Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Sztárhoroszkóp

Vannak hasznos zsákutcák - Miller Zoltán

"Decemberben leszek 40 éves, és immár 20 éve vagyok a pályán. A húsz év jobban meglep, de nem riaszt az idő múlása."

A számoknál lényegesebb, hogy mi történt az eltelt évek alatt. Jó és kevésbé jó döntéseket hoztam; hibáztam is, de nincs hiányérzetem, mert amikor léptem, minden lépést helyesnek tartottam, és vállaltam a következményeket.

Úgy érzem, semmi fontosat nem hagytam ki az életemből. Folyamatosan fejlődöm, és jó irányba haladok, ami élethosszig tartó feladat. Hiszen ma nincsenek az életutunkon „leszúrt gombostűk”, nyugdíjas állások. Amit ma tudunk dolgokról, holnap már nem érvényesek, ezért a mai tudásunkkal holnap már nem lehetünk igazán sikeresek. A szerencse a lusta ember kifogása. Valójában nem más, mint a pillanat lehetősége, amit kizárólag a megfelelő tudás, megfeszített munka és alázat birtokában aknázhatunk ki.

A húsz év alatt egyszer időlegesen pályát módosítottam, néhány évre egy amerikai multinacionális vállalat középvezetője lettem. Éles váltásnak tűnt, sokan bíráltak miatta, én azonban nem bántam meg a döntésemet. Rengeteg, számomra új dolgot tanultam, például pszichológiát, coachingot, marketinget és mediációt, belekóstolhattam a pénz világába. Az életem szerves részévé vált a meditáció és az olvasás. A nyugati világban szinte minden csak fekete vagy fehér. Az ázsiai kultúra pedig egyebek között arra tanít, hogy ez a két szín pusztán azért van, hogy határt szabjon annak a „színskálának”, amelyben mozoghatunk. Ez minél szélesebb és színesebb, annál boldogabban létezhetünk benne.

Miért tért vissza mégis a színpadra Miller Zoltán? A cikk folytatása a Boldogság Magazin október-novemberi számában található!


Nem is hinnéd, hogy mennyi közös van benned és a hírességekben! Elég csak a csillagokra nézned, és máris megtudhatod, hogy ugyanolyan lelkes és intenzív személyiség vagy-e, mint Julia Roberts, vagy esetleg egy természeténél fogva intuitív és analitikus szűz, mint Beyoncé. Bármi is legyen a csillagjegyed, bőven akad olyan sztár, aki szintén ugyanannak a jegynek a szülöttje, mint te. A sztárhoroszkóp kiváló útmutatás lehet számodra is, és ha egy-egy konkrét problémára keresel megoldást, akkor sokat tanulhatsz a celebek történeteiből. Fedezd fel rejtett képességeidet és ismerd meg jobban magad a sztárhoroszkóp segítségével, hívd asztrológusainkat, vagy tudj meg még többet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Erika
Mellék:
 
Csillagőr
Mellék:
 
Kincső
Mellék:
 
Afroditi
Mellék:
 
Ivett
Mellék:
 
Izzi
Mellék: