Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Szépség - Egészség, Spiritualitás

Keleti harcművészet – Győzelem önmagunk felett

„Aki másokat legyőz, az bátor. Aki önmagát legyőzi, az hős.” (Lao-ce)

A kínai bölcs szavai jól összefoglalják a keleti harcművészetek közös lényegét. Jó harcos – tanítják a mesterek – csak abból válhat, akit még harc közben sem a harag, a bosszúszomj, a bizonyítási vágy vagy egyéb érzések, vágyak és indulatok vezérelnek. A testedzés és a harc legelső célja ezért az önismeret. A harc ősi művészetének egyszerre, egymással kölcsönhatásban kell szolgálnia a test és a szellem fejlesztését.

A keleti harcművészetnek igen sok ága létezik, és a főágakon belül is ezernyi változat különböztethető meg. Csoportosíthatjuk például aszerint őket, mely országból származnak, vagy mondjuk használnak-e bennük valamilyen eszközt, fegyvert (és ha igen, akkor milyet). A Kung Fu a maga több ezer éves múltjával az egyik legősibb és egyben manapság talán a legelterjedtebb keleti küzdősportok közül.

Általános tendencia, hogy e tradicionális, keleti küzdősportok mai, „nyugatiasított” változataiból sajnos egyre inkább kiveszni látszik a szellemi rész, elsikkad az önismeretre irányuló gyakorlatok szerepe, a testi mozdulatsorok eredeti tartalma. Az ősi művészetből így lesz végül egyszerűen csak egy sport, ahol a fizikai teljesítmény, valamint a jobbnál jobb eredmények elérésére a lényeg.

A keleti harcművészetek egyik legfontosabb részét az elme lecsendesítésére irányuló technikák és módszerek képezik. A keleti mesterek úgy tartják, hiába győzzük le ellenfelünket, elveszítjük a küzdelmet, ha a harc közben elménk leragad egy pontnál – legyen ez a pont akár egy ütés vagy egy érzés. A legfontosabb ezért, hogy elérjük tudatunk mozdulatlanságát, vagyis azt az állapotot, amikor tudatunk átveszi egónk felett az irányítást. Csak ebben az állapotban lehetünk képesek ugyanis a legmegfelelőbb döntést meghozni, és aszerint is cselekedni akár a legváratlanabb helyzetekben is.

Ugyancsak nagyon lényeges a különféle légzéstechnikák elsajátítása, melyek célja elsősorban a koncentráció fejlesztése, valamint ezáltal a belső energiáik mozgósítása. A legnagyobb mesterek a csodával határos teljesítményre képesek ezeknek a módszereknek a segítségével – például anélkül teszik harcképtelenné ellenfeleiket, hogy akár egy ujjal is hozzájuk érnének.

Miként a keleti bölcseletben jin és jang ellentétpárja, úgy alkot elválaszthatatlan egységet a keleti harcművészet hagyományában a test és a szellem edzése. A harc célja tehát először is saját magunk legyőzése, önmagunk felülmúlása, és csak ezután következhet a fizikai síkon aratott győzelem. Így élhetünk harcoshoz méltó, igaz és teljes életet!


Az egészség és a szépség, a testi-lelki jólét azok közé a dolgok közé tartoznak, amelyeket mindannyian készpénznek veszünk mindaddig, amíg valami miatt azok veszélybe nem kerülnek. És még ilyenkor sem egyszerű felismerni a tényt, miszerint segítségre van szükségünk.

A lelki egyensúly megborulásával nem szabad viccelni! Tisztánlátó képességgel rendelkező jósaink útmutatásával felmérheted, hogy melyek azok a területek, amelyekre fokozottan ügyelned kell, illetve betekintést nyerhetsz azokba a tényezőkbe, amelyek hatással vannak egészségedre és jólétedre. Egy számodra megfelelő jós segítségével, újra elnyerheted a testi-lelki egyensúlyt!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Berill
Mellék:
 
Leila
Mellék:
 
Matt
Mellék:
 
Nefer boszi
Mellék:
 
Ilano
Mellék:
 
Mara
Mellék: