Mindannyian egy járművön utazunk, Föld bolygónak nevezzük. Még ha tágabb értelemben különbözőek is vagyunk minden, ami velünk történik, kihat másokra, és minden, ami másokkal, kihat ránk.
Az egész nyári időszak egy rendkívül nehéz konstellációval jellemezhető. A Szűz végén, Mérleg elején jár a Szaturnusz, Halak végén, Kos elején jár a Jupiter Uránusz, ezek tehát szembe állnak. Harmadikként a Plútó a Bak jel első fokaiban mozog. Ebből az következik, hogy minden hónapban, amikor a Hold érinti ezt a 4-es és Rák elejére ér, akkor egy teljes kereszt látható az égen. Ezt fogja június hónapban kombinálni a Nap és a Merkúr helyzete is. Különösen azoknak az embereknek kedvezőtlen ez, akik az ún. kardinális jelek (Kos, Rák, Mérleg, Bak) első fokaiban születtek. Naptárilag nagyjából március 20., június 20., szeptember 22. és december 22. környékén, valamint kb. 5 nappal előtte, ill. utána.
Válogasson asztrológiával foglalkozó jósaink közül itt!
Június 1. kedd
A Hold a Vízöntőben jár, ami kedvez a társas kapcsolatok ápolásának. Ma bevállalhatjuk a szokatlan, rendkívüli, érdekes tapasztalatokat, nyitottak lehetünk új, különleges emberek megismerésére és itt az alkalom, hogy kipróbáljunk olyasmit, amit még korábban sohasem. Egészségügyi szempontból kedvező a tüdő, mellkas, vese, deréktáj orvosi kezelésére, ill. műtéti beavatkozásra.
Június 2. szerda
A mai nap hasonló a tegnapihoz, különösen a délelőtt folyamán. Harmonikus az égitestek kapcsolata. (Beleértve, hogy azok a lassú bolygók, melyeket már felsoroltam, azok egész nyáron a háttérkonstellációt képezik.)
Június 3. csütörtök
A délelőtt még viszonylag kedvezőnek mondható, de délutántól a közeledő Mars Neptunusz szembenállást eléri a Hold is, ez bizonytalanságokban, kaotikus helyzetekben nyilvánulhat meg. Lehet, hogy a sors elhúzza előttünk a mézes madzagot. Ma és az elkövetkezendő napokban ne vállaljunk fel semmilyen komolyabb döntést. Műtéti szempontból a délelőtt még hasonló az elmúlt napokhoz.
Június 4. péntek
A Mars és a Neptunusz ma este állnak teljesen szemben. A Hold is a Halakban jár. Jobb egész hétre olyan programot választani, mely a visszavonultságot, a szemlélődést helyezi előtérbe. Foglalkozzunk többet a saját érzelmi életünkkel, élvezzük a természetet, olvasgassunk. A Mars szimbolizálja a műtétet, a Neptunusz a zavart, a bizonytalanságot, a félreértéseket, ezért ez a szembenállás az elkezelések fényszöge lehet. Műtétre a mai nap nem alkalmas.
Június 5. szombat
Hasonló a tegnapi naphoz, azzal a különbséggel, hogy a Nap és a Hold is diszharmonikus kapcsolatban állnak egymással. Különösen a délelőtt folyamán fáradtabbnak, lehangoltnak érezhetjük magunkat.
Június 6. vasárnap
Ma éri el a Hold a Szaturnusz, Uránusz, Jupiter, Plútó nehéz állásait a Kos elején. Különösen a délelőtt folyamán legyünk nagyon óvatosak, kerüljük el a balesetveszélyes helyzeteket és a vitákat! Lazítsunk, pihenjünk! Ne végezzünk semmilyen megerőltető feladatot!
Június 7. hétfő
Ma már könnyebb valamivel. A Mars átment a Szűzbe és ez kedvez az alapos, kitartó munkavégzésnek. A délután és az este viszonylag kellemesen telhet el, de a viták és nézeteltérések elől, jobb, ha ma is visszavonulunk. Műtéti szempontból nem igazán kedvező sem a mai nap, sem az elkövetkezendő napok a héten.
