Szinte hihetetlen, de néhány hét, és véget ér a 2017-es esztendő. Az év elején talán a legmélyebb álmaidban sem gondoltál volna néhány dologra, ami történt veled, ugye? Mégis túljutottál a mélypontokon, és valld be, jártál a magaslatokon is. Mindez emlékeztessen arra, hogy soha nem szabad alábecsülni az életre vonatkozó terveket.
Ugyanakkor az év végéig még van egy kis idő, így amit idáig nem tettél meg, azt még mindig megteheted, vagy befejezheted azt, amit esetlegesen félbehagytál. Ha mindent lezársz még az idén, akkor a következő évet győztesen kezdheted.
Tehát a legfontosabb feladatod ezen időszakban az, hogy mindent fejezz be, és zárj le, ami jelenleg még folyamatban van. Ám erről a 4 nevetségesen egyszerű dologról még csak véletlenül se feledkezz meg!
1. Fejezd be azt, amibe belekezdtél
Vess egy pillantást a mögötted álló évre – vedd elő a határidő naplódat, a teendők listáját, vagy nyisd meg az email fiókodat. Gondold végig, mi lehet az, amibe belekezdtél ugyan, de valamiért a folyamat megszakadt. Mit találtál? Van valami nagy dolog függőben? Vagy több apróság? Van valaki, akivel közelebbi kapcsolatot kellett volna kialakítanod? Netán van néhány feladat, amit el kellett volna végezned? Ne sajnáld az időt így, év vége előtt, hogy pótold az elmaradásaidat, hiszen pont ezt az időszakot használhatod fel arra, hogy motiváld és ösztönözd magad!
Ha még az idén befejezel és lezársz mindent, ami idáig a levegőben lógott, akkor egy teljesen tiszta lappal indíthatod az új évedet. Új lehetőségek, új élmények, új megtapasztalások, és egyben új feladatok várnak rád, ám nem fog visszatartani a sok felhalmozódott dolog, amit esetlegesen magaddal hurcoltál az előző évből. Hidd el, ha most belekezdesz a feladatokba, könnyedén végzel év végéi
2. Nyisd fel a Bibliát!
Teljesen mindegy, hogy gyakorlod-e a vallást, vagy sem, hogy jársz-e templomba, vagy sem, ha egész évben egyetlen egy alkalommal sem nyitottad ki a Bibliát, akkor éppen ideje lenne! Ha előbb nem, akkor legalább Karácsony szent napján. Üsd fel a Bibliát valahol véletlenszerűen, és olvass bele. Biztos lehetsz benne, hogy amit az adott oldalon találsz majd, az nem lesz véletlen. Olvass, olvass és olvass… és próbáld megfejteni, milyen üzenetet szánnak neked az Égiek a lapokon keresztül!
3. Fókuszban a következő év
A legtöbb ember, függetlenül attól, hogy bevallja-e vagy sem, igenis tesz fogadalmat az új évre vonatkozóan. Aztán többnyire az év második napján ezek a fogadalmak már sehol sincsenek. Ahelyett, hogy valamiben kapásból állást foglalnál, tervezd meg inkább azt, hogy a következő évben mire helyezed a legnagyobb hangsúlyt, és írd le. Nem kell tudni, hogyan érsz az adott célhoz, nem kell tudni, milyen lépések vezetnek odáig, csak azt tudd, hogy hova akarsz eljutni. Tudd az általános irányvonalat, tudd, hogy mire törekszel, hova tartasz. Akár azt is meghatározhatod, hogy jövőre ilyenkor hol szeretnél tartani. Majd oszd ezt a fókuszlistát különböző szakaszokra – például lelki élet, családi élet és hivatás. Döntsd el most, hogy milyen emberré válsz a jövő év végéig. A feladat azonban itt még nem ért véget, egy év múlva ugyanis újra vedd elő a listát, és nézd meg, mi valósult meg belőle, és mi nem. Ez egyfajta célfüzet, de lehet álomfal is.
4. Már most tudd, hogyan akarsz élni a következő évben!
Lehet, hogy amit most olvastál az egyszerűnek, és talán feleslegesnek tűnik, hiszen az év utolsó napján szinte mindenki megfogad valamit, amit aztán nem tart be. Ha azonban következetesen és tudatosan próbálsz élni, akkor már most tudnod kell, kivel, hol, hogyan szeretnéd tölteni a jövő nyári szabadságodat. Döntsd el már most, mit akarsz, a többit pedig bízd az Univerzumra. Arról azonban soha ne feledkezz meg, hogy minden egyes napért, tettért, történésért, eseményért légy hálás! Adj hálát minden egyes napon, amiért süt a nap, adj hálát, amiért zöld a fű, és általában azért, hogy fel tudtál kelni reggel az ágyadból. Ne feledd, ha nem azon siránkozol, hogy mid nincs, hanem annak örülsz, amid van, egészen más irányt vesz majd az életed!
Képzeld el, hogy van egy forgatókönyv, amely feltérképezi az összes olyan utat, amelyet ebben az életben megjárhatsz. Sőt, azt is pontosan elárulja, hogyan tudsz sikeresen célba érni, úgy, hogy mindvégig a benned rejlő potenciált tartja szem előtt! Mindannyiunknak van egy életút története: múlt, jelen és jövő. Mindenki hivatott valamire, mindenkinek van egy életcélja.
Az életutad feltérképezésével te is megtalálhatod azt a célt, amely igazán boldoggá tesz téged és elégedett ember lehetsz, hiszen biztos, hogy szeretni fogod majd, amit csinálsz.
Az életút olvasása a megvilágításról és a felhatalmazásról szól. Bizonyos életesemények és tapasztalatok előre meg vannak határozva, de a legtöbb megváltoztatható a szabad akaratod által. A sorselemzésre szakosodott jósok felderítik a sors, a személyiség és az élettapasztalat sajátos valószínűségeit, hogy azt a bizonyos „jót” elérhesd.
Mi az EZO.TV?
Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.
Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!