Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Asztrológia és horoszkóp, Pénz és karrier

Hivatás-horoszkóp – Pályaválasztás csillagjegyek szerint

Napjaink válságos gazdasági helyzetében bárkit könnyen utolérhet a munkanélküliség. Egy ilyen helyzetben senkinek sem könnyű újrakezdenie az életét. Elkeseredni azonban semmi esetre sem kell, a csillagok ugyanis segítenek, hogy hamar megtalálhassuk álmaink állását.

A születéskori csillagállások (sok egyéb mellett) arra is hatással vannak, hogy melyikünk milyen karrierépítési képességeket hordoz, illetve melyik az a hivatás, amelyik a leginkább passzol hozzá. Az alábbiakban kifejezetten abból a szemszögből vizsgáljuk meg a tizenkét csillagjegyet, hogy melyik milyen területen tud a legnagyobb sikereket elérni, illetve melyik az a pálya, ahol a leginkább jól érzi magát.

Kos

Ha valaki, hát a Kos biztosan alkalmas arra, hogy vállalkozóvá váljon. Sőt, talán éppen azért nem boldogult eddig, mert beosztottként akart megfelelni, s neki ez nem igazán megy. Önálló, akaratos, sohasem fárad el. Nem teher számára 24 órás ügyeletben lenni vállalkozása érdekében, nem ijed meg a nehézségektől. Ugyanez lehet a veszte is: ugyanis a bajokat néha túl későn kezdi csak komolyan venni. Tulajdonképpen bármibe belevághat, a lényeg, hogy tevékenysége újításnak számítson környezetében, és legyen mellette egy hidegfejű segítő, például egy Bika csillagjegyű ember.

Bika

Nyugodt, kiegyensúlyozott, gyakorlatias, épp ezért nem illik hozzá az irodai, aktatologató munka. Mivel lelkileg és testileg is erős, jól boldogul a fizikai munkák elvégzésével, ám megfontoltsága egyet jelent lassúságával is, amely nem túl nagy előny például a teljesítménybéres munkáknál. Olyan állást kell keresnie, ahol saját tempójában dolgozhat. A Bikát kitartása akkor is elégedetté teszi, ha munkájának hosszú távon látja csak az eredményét.

Ikrek

Nyitott, pörgős, szomjazza az újat tudásban és kapcsolatokban egyaránt. Ő az, akinél biztosan betalál egy ügynöki munka, de menedzselni is szeret. A lényeg, hogy mindig új embereket ismerhessen meg, új impulzusok érjék a munkája során. Általában több nyelven beszél, gyorsan alkalmazkodik, ügyesen vitázik. Ez utóbbi jelenthet némi nehézséget a számára, hisz a vitatkozó kedvű munkatársakat nem mindenütt szeretik.

Rák

Érzékeny jegy, testben és lélekben egyaránt. Hatással vannak rá az időjárási frontok, ahogyan más emberek hangulatváltozásai is. Viszonylag nehezen illeszkedik be egy új közösségbe, ezért is fontos, hogy jól válasszon munkahelyet magának. Kreatív, magas érzelmi intelligenciával rendelkezik, szeret emberekkel foglalkozni. Így kiemelkedő lehet mondjuk valamilyen szociális területen, esetleg gyermeknevelés, idősgondozás is szóba jöhet. Nehezen talál rá mind a neki való hivatásra, mind a neki megfelelő munkahelyre. Ha azonban sikerül neki, akár nyugdíjas koráig is „egy helyben” maradhat, ami – valljuk be – manapság igen ritka dolognak számít.

Oroszlán

Becsvágyó, uralkodó típus, akinek fontos az anyagi jólét és a külsőségek. Nem vállal el akármilyen munkát, nem hajlandó „bohóckodni” egy olyan területen, amihez nem ért, nem vállal el semmi olyasmit, amit megalázónak érez. Egyedül a magasabb bérért cserébe hajlandó csak kompromisszumokat kötni – ilyenkor képes bármire, például külföldi munkavállalásra, akár már-már emberfeletti nehézségek leküzdésére. Vezető típus, lelkesíti, ha mások fölött állhat, ugyanakkor rendszerint igazságos, lojális főnök. Ha beosztottként kezd is dolgozni, hamar egy kisebb csoport vezetője válik belőle. Erős lelkű, egészséges típus, telve ambíciókkal. Vállalkozóként is fizikai munkákra szakosodik.

Szűz

Folytonos takarékoskodás, gyűjtés, elemzés, kutatás jellemzi. Aggodalmaskodó, legtöbbször egy kissé önbizalom hiányos jellem, így tökéletes alkalmazott válik belőle. Megbízható, pontos, lelkiismeretes. Fontos számára a rend, a tisztaság. Érdekli a természet, különös kapcsolatban áll az anyagokkal. Sokat gondolkodik, leltároz, figyel és tanul. Akár gyógyszerész, vegyész, vagy orvos is válhat belőle, de szerencsés esetben kiemelkedőt produkálhat a tudományok bármelyik ágában.

Mérleg

Szereti a szépet, törekszik a harmóniára a külsőségekben és a lelkében egyaránt. Jól bánik az emberekkel, sok barátja van, fontosak számára a kapcsolatok. Ugyanakkor kissé hanyag is lehet, kényelemből nem mindig a munka nehezebb végét fogja meg. Mivel fejlett szépérzékkel rendelkezik, ideálisak számára az olyan munkák, ahol ezt kamatoztathatja (virágkötészet, lakberendezés, divat stb.), de jól ért ahhoz is, hogy különféle embereket fogjon össze egy közös cél érdekében.

Skorpió

Erős, bátor, tettre kész, igazságos, büszke, kitartó. Az élet minden területén találkozhatunk Skorpiókkal, mert alaptulajdonságaik bárhol hasznossá tehetik őket. Mindig készek a cselekvésre, úttörő típusok. Lassan, de rendkívül alaposan dolgoznak. Fontos számukra a rend, élvezik az adatgyűjtést, katalogizálást, és azt, ha tudásukkal, képességeikkel kiemelkednek a többiek közül. Rendszeretetük akár fegyveres szolgálatra is ösztönözheti őket, de vitakészségük, intelligenciájuk révén a diplomáciában is megállják a helyüket. Ami nem nagyon illik a Skorpióhoz, az a szociális munka, az emberekkel való mindennapos foglalkozás, a Skorpiók ugyanis igen türelmetlenek azokkal, akik nem néznek fel rájuk.

Nyilas

Ha dolgozik, az annak a biztos jele, hogy szereti is a munkáját, máskülönben ugyanis el sem végezné. E jegy szülötteit nem befolyásolja a gazdasági helyzet, mindegy, hogy milyenek a külső körülmények: csak és kizárólag olyasmit vállalnak el, ami passzol az egyéniségükhöz. Mi lehet ez? Valószínűleg valamilyen szociális terület, ahol emberekkel foglalkozhatnak, elesetteket segíthetnek, betegeket gondozhatnak. Röviden: esetleg az egészségügy, a betegápolás területén találhatják meg a hivatásukat. De ilyen lehet akár a politika is, egyszóval bármi, ahol az emberekért, sőt az egész emberiségért dolgozhatnak.

Bak

Jellemzően a „lassú víz partot mos” technikájával érvényesülnek a munka világában. Vagyis nehezen érik el céljaikat, de legalább biztosra vehető, hogy egyszer majd elérik azt. A Baknak nem számít a gyors felemelkedés a ranglétrán, ennél fontosabb ugyanis számára az, hogy a munkahelyén jól érezze magát, és stabil, kiegyensúlyozott anyagi háttérrel rendelkezzen. Kitartó, megbízható, konstruktív. Illik hozzá a pénzkezelés, vagy más bizalmi állások, de építészként is megállhatja a helyét.

Vízöntő

A Vízöntők mind kollégaként, mind főnökként kellemes munkahelyi közeget képesek varázsolni maguk körül. Mindig készek a megújulásra, keresik az alkalmat arra, hogy újíthassanak és maguk is megújulhassanak. A Vízöntők közül így sok művész vagy feltaláló kerül ki. A Vízöntő – bármibe fogjon is –, mindig az hajtja, hogy a világot, embertársait jó irányba terelje. A „jó” ez esetben valóban jót jelent, nem pusztán valamiféle képzelt ideológiát. Kiváló pedagógiai érzékkel rendelkezik, jó szervező, vág az esze, ráadásul megbízható, hűséges munkaerő. Sikeres lehet mondjuk pszichológusként, életmód-tanácsadóként, de akár újságíróként is.

Halak

Intuitív, ábrándozó típus. Vonzódik a művészetekhez. Emellett alárendelt szerepekben érzi inkább biztonságban magát, kész másokat szolgálni. Nehezen vált, nem szereti a változásokat, ezért olykor küzd a családi vállalkozásért, még akkor is, amikor az menthetetlenül veszteséges, vagy ottmarad egy rossz munkahelyen ahelyett, hogy valami új vállalkozásba kezdene. Nehezen talál újat, ha elveszíti a munkáját. Nem érdekli különösebben a pénz, a gazdaságosság, inkább a hangulata, a lelkiállapota az, ami irányítja döntéseiben. Vannak művészi ambíciói, vezetésre viszont nem igazán alkalmas, mert akaratát csak nehezen tudja keresztül vinni másokon.


Az asztrológia évezredek óta az emberiség számos kultúrájának része, mely a divináció jelenlétét vélte felfedezni a bolygók és csillagok mozgásában. Az asztrológia és általa a horoszkópok azon az elgondoláson alapulnak, hogy a makrokozmoszban vagy az égi világban tükröződik a földi világ. Más szóval: „Ahogy fent, úgy lent.” A csillagok és a bolygók elhelyezkedése a születésed időpontjában befolyásolja a személyiségedet, hangulatodat, karmádat és a földi életed célját. Ha hiszel ebben a filozófiában, akkor valószínűleg észrevettél már valami különös hasonlóságot önmagad és más, ugyanazon csillagjegy szülöttei között.

Az önmagad megismerésében vagy az előtted álló események, lehetőségek megértéséhez, érdemes kérned egy asztrológiai elemzést, akik értékes betekintést tudnak nyújtani, hogy belső éned és személyiséged a csillagokban megírtak szerint tudjon kibontakozni.


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Berill
Mellék:
 
Leila
Mellék:
 
Erika
Mellék:
 
Ilano
Mellék:
 
Perzsi
Mellék:
 
Csillagőr
Mellék: