Vannak még angyalok? Olyan igaziak, akik névtelenségbe burkolózva segítenek másokon? „Elég, ha az ember elhiszi, hogy léteznek angyalok, elég, ha szüksége van rá. És akkor megmutatkoznak, és ragyognak, mint a hajnal első fényei.” P. Coelho
Mindennapi életünk során gyakran találkozhatunk angyalokkal, még ha nem is vesszük észre őket, hallhatjuk, érezhetjük jelenlétüket. Gondoljunk az ismeretlen eredetű, leírhatatlan illatokra, aromákra, amik a legváratlanabb pillanatokban illatoznak. A hirtelen felbukkanó apró szikrákra, az aláhulló fehér tollpihékre, a semmiből előtűnő árnyakra. Van, aki érzékeli és van, aki hallja is őket. Nagyon segítőkészek és a legapróbb dolgokban is képesek segítséget nyújtani nekünk
Az angyalok isteni eredetűek. Nevük jelentése hírnököt, hírvivőt jelent. Ők a kapcsolat isten és ember között. Nemtelen lények, rendelkeznek férfi és női tulajdonságokkal is. Vannak, akik egy bizonyos angyalt nőként látnak, míg másoknak ugyanez az angyal férfialakban jelenik meg. Nem voltak emberek – bár átmenetileg ölthetnek emberi alakot - és emberből, sem lesznek angyalok. Feladatuk szerteágazó, céljuk, hogy segítsenek és bátorítsanak minket, közelebb kerüljünk Istenhez. Mindenkinek megvan a saját őrangyala, aki születéstől kezdve vele van, szereti őt, és feltétel nélkül elfogadja. Hányan hallottuk már a „valami azt súgta, hogy...” kezdetű mondatot, ilyenkor a mi őrangyalunk segít. Bár testetlen mégis érezzük jelenlétét.
Segítséget kérhetünk a legbanálisabb dolgokban is. Fontos azonban, hogy csak pozitív töltetű dolgokban kérjünk segítséget. Ne hívjuk őket, ha rossz hangulatban vagyunk, vagy valakinek rosszat akarunk. Gondoljunk arra, hogy egy óriásparkolóban nem találunk helyet autónkkal. Körözünk-körözünk, de semmi. Kérjük meg angyalunkat, segítsen, csak kérni kell, és máris meglesz a szabad hely. Nem találjuk a sokadszor is eltűnt kulcscsomónkat? Fohászkodjunk angyalunkhoz, és valahonnan előkerül hamarosan. A segítség mindig megjön. Figyelni ildomos a belső hangra és az álomra is. A megoldás onnan is jöhet.
Sokan hallgatjuk és szeretjük Enya zenéjét. Földöntúli és megfoghatatlan dallamai közelebb hozzák hozzánk a belső nyugalom iránti vágyat. Arra ösztökél, hogy álljunk meg egy percre és csak a belső hangjainkra, figyeljünk. A mesék világába kalauzol el minket. Oda, ahol minden megtörténhet. Mindig a jó győz a rossz felett. Ugyanakkor Enya testesíthetné meg az angyal fogalmát. Arca se nem tipikusan női se nem férfi. Szinte nemtelen, kortalan. Életéről nem sokat tudunk. Nincsenek botrányai, elvonultan él írországi kastélyában. Ragaszkodik a kelta hagyományokhoz. Énekel ír, kelta, latin, japán nyelven, a Tolkien által megírt tünde nyelven, valamint egy általa megálmodott loxi nyelven is.
Hogy a művészet és tudomány terén még mennyi angyallal találkozunk, érdemes elgondolkodni. A nagy alkotó, Leonardo Da Vinci, számos tanulmány és művészi alkotás őrzi ma is tehetségét. Vajon hogyan előzhette meg a korát találmányaival? Hogyan találhatta fel a helikopter elődjét? Miért a repülés vonzotta? És az angyalai? Számtalan kérdés. Megválaszolni is nehéz. Azonban az átmenetileg megtestesült angyalok azért vannak itt közöttünk, hogy segítséget nyújtsanak nekünk. Nyilván nehéz észre venni és elfogadni a kívülről jövő segítséget és a belső hang tanácsa is néha észrevehetetlen, de a segítséget fel kell használni. Isten azért adta őket nekünk, hogy éljünk a lehetőséggel.
aa
Mi az EZO.TV?
Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.
Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!