Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
bak
Csillagjegyünk befolyásolja nemcsak alapvető személyiségjegyeinket, de azt is, hogy milyenek vagyunk az ágyban, melyik csillagjegy szülöttei közül kerülhet ki a legideálisabb társ a számunkra. Szexhoroszkópunkból kiderítheti, milyen szerető szíve választottja, illetve mivel veheti le még inkább a lábáról az ágyban.
Bár Diego Luna még csak 34 éves, nevét a színi világba már kisgyermekként beírta. Sőt, mondhatni egyszerűen beleszületett. Ugyanis édesapja, hazájában, Mexikóban híres díszlet- és jelmeztervező, aki miután özvegy lett, egyedül nevelte Diegót. Vagyis két éves korától ott sündörgött a helyi hírességek között, miközben a családfő dolgozott. Így az 1979. december 29-én született Diego életútja szinte egyértelmű volt.
Sztárhoroszkóp
Az amerikai színész és forgatókönyvíró, pár évvel ezelőtti magánéleti válságáig az optimizmus és az erő megtestesítőjének tűnt. A karakteres, mindig mosolygós Owen Wilson korábban olyan szépségekkel került közeli kapcsolatba, mint Demi Moore, Sheryl Crow és Kate Hudson.
Asztrológia és horoszkóp
Szeretné tudni, mi történik gyermekével ezen a héten? Kíváncsi, hogyan fog viselkedni, milyen problémákkal szembesülhet a hét során? Olvassa el új, gyerekekről szóló heti horoszkópunkat!

A Volt egyszer egy Vadnyugat, A hét mesterlövés, A piszkos tizenkettő – talán ezek a legismertebb filmjei az 1921. november 3-án született litván származású amerikai filmcsillagnak. Bronson hosszú utat járt be, mire eljutott a filmipar egére.
Asztrológia és horoszkóp
Szeretné tudni, mi történik gyermekével ezen a héten? Kíváncsi, hogyan fog viselkedni, milyen problémákkal szembesülhet a hét során? Olvassa el új, gyerekekről szóló heti horoszkópunkat!
Asztrológia és horoszkóp
Szeretné tudni, mi történik gyermekével ezen a héten? Kíváncsi, hogyan fog viselkedni, milyen problémákkal szembesülhet a hét során? Olvassa el új, gyerekekről szóló heti horoszkópunkat!
Asztrológia és horoszkóp
Hogyan csábítsuk el rajongásunk tárgyát? A férfiak – képletesen és asztrológia értelemben is - annyi félék, mint égen a csillag, ezért ami az egyiknek nagyon bejön, attól a másik elmenekül. Hogy tudjuk, imádottunk éppen mitől jön lázba, nincs más dolgunk, mint kipuhatolni csillagjegyét, és követni az alábbi útmutatásokat.
 
Ajánlott tanácsadók
Mester jós
Andrea Morni
Mesterien kezeli a jóseszközöket. A kártyajóslás mellett kövekkel dolgozom.... Bővebben
Telefonszám:
 
Mellék:
A hívás díja:
485 Ft/perc
 
Mester jós
Leila
Kártyával és ingával segítek a hozzám fordulóknak. A szerelmi problémák szaké... Bővebben
Telefonszám:
 
Mellék:
A hívás díja:
485 Ft/perc
 
Mester jós
Zsóka
Kivételes asztrológus gyerekekkel kapcsolatos ügyekben. Asztrológiával és szá... Bővebben
Telefonszám:
 
Mellék:
A hívás díja:
485 Ft/perc
 
Mester jós
Abrilla
Cigánykártyával dolgozik és a tisztánlátás képességét is alkalmazza. Képesség... Bővebben
Telefonszám:
 
Mellék:
A hívás díja:
485 Ft/perc