Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 990 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
normál díjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Cikkek
Számmisztika
Lássuk, mit hoz ez a hét számunkra! Numerológiai vizsgálódás Berill-módra.
Spiritualitás
Az angyalok szellemi lények, akiknek célja, hogy Istent szolgálják. A szolgálat mellett Isten megbízásából az emberiség szolgálatában is állnak, ezáltal segítenek minket földi létünk folyamán. Bármikor fordulhatunk hozzájuk, mindig elérhetőek és azonnal segítségünkre sietnek.
Szülőként számtalan kérdés foglalkoztat minket, ezek közül is talán az egyik legfontosabb a gyermekünk jövője. Vajon milyen lesz, ha majd elindul a felnőtté válás útján? Mi akar majd lenni, és mi marad meg a gyermeki bájos „én tűzoltó akarok lenni” vagy „én hercegnő leszek, ha nagy leszek” stb. kijelentésekből?
Spiritualitás
Ugye számodra is ismert már az a tény, hogy a természet patikája kimeríthetetlen? Ki ne tapasztalta volna meg már a növények gyógyhatásait, vagy, hogy gyógyvízben való fürdés után mennyivel jobban érezzük magunkat és panaszaink enyhülnek, vagy teljesen megszűnnek? A kövek is gyógyító erőt hordoznak magukban, akár a növények, vagy a gyógyvizek.
Asztrológia és horoszkóp
Ahogyan az éremnek is két oldala van, úgy nem csak jó, hanem rossz tulajdonságokkal is egyaránt rendelkezünk. Mai cikkünkből megtudhatod, hogy melyik csillagjegyre milyen rossz tulajdonságok a jellemzők.
Szerelem és párkapcsolat
Egy kibontakozó kapcsolatban nem mindig vesszük észre, ha nem mi vagyunk az elsők a másik fél számára. Az újdonság ereje és a rózsaszín köd gyakran olyannyira elborítja az agyunk, hogy teljes mértékben figyelmen kívül hagyjuk a saját érdekeink. Jósaink azonban összeállítottak neked egy listát, amely segítségével te is könnyen ráébredhetsz, érdemes-e időt szánnod a kapcsolatra.
Spiritualitás
Elérkezett az idei év első tízmilliószoros napja. A tibeti szerzetesek a buddhista hagyományok szerint évente négy tízmilliószoros napot határoznak meg, melyeket Buddha fejlődésének állomásaihoz és megvilágosodásához kapcsolódnak. A buddhista vallásban ezeket ünnepnapokként tartják számon. Ha szeretnéd megtudni, hogy mégis mitől olyan különleges ez a dátum, és mit érdemes tenned ilyenkor, akkor mindenképpen olvasd el mai cikkünket!
Számmisztika
Berill eheti előrejelzése a számmisztika alapján.
Spiritualitás
Ugye neked is ismerős az a mondás, hogy uralkodj az érzelmeiden? Gyakran nem is hinnénk ugyanis, hogy bizonyos érzelmeink kifejezésével milyen könnyen használható fegyvert adunk azoknak az embereknek a kezébe, akik befolyásolni szeretnének minket. Ne ess azonban kétségbe, jósaink segítségével te is könnyen semlegesítheted őket. Ehhez nincs más dolgod, mint az alábbi tanácsokat megfogadnod!
 
Ajánlott tanácsadók
Mester jós
Csillagőr
Feltárom a múlt és a jövő rejtett dimenzióit. Életfeladatomnak tartom, hogy ú... Bővebben
Regisztráltaknak
 
10 perc 200 Ft
 
 
HÍVJON MOST
 
990 Ft/perc
 
 
Mellék
Mester jós
Ivett
Többféle kártyát használok, hogy pontos választ tudjak adni. Hiszem, hogy a ... Bővebben
Regisztráltaknak
 
10 perc 200 Ft
 
 
HÍVJON MOST
 
990 Ft/perc
 
 
Mellék
Mester jós
Theresa
Életvezetési tanácsadó, asztrológus, parapszichológus és kártyajós. Párkapcso... Bővebben
Regisztráltaknak
 
10 perc 200 Ft
 
 
HÍVJON MOST
 
990 Ft/perc
 
 
Mellék
Mester jós
Andi
Tiszta csatornaként, minden földi sallangtól mentesen adom át az égi világok ... Bővebben
Regisztráltaknak
 
10 perc 200 Ft
 
 
HÍVJON MOST
 
990 Ft/perc
 
 
Mellék