Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Szépség - Egészség

A testünk nem hazudik – I. rész

Mennyire olvasunk jól a többiek testbeszédéből? Értjük a rejtett üzeneteket, vagy épp ellenkezőleg: fogalmunk sincs arról, mit üzen a másik? Virtuális körutazásunk során most tetőtől-talpig körbejárjuk testünket, és a tudatos testbeszéd mellett igyekszünk megfejteni testünk önkéntelen, „tudattalan” üzeneteit is.

Maradjunk még egy kicsit a fejnél, ahonnan sorozatunk bevezető részében „barangolásunkat” elkezdtük. A szem a lélek tükre – tartja a mondás. Hogy ez mennyire igaz, azt a leghétköznapibb szituációkban is tapasztalhatjuk. Tekintetünk legtöbbször elárul bennünket. Örömünket, fájdalmunkat, indulatainkat és érzelmeinket nehezen tudjuk leplezni. A szólások ez esetben is árulkodóak: ferde szemmel néz rá; felcsillan a szeme; szemet vetett rá stb.

Azok, akik érdeklődnek az alternatív gyógymódok iránt, talán tudják, hogy egy komplett módszer (vagy áltudomány – kinek mi a véleménye) foglalkozik a szemmel mint betegségeink lenyomatával vagy „térképével”. Az íriszdiagnosztika vagy iridológia a szivárványhártya elváltozásaiból következtet a páciens állapotára, illetve esetleges kóros (szervi, testi) elváltozásaira, a múltra és a jelenre vonatkozóan egyaránt. Megoszlanak a vélemények a módszerről: míg a New Age követői bombabiztosnak tekintik, addig a (nyugati) orvostársadalom sarlatánságként kezeli, ahogyan sok másik alternatív gyógykezelést is. Kultúrtörténeti érdekesség, hogy a ma is használatos írisztérképek ősét, illetve annak leírását, rendszerezését Péczely Ignác polihisztor állította össze a XIX. század első felében egy gyermekkori vadászbaleset eredményeképpen.

Szemünk az egyik legizgalmasabb (érzék)szervünk. Pupillánk például a legnagyobb méretváltozásra képes testrészünk. Kevesen tudják, hogy nemcsak fény hatására, hanem pillanatnyi hangulatunktól függően is változtatja méretét (szűkül, kitágul stb.). A testbeszédben azért van kitüntetett szerepe a szemünknek, mert minden vizuális információ rajta keresztül jut el hozzánk. Ezekre pedig többek között a szemünkkel is folyamatosan reagálunk.

Kapcsolódó Cikkeink:

A testünk nem hazudik – bevezető

A testünk nem hazudik – II. rész

A testünk nem hazudik – III. rész


Az egészség és a szépség, a testi-lelki jólét azok közé a dolgok közé tartoznak, amelyeket mindannyian készpénznek veszünk mindaddig, amíg valami miatt azok veszélybe nem kerülnek. És még ilyenkor sem egyszerű felismerni a tényt, miszerint segítségre van szükségünk.

A lelki egyensúly megborulásával nem szabad viccelni! Tisztánlátó képességgel rendelkező jósaink útmutatásával felmérheted, hogy melyek azok a területek, amelyekre fokozottan ügyelned kell, illetve betekintést nyerhetsz azokba a tényezőkbe, amelyek hatással vannak egészségedre és jólétedre. Egy számodra megfelelő jós segítségével, újra elnyerheted a testi-lelki egyensúlyt!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Leila
Mellék:
 
Theresa
Mellék:
 
Oláh Mária
Mellék:
 
Kasszandra
Mellék:
 
DrHarmony
Mellék:
 
Kovács Judit
Mellék: