Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Asztrológia és horoszkóp, Szerelem és párkapcsolat, Szépség - Egészség

Az Éden Hotelben zajlik az élet

Hétfőn már negyedik hetébe lépett a legfiatalabb valóságshow, az Éden Hotel. A Viasat 3 produkciójában fiúk és lányok versengenek egymással: céljuk, hogy maguk mellé állítsanak valakit, hiszen, aki a hét végi párvalasztó ceremónián egyedül marad, kiesik.

A negyedik hétre már személycserékre is sor került, sőt két új lány is érkezett, akik alaposan felboríthatják az erőviszonyokat. Az eddigi adásokból az derült ki, hogy a kezdetektől a Hotelben levő Ádám látja át legjobban a viszonyokat, ő mozgatja a többieket, akik többnyire hallgatnak is rá.

A 25 éves, Halak jegyben született budapesti bróker úgy tűnik, nincs veszélyben Szandra és Nikol érkeztével, de kérdés, hogy a többi fiú hogyan reagál a vonzó lányokra. Levi már a hétfői napon is nagyon beindult, mi lesz ebből a hét többi napján?

Kérdés, hogy kézben tudja-e tartani az eseményeket Ádám, és Kriszta nagyvonalúsága, miszerint Levi nyugodtan eressze ki a gőzt, nem bizonyul-e öngyilkos taktikának?

Az Ezo.TV tippje: A Halak jegyű Ádám kicsit túl érzékeny lesz a héten, de mivel minden idegszálával a karrierjére összpontosít, nagy baj nem érheti. Társai elismerik zseniális ötleteit, viszont lehet, hogy párját, Katát túlzottan is elhanyagolja annak ellenére, hogy tudja, ez megbosszulhatja magát.

Kriszta Kos, aki merész dolgokat visz véghez a héten. A hét eleji érzelmi feszültségek csillapodni fognak, de a hét második felére a körülötte zajló egyéb események nagyon felpörögnek. Jó lesz vigyáznia, mert bár a hét róla szól, ez bizony a búcsút is jelentheti a számára.


Az asztrológia évezredek óta az emberiség számos kultúrájának része, mely a divináció jelenlétét vélte felfedezni a bolygók és csillagok mozgásában. Az asztrológia és általa a horoszkópok azon az elgondoláson alapulnak, hogy a makrokozmoszban vagy az égi világban tükröződik a földi világ. Más szóval: „Ahogy fent, úgy lent.” A csillagok és a bolygók elhelyezkedése a születésed időpontjában befolyásolja a személyiségedet, hangulatodat, karmádat és a földi életed célját. Ha hiszel ebben a filozófiában, akkor valószínűleg észrevettél már valami különös hasonlóságot önmagad és más, ugyanazon csillagjegy szülöttei között.

Az önmagad megismerésében vagy az előtted álló események, lehetőségek megértéséhez, érdemes kérned egy asztrológiai elemzést, akik értékes betekintést tudnak nyújtani, hogy belső éned és személyiséged a csillagokban megírtak szerint tudjon kibontakozni.


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Horusz
Mellék:
 
Csillagőr
Mellék:
 
Theresa
Mellék:
 
Mia
Mellék:
 
Miriam
Mellék:
 
Sibylla
Mellék: