Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Asztrológia és horoszkóp

Adventi horoszkóp

Szeretjük és várjuk minden évben az adventi időszakot, a végére mégis olyan kimerültnek érezzük magunkat, mintha életünk egyik nagy próbatételén lennénk túl. Rajtunk múlik, hogy ez így lesz-e, vagy sem. A csillagok állását figyelemmel kísérve talán könnyebben vesszük az elénk táruló akadályokat.

Kos

Minden évben megfogadja, hogy előbb kezdi a karácsonyi készülődést, mert a rengeteg ötlet megvalósítására, ami ilyenkor felhalmozódik benne, egyszerűen nem elég az adventi időszak. Lassan eljut oda, hogy az ünnep karácsonytól karácsonyig tart. Már november elején megvásárol egy-egy apróságot, otthonában pedig ügyeskedik, nyír, ragaszt és varr, hogy az egész ház, és a minden családtag lelke karácsonyi pompában csillogjon, mire beköszönt az ünnep.
 

Bika

Mindegy, mennyi idős, a karácsony, sőt már a karácsonyvárás is úgy elbűvöli, mintha életében először látná. Azt azonban nem mondhatjuk, hogy tettekre is készteti. Nem kedveli a nyüzsgést, a vásárok tömegét, a költekezést. Sokkal szívesebben ül odahaza, egy bögre forró teával, vagy kakaóval, és álmodozik az ünnepről. Jól teszi, így biztosan nem merül ki, mire jön a Jézuska.
karácsonyfa dísz, gömb, Karácsony
 

Ikrek

Azt vallja, hogy nem az ünnep, hanem az ünnepre való készülődés a nagyobb öröm. És milyen igaza van! Így sokkal tovább tart a felfokozott hangulat, ráadásul nagyon ért hozzá, hogy társasági programot csináljon egy egyszerű bevásárlásból is. Otthon szeret kreatívkodni, saját maga által készített ajándékokkal lepi meg barátait, szeretteit.
 

Rák

A család mindenek felett, és mivel a család rajong a karácsonyért, ő sem adhatja alább náluk. Akkor is sokat készül, ha valójában unja olykor az egészet. De az ünnepi asztalnál ülők, vagy a karácsonyfát körülállók ragyogó arca kárpótolja mindenért. Mindig azt hiszi, hogy az idei karácsonyt jövőre már nem tudja felülmúlni, pedig de. Idén is sikerülni fog.
 

Oroszlán

Az Oroszlán karácsonyfája, és vacsoraasztala biztosan magazinokba illő, hiszen ő ezt el is várja. Annak érdekében, hogy valóban minden az igényei szerint alakuljon, kezébe is veszi az irányítást. Szervez, ötletel, irányít, de a munka nehezét inkább a család többi tagjára bízza. Nem lustaságból, inkább csak azért, mert kell valaki, aki összefogja a társaságot, és a tennivalókat.
 

Szűz

A Szűz nagyjából szeptemberben kezdi meg a karácsonyi készülődést, méghozzá azzal, hogy fog egy papírt, egy tollat, és jegyzetel, listát ír. Elengedhetetlen ugyanis számára, hogy minden előre el legyen tervezve, és a terv szerint menjenek dolgok. Nem is éri meglepetés, ennek azonban az az ára, hogy nem kerül kellőképpen karácsonyi hangulatba. Lazítson!
mézeskalács, ünnepi asztal
 

Mérleg

Évről évre arról panaszkodik, hogy ezek az ünnepek már nem olyanok, mint régen, s közben nem veszi észre, hogy maga is sokat tehetne az ünnepi hangulatért. Nem készül tudatosan, megvárja, amíg elérkezik a pillanat, hogy ő is emelkedett hangulatba kerül, ez azonban lehet, hogy csak pár nappal az ünnep előtt lesz. Akkor viszont őrült kapkodásba kezd, megveszi az első útjába kerülő ajándékot, és a menüt sem gondolja át elég alaposan.
 

Skorpió

Nem tudja megunni a karácsonyt, és amikor eljön a február(!), amikor lebontja a karácsonyfáját, valódi szomorúságot érez. Megadja a módját mindennek, szereti az újításokat, a különleges díszeket, de a hagyományosból is minden évben megjelentet egy kicsikét. Boldog már a karácsony gondolatától is, és saját személyes felelősségének érzi, hogy a családja is így érezzen.
 

Nyilas

Szereti a karácsonyt, a gyermekkorára emlékezteti, de minden évben meg kell küzdenie önmagával, hogy hinni tudja a csodát. Ez csak akkorra sikerül, mire elmúlik az ünnep, és ettől marad benne némi hiányérzet. Ezt azonban igyekszik nem mutatni, és ezzel nem elvenni a család örömét. Szeret érdekes, különleges, kézzel készült ajándékokat adni, és kapni.
 

Bak

Tulajdonképpen nincs baja az ünneppel, csak úgy érzi, nem elég kreatív ahhoz, hogy maga találjon ki ajándékokat, dekorációkat, vagy akár az ünnepi menüt. Ezért nagyon is örül, ha megmondják, összeírják neki, hogy pontosan mit vegyen, milyet, és mennyit. Akár meg is kérhet erre valakit segítségül, mert ez nagy terhet venne le a válláról.
adventi koszorú, advent, gyertya, koszorú
 

Vízöntő

A karácsonyt is igyekszik mindig valamilyen tematika szerint megszervezni, és megélni. Lehet, hogy ez csak annyiban merül ki, hogy csupa kék, vagy piros, vagy ezüst díszt rak a fára, de lehet, hogy messzebbre megy, és készít egy reform karácsonyi menüt. Bármint van is, élvezi az egészet, még akkor is, ha állandó időhiánnyal küzd. Utólag visszanézve úgyis olyan csodás az egész.
 

Halak

Karácsonyra a Halak újra gyermekké válik, akkor is, ha elmúlt 80 éves. Őt nem viseli meg a készülődés okozta stressz, és nem is érti, másokat miért borít ki a bevásárlóközpontok tömege, amikor az olyan jó dolog. Gyermeki örömmel éli meg az advent és az ünnep minden pillanatát, széppé varázsolva ezzel a családja ünnepét is. 

Az asztrológia évezredek óta az emberiség számos kultúrájának része, mely a divináció jelenlétét vélte felfedezni a bolygók és csillagok mozgásában. Az asztrológia és általa a horoszkópok azon az elgondoláson alapulnak, hogy a makrokozmoszban vagy az égi világban tükröződik a földi világ. Más szóval: „Ahogy fent, úgy lent.” A csillagok és a bolygók elhelyezkedése a születésed időpontjában befolyásolja a személyiségedet, hangulatodat, karmádat és a földi életed célját. Ha hiszel ebben a filozófiában, akkor valószínűleg észrevettél már valami különös hasonlóságot önmagad és más, ugyanazon csillagjegy szülöttei között.

Az önmagad megismerésében vagy az előtted álló események, lehetőségek megértéséhez, érdemes kérned egy asztrológiai elemzést, akik értékes betekintést tudnak nyújtani, hogy belső éned és személyiséged a csillagokban megírtak szerint tudjon kibontakozni.


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Leila
Mellék:
 
Stella
Mellék:
 
Ilano
Mellék:
 
Theresa
Mellék:
 
Oláh Mária
Mellék:
 
Abrilla
Mellék: