Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Sztárhoroszkóp, Asztrológia és horoszkóp

Dustin Hoffman – Alapos, tudatos és visszahúzódó – Szűz és Bak vezérli

Mára már legendássá váltak alakításai, hogy csak három példát említsünk: az átütő sikerű Diploma előtt, majd az első Oscart hozó Kramer kontra Kramer, valamint az Esőember. 

Pedig a kezdet nem csak orosz édesapja miatt volt hihetetlenül nehéz: miután eltanácsolták az egyetemről, hasonlóan járt Lee Strasberg legendás színiiskolájában is: szégyentablóra került, akkori szobatársával Gene Hackmannel, a „Legkevésbé valószínű, hogy sikert arat” felirat alá. Azonban jelleme, melyet a csillagok alapján látunk, érdemessé tették a legnagyobbak közé jutásra.

Alapos és gátlásos Szűz

Túlzott alaposság és gátlásosság jellemezheti, mellyel tulajdonképpen saját életét is megnehezíti. Ez alapvetően Szűz tulajdonság, amit jellemzően sok esetben harsánysággal próbálnak palástolni a szűz jegyűek. Hoffman is hasonlóan jár el, ráadásul ő maga saját teljesítményének legnagyobb kritikusa. Amellett azonban, hogy szakmailag a legkisebb dolgot is kielemzi, minden őt ért élményt is feldolgoz. Szinte már mániákusan rendszeres: ugyanazon az úton halad, szertartásosan szervezi meg mindennapjait a legkisebb részletekbe menően. Spontaneitás helyett a józan tervszerűség a vezérelve. Alapvetően szorgalmas ember és segítőkész, e kettősség következménye, hogy időnként mérhetetlenül túlvállalja magát. Sajnos, az előbb említett Szűz Hold jellegzetességeket Bak aszcendense sem enyhíti.

Bak aszcendense hivatástudatát erősíti

A másik híresen racionális jegy, egyben következő domináns zodiákusa, a Bak. Aszcendensként képviselteti magát asztrológiai képletében, melynek hatása szintén tudatosságában és megfontoltságában csúcsosodott ki. Igazi karrierista, aki éhezi a sikert, és mindent a hivatástudata mögé sorol. A Bak aszcendensű emberekre kifejezetten jellemző, ami Dustin Hoffmanra is: mindig nagyon lent kezdik, és apró lépésenként haladnak a legmagasabb csúcsig. Miközben retteg a csalódásoktól, bármilyen kudarc következzék be életében, ő mindig talpra áll.

Rák Vénusz – Csöndes és visszahúzódó

Hasonlóan érzékeny harmadik befolyásos jegye a Rák, melyben a Vénusz és a Chiron állt születésekor. Magánemberként sokszor csöndes és visszahúzódó ennek köszönhetően, ami még akár félreértésekre is okot adhat vadidegenek között. Aki nem ismeri ezt a tartózkodó énjét, könnyen gondolhatja azt, hogy nem találja társalgásra érdemesnek a többieket, pedig erről szó sincs. Egyszerűen túl nagy a biztonság és a diszkréció iránti vágya. Azonban e jegynek köszönheti azt is, hogy ha valakit a szívébe fogad, azért mindent megtesz, akár hegyeket is képes megmozgatni. Fő hibája ennek a jegynek, hogy túlságosan kötődik a múltjához, sajnos azonban inkább a negatív élmények motoszkálnak a fejében. Így, ha nem képes lekötni hatalmas intellektusát új feladatokkal, ahogy süllyed a múlt tengerébe, úgy lesz jó kedve immár a múlté, és merül el a depressziós időszakokban.

Fotó: Profimédia


Nem is hinnéd, hogy mennyi közös van benned és a hírességekben! Elég csak a csillagokra nézned, és máris megtudhatod, hogy ugyanolyan lelkes és intenzív személyiség vagy-e, mint Julia Roberts, vagy esetleg egy természeténél fogva intuitív és analitikus szűz, mint Beyoncé. Bármi is legyen a csillagjegyed, bőven akad olyan sztár, aki szintén ugyanannak a jegynek a szülöttje, mint te. A sztárhoroszkóp kiváló útmutatás lehet számodra is, és ha egy-egy konkrét problémára keresel megoldást, akkor sokat tanulhatsz a celebek történeteiből. Fedezd fel rejtett képességeidet és ismerd meg jobban magad a sztárhoroszkóp segítségével, hívd asztrológusainkat, vagy tudj meg még többet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Ivett
Mellék:
 
Kincső
Mellék:
 
Csillagőr
Mellék:
 
Oláh Mária
Mellék:
 
Abrilla
Mellék:
 
Erika
Mellék: