hajtóerőként szolgálnak életében.
Tapintatos, barátságos Mérleg
Harmadik domináns jegy képletében a Mérleg, melyben Uránusza és Jupitere állt születésekor. Természetes báját és rokonszenvességét köszönheti e jegynek. Valamint tovább fokozza a Rák jegynél megfigyelhető toleranciát és tapintatot. Emiatt természetesen sok kritikát kap. Ugyanis mivel mindenkivel szeretne jó viszonyt kialakítani, ezért gyakran tűnhet kétszínűnek. Pedig ő csak könnyen átérzi más helyzetét, hihetetlenül gyorsan átérzi környezete problémáit. Emellett igazi bajnok típusként számtalan irigyre tesz szert élete során, akik próbálják megnehezíteni életét, de nem sok sikerrel, hiszen a bajnoki jellem szinte mindig diadalmaskodik.
Óvatos Bak
Az aszcendense Bak, ezért óvatossága jól párosul a Rák konzervatív oldalával. Kevés a konfliktus a két jegy között, de sok a korlátozottság. Bár rendkívül önálló tud lenni, nagyon társaságkedvelő.
Érdekli, hogy mások mit gondolnak róla, és hősies tettekkel próbálja meggyőzni azokat, akik bírálják. Sokra tartja a megjelenés fontosságát, de soha nem játszik szerepeket. Elszánt, sikerre hivatott ember, mindent meg is tesz ezért. Gyakorlatias és felelősségteljes, ha valamit meg kell csinálni, a a megfelelő ember rá!
Fotó: Profimédia
Nem is hinnéd, hogy mennyi közös van benned és a hírességekben! Elég csak a csillagokra nézned, és máris megtudhatod, hogy ugyanolyan lelkes és intenzív személyiség vagy-e, mint Julia Roberts, vagy esetleg egy természeténél fogva intuitív és analitikus szűz, mint Beyoncé. Bármi is legyen a csillagjegyed, bőven akad olyan sztár, aki szintén ugyanannak a jegynek a szülöttje, mint te. A sztárhoroszkóp kiváló útmutatás lehet számodra is, és ha egy-egy konkrét problémára keresel megoldást, akkor sokat tanulhatsz a celebek történeteiből. Fedezd fel rejtett képességeidet és ismerd meg jobban magad a sztárhoroszkóp segítségével, hívd asztrológusainkat, vagy tudj meg még többet!
Mi az EZO.TV?
Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.
Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!