Június 8. kedd
A Jupiter és az Uránusz ma áll pontosan együtt. Este a Hold átmegy a Bikába, legjobb, ha valamilyen kulturális programot szervezünk erre az időszakra, esetleg társaságban. Ma van Medárd, és a fogyó hold kedvez a csapadéknak.
Június 9. szerda
Sajnos a Merkúr és a Neptunusz egymáshoz viszonyítva nem állnak jól, ismét félreértések, bizonytalanságok, kaotikus helyzetek alakulhatnak ki az elkövetkezendő egy-két napban. Ilyenkor a legjobb, ha toleránsan elfogadjuk, hogy vagy mi, vagy a környezetünk, vagy akár kölcsönösen félreértettük egymást. Természetesen szerződéseket kötni, komoly megbeszéléseket tartani ezen a héten nem érdemes, inkább halasszuk el a jövő hétre.
Június 10. csütörtök
Aktív, de viszonylag harmonikus állásokban gazdag a mai nap. A Merkúr átment az Ikrekbe és a Marssal igaz nem áll valami jól, de számtalan enyhítő körülmény is adódik emellé. Ha nem kapkodunk, nem hamarkodjuk el a dolgokat, kétszer olyan figyelmesen közlekedünk, mint általában, akkor érdemes elutazni akár távolabbi utakra is, de tartsuk féken a bennünk élő zabolázatlan csikót. Rendrakásra, takarításra is jó a mai nap, csak egyet tartsunk szem előtt, a fontos papírjainkat nem ma szortírozzuk, mert elnézhetünk valamit.
Június 11. péntek
Ma hajlamosabbak lehetünk vitákra, nézeteltérésekre, stresszes helyzetekre. A Hold is átlépett az Ikrekbe. Legyünk rendszerezettek, osszuk be jobban az időnket. Ha el akarunk utazni a hétvégére, készüljünk fel arra, hogy lesznek „őrültek” az utakon. A biztonságosan vezető ember mások hibáit is képes kivédeni.
Június 12. szombat
Ma újhold van, ezért fáradékonyabbak, elesettebbek lehetünk, de ettől még elmehetünk kirándulni, csak ne feszítsük túl a húrt. Délután és este összefuthatunk barátainkkal, ismerőseinkkel, de jobb, ha korán lefekszünk, mert a Hold ismét eléri a kritikus lassú bolygó kapcsolatokat.
Június 13. vasárnap
A nehéz állások elsősorban éjszaka, és hajnalban jelentkeznek, de még a délelőtt is nehezebbnek ígérkezik. Ilyenkor a legjobb pihenni, lazítani, feleslegesen fogunk bele valamilyen nagy dologba. Ez az időszak kedvez a szöszmötölésnek. Hazautazáshoz inkább az alkonyati és esti órákat válasszuk a kora délután helyett.
Június 14. hétfő
A Vénusz átmegy az Oroszlánba, ez jól szimbolizálja különösen a gyermekek számára, hogy elkezdődik az iskolaszünet. Velük is fontos beszélni, hogy sokkal figyelmesebbek legyenek, tudjuk, hogy a baleseti statisztikai adatok szerint a szünetben megnő balesetek száma. A mai és a holnapi kedvezőbb egy nyaralás megkezdésére, mint a hétvége. Műtéti szempontból a lábfej, boka, ill. a nőgyógyászati területek, a prosztata kezelésére alkalmas a Hold állása.
Június 15. kedd
Talán a hétnek a legjobb napja a mai, esetleg még a holnapi, de azért ne bízzuk el magunkat. Műtéti szempontból hasonló a helyzet a tegnapi naphoz.
Június 16. szerda
Készüljünk fel arra, hogy ma még viszonylag nyugodtan elintézhetünk mindent, de az elkövetkezendő egy hét olyan nehéz állásokat tartalmaz, amelyekre már rég nem volt példa. Műtéti szempontból kedvező lehet a fejen végzett beavatkozásokra.
Június 17. csütörtök
A Hold a Szűzben jár, és kedvező arra, hogy alaposan kidolgozzuk a következő hét programját, melyek fő feladata, az elemző, precíz, visszafogott magatartás és a szemlélődés. Délelőtt még műtéti szempontból jó alkalom kínálkozik a nyaki területen végzett beavatkozásokra.
Június 18. péntek
Mától fogva jövő hét vasárnapig semmilyen műtéti beavatkozást ne végezzünk, és ne hagyjunk elvégeztetni magunkon. Akár elutazunk, akár otthon maradunk, egyre legyünk figyelemmel. A holnapi nap az év egyik legnehezebb napjának ígérkezik.
Június 19. szombat
A mai nap kedvező az önnevelésre, az elemző, kontrollált magatartásra, az elmúlt hetek, hónapok átgondolására, újraértékelésére. Aquinói Szent Tamás azt mondta: „a bölcs uralkodik a csillagokon”. Legyünk ma bölcsek, elmélkedjünk, meditáljunk! Egy valamit ne hagyjunk figyelmen kívül. A bűntudat semmire nem jó. Vonjuk le a múlt konzekvenciáit azért, hogy a jövőben a lehető legjobban alakítsuk a mindennapjainkat.
Június 20. vasárnap
Hasonló a tegnapi naphoz.
Június 21. hétfő
A Nap ma lép be a Rák jelébe. Ha szabadságon vagyunk, kedvezőbben tudjuk az időnket beosztani. Gondoljunk arra, hogy ezeket a nehéz állásokat alapos, korrekt munkával is meg lehet élni.
Június 22. kedd
Kerüljünk el minden hirtelen, váratlan helyzetet, amennyire lehetséges. Akinek érzékeny a szíve, a vérkeringése az inkább pihenjen, lazítson, semmi esetre se stresszelje magát.
Június 23. szerda
Hasonló a tegnapi naphoz. A „füst még mindig nem szállt fel”.
Június 24. csütörtök
Kitartás! Már csak pár nap van hátra. A Hold a Nyilasban jár. A legjobb az lenne, ha ma és az elkövetkezendő napokban saját hitünkkel, reményeinkkel, távolabbi elképzeléseinkkel foglalkoznánk. Merjünk álmodni függetlenül attól, hogy mit tapasztalunk magunk körül.
Június 25. péntek
„A hit hegyeket mozgat meg.” Lehetőleg semmilyen hosszabbtávú közlekedésbe ne fogjunk bele. Hasonló a tegnapi naphoz.
Június 26. szombat
Az elmúlt durván tíz napos folyamatnak a mai nap az utolsó napja. Ha eddig kibírtuk, ma már ne csináljunk semmi bolondságot. A holnap már könnyebb lesz.
Június 27. vasárnap
Végre egy vasárnap, amikor kipihenhetjük az elmúlt időszak fáradalmait. Igaz, ma még a Merkúr szembeáll a Plútóval, és ez belső feszültségben, fokozott idegeskedésben nyilvánulhat meg, itt az ideje, hogy rendezzük sorainkat. A Bak jelben járó Hold segíthet abban, hogy új koncepciókat fogalmazzunk meg a további nyári időszakra. Közlekedésben legyünk óvatosak.
Június 28. hétfő
Ma a Bakból a Hold átmegy a Vízöntőbe és a viszonylag kedvező fényszögek, akár a szabadságunk kedvező eltöltésében, akár a munkahelyen végzendő feladatainkban támogatnak minket. Műtéti szempontból a nyaki területeken és a bélrendszer traktusán végzett beavatkozások kedvezőek lehetnek.
Június 29. kedd
Hasonló a tegnapi naphoz azzal a különbséggel, hogy egyre könnyebbé válnak a bolygóállások. Műtéti szempontból a tüdő, mellkas, valamint a deréktáj és a kiválasztószerv jöhetnek szóba.
Június 30. szerda
Hasonló a tegnapi naphoz. Műtéti szempontból szintén.
EZO Élet Magazin
Mi az EZO.TV?
Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.
Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!