Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Sorselemzés és életút

6 módja annak, hogy véget vess az érzelmi rabszolgaságnak - A legtöbb ember nem képes irányítani érzelmeit

Dühös vagy, nem tudsz rajta segíteni, csak egyszerűen érzed; szomorú vagy, érzed, szintén nem tudsz mit tenni ellene. Az érzelmeket, érzelmi reakciókat századok óta tanulmányozzák a filozófusok. A sztoikusok szerint érzelmeinket teljes mértékben kontroll alatt tarthatjuk, és emberi kötelességnek tartották, hogy azokat ne mutassák ki. Természetesen ezzel nem mindenki értett egyet.

Persze, az érzelmeinket felülvizsgáljuk, hogy ne tegyünk olyasmit, amit a jövőben megbánunk, azok teljes elnyomása szintén káros. Az embernek éreznie és hallgatnia kell rájuk, hogy tudja, hogyan reagáljon egy adott szituációban, de a kontroll is létfontosságú.

Íme, 6 módja annak, hogy ne az érzelmeid irányítsanak:

1. Gondolkodj, mielőtt beszélsz vagy cselekszel

Ez, olyasmi, amit már gyerekoromban sokat hangoztattak a szüleim, ugyanis én mindig kimondtam az első dolgot, ami eszembe jutott. Ez bizonyos esetekben előnyős tulajdonság, de a legtöbbször bajba kever. Ha valaki, olyasmit mond neked, ami heves érzelmi reakciót vált ki, várd meg, amíg lecsillapodsz, és csak utána fejtsd ki a véleményedet, vagy cselekedj.

Gondolkodj, mielőtt beszélsz vagy cselekszel

2. Vállald a felelősséget 

A probléma egyike abban rejlik, hogy az emberek legtöbbször nem állnak készen arra, hogy érzelmeiket irányítsák. Vállalj felelősséget azért, amit teszel vagy mondasz, így te irányíthatod az érzelmeidet, nem pedig azok fognak téged. Ha olyasmit mondasz vagy teszel, ami hibának számít, vállald fel a tettedet, még akkor is, ha a következmények nagyon rosszak rád nézve.


3. Gyakorold az érzelmek elkülönítését

Folyton tudatában vagy az érzéseidnek, azok mégsem határoznak meg. Ezt mindig tartsd észben, miközben a mindennapi élet akadályait veszed. Az érzelmeinktől való eltávolodás ugyanis lehetővé teszi, hogy jobban uraljuk cselekedeteinket, mondandónkat. Lényegében, annyit jelent, hogy felismered azokat, de tovább is lépsz rajtuk. Gondolj úgy rájuk, mint egy autó utasaira; ők is az autóban ülnek, de te vagy az, aki a volánnál ül, vezet, és valójában a kerekeket irányítja.

4. Értsd meg, amit érzel

Ez a pont nélkülözhetetlen ahhoz, hogy irányítsd érzelmeidet. Vannak, akik csak hagyják érzelmeiket elmúlni, nem kérdezik meg, hogy honnan és miért jön, vagy azt, hogy mit kellene tenniük vele kapcsolatban. A következő alkalommal, amikor intenzív érzelem kerít hatalmába, ne hagyd figyelmen kívül, próbáld megérteni. Ez az első lépés afelé, hogy kontroll alatt tarthasd őket.


5. Tarts szünetet

A stressz nyomása alatt nehezebb megküzdeni az érzelmeinkkel. Tarts szünetet, hogy megőrizd érzéseid, reakcióid irányítását. Adj időt magadnak a pihenésre, az egyedül létre, hogy megismerd igazi valódat. Ne feledd, az önismeret, az öntudat révén növekszünk. Állj meg hát egy pillanatra, gondolkodj el arról, hogy ki is vagy valójában.


6. Ismerd meg a kiváltó okokat

Vannak, olyan helyzetek vagy egyének, melyek heves érzelmi reakciót válthatnak ki belőled. Ez teljesen normális, úgyhogy bátran azonosítsd be az ilyen szituációkat, és próbáld meg elkerülni. Alakíts ki megