Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Asztrológia és horoszkóp

Milyen lesz a 2015-ben születő gyermek?

Szerencsére minden esztendőben születnek új emberkék, akik lehetőséget teremtenek az emberiség megjavítására. Azt azonban, hogy milyen mentalitású lesz egy kisgyermek, és későbbi felnőtt, a csillagok állása is nagyban befolyásolhatja. Ha ismerjük gyermekünk legjellemzőbb vonásait, könnyebben tudjuk terelgetni őt.

Kos

Az idei évben születő Kosok ugyanolyan energikusak és vállalkozó szelleműek lesznek, mint idősebb jegytársaik, azonban adódhat némi gondjuk azzal, hogy vállalt feladatokat véghez is vigyék. Abban kell segíteni őket, hogy a kitartásuk fejlődjön, és ne hunyjon ki belőlük a lelkesedés szalmalángként. Rövid távú megmérettetésekben biztos győztesek, amiben rendkívüli egészségük is segíti őket. Mivel inkább a tettek, mint a szavak emberei, megnyilatkozni főképp írásban tudnak majd.
 

Bika

Az ez évben születő Bikák is rendelkezni fognak a Bikák alapvető tulajdonságaival, vagyis türelmes, együttműködő „kis Buddhák” lesznek gyermekként, felnőttként pedig remek alkalmazkodók. A széphez különös kapcsolat fűzi majd őket, előbb csak csodálói, majd létrehozói is lesznek különleges képzőművészeti alkotásoknak. Sokuk ezen a területen találhatja meg élethivatását is.
kisfiú, kisgyerek, horoszkóp 2015
 

Ikrek

Amint az ikrek mindig ott vannak egymásnak, úgy az Ikrek jegyben született gyermeknek is szüksége van arra, hogy ne legyen egyedül. Nagy társaságkedvelő már csecsemőként is, és arra törekszik, hogy a játékai se legyenek egyedül. Később, felnőttként ugyanígy halmoznak majd mindent: barátot, munkát, hobbit. Ez mindaddig nem baj, amíg bírják energiával, de a szülőknek nem árt odafigyelni rájuk, és megtanítani, miként takarékoskodhatnak az erejükkel.
 

Rák

Energikus kisbabák, és ugyanilyen felnőttek is lesznek. Kikövetelik maguknak az odafigyelést, de ez nem nagy áldozat a környezet részéről, hiszen valóban figyelemre méltó személyiségek. Minden érdekli őket, és ez az, amiben a szülőket nagy felelősség terheli: irányt mutatni, az érdeklődést olyan területek felé terelni, amely valóban fontos, és nem jelent túl nagy kockázatot.
 

Oroszlán

Nagy művész az Oroszlán, s a 2015-ben születőkre ez fokozottan igaz lesz. Céljait eléri, ha kell úgy is, hogy a bajaira „rátesz egy lapáttal”. Hangoskodó, gátlástalanul színészkedik, ha kell, de elnézik neki, mert nagyszerű gyerekek, és később felnőttek lesznek. Mozgásigényük talán még annál a vágyuknál is nagyobb, hogy odafigyeljenek rá. Érdemes felkarolni, és beíratni valamilyen sportolási lehetőségre már egészen kiskorban, mert lehet, hogy a jövő olimpiai bajnoka rejtőzik benne.
 

Szűz

A 2015-ben születő Szüzekre igazán rá lehet sütni, hogy a szerencse fiai, és leányai. Sikerük titka a kitartás mellett a szerencse lesz, mely egész életükben végigkíséri őket. Nehezükre esik majd eldönteni, kiben bízhatnak, és kiben nem, ezért a szülőknek arra kell nevelniük őket, hogy tudjanak minél gyorsabban mérlegelni, és merjenek határozottan nemet mondani, ha kell.
gyerekek, horoszkóp 2015
 

Mérleg

Mint a Mérlegek általában, a jegy 2015-ös szülöttei is küzdenek majd némi lelki instabilitással, önbizalomhiánnyal. A születésükkor jelen lévő csillagállások következtében több olyan vonással is rendelkeznek majd, amely általában a Szüzek sajátja szokott lenni. Ez csakis előnyükre válhat, a Szűz rendszeretete ötvözve a Mérlegek szociális érzékével, nagy hatással lesz az életére. Csakis támogatva tud fejlődni, fontos, hogy szerető család, majd később nevelői és munkáltatói háttér vegye körül.
 

Skorpió

A 2015-ben születő Skorpiók lehetnek a jövő mérnökei, vagy akár pszichológusai, mert rendkívüli módon szeretnek analizálni. Figyelnek a részletekre, örömüket lelik valaminek a szétszedésében (vagy események boncolgatásában), és újra összerakásában. Iskolásként már a világ megismerésére fókuszálnak, ezért sikereket érhetnek majd el a tudományos versenyeken.
 

Nyilas

A kis Nyilasok már újszülött korban is olyan komoly szemekkel tudnak nézni, mintha egy élet bölcsessége lenne a kis buksijukban. Lehet, hogy van ebben valami, mert nagyon bölcsek, és jobban érzik magukat a felnőttek társaságában, mint a saját kortársaikkal. Képes belefeledkezni egy-egy tevékenységbe, ezért a szüleinek kell inspirálni őt, hogy mással is foglalkozzon. Szeretni fogja a természetet, az állatokat, és általában minden érdekli, de nem szabad hagyni azt sem, hogy elmagányosodjanak, de azt sem, hogy szétforgácsolják az erejüket.
 

Bak

Talán még nem késő szólni, hogy a 2015-ben születő Bak gyermekek szülei ne költsenek sok pénzt gyermeknevelési könyvekre. A kis Bak ugyanis teljesen másképp fog viselkedni, mint amit az átlag gyerekektől elvárna az ember. Azért nem lesz túl nehéz velük, de az biztos, hogy a szabadságigényük óriási, szó szerinti, és átvitt értelemben is. Jobban szeretnek majd a háttérben meghúzódni, és figyelni, mint szerepelni.
tinik, tinédzserek
 

Vízöntő

A 2015-ben születő kis Vízöntők kicsit kifordítva működnek majd. Ha engedik hogy a dolgok az ő akaratuk szerint működjenek, akkor semmi gond nem lesz velük, kérés és felszólítás nélkül is azt fogják tenni, ami helyes. Ha azonban túl sok szabályt állítanak eléjük, biztosan fellázadnak majd, és sok gond lesz velük. Szükségük van a szeretetre, e nélkül még felnőtt korukban sem boldogulnak, kisgyermekként pedig biztosan körbeveszik magukat plüssállatokkal.
 

Halak

A 2015-ös Halak gyerekek nagyon mozgékonyak, ezért fontos, hogy idejekorán lehetőségük legyen valamilyen sportba kezdeni. Sajnos többször is jelen lehet az életükben valamiféle veszélyhelyzet, ami jelenthet balesetet, de akár anyagi veszteséget is. Ezért a szülők kiemelten fontos feladata úgy felhívni a gyermek figyelmét a veszélyhelyzetekre, megtanítani azok felismerésére, és elhárítására, hogy közben ne váljon gyanakvóvá, vagy félénkké. 

Az asztrológia évezredek óta az emberiség számos kultúrájának része, mely a divináció jelenlétét vélte felfedezni a bolygók és csillagok mozgásában. Az asztrológia és általa a horoszkópok azon az elgondoláson alapulnak, hogy a makrokozmoszban vagy az égi világban tükröződik a földi világ. Más szóval: „Ahogy fent, úgy lent.” A csillagok és a bolygók elhelyezkedése a születésed időpontjában befolyásolja a személyiségedet, hangulatodat, karmádat és a földi életed célját. Ha hiszel ebben a filozófiában, akkor valószínűleg észrevettél már valami különös hasonlóságot önmagad és más, ugyanazon csillagjegy szülöttei között.

Az önmagad megismerésében vagy az előtted álló események, lehetőségek megértéséhez, érdemes kérned egy asztrológiai elemzést, akik értékes betekintést tudnak nyújtani, hogy belső éned és személyiséged a csillagokban megírtak szerint tudjon kibontakozni.


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Theresa
Mellék:
 
Izzi
Mellék:
 
Oláh Mária
Mellék:
 
Zsóka
Mellék:
 
Matt
Mellék:
 
Horusz
Mellék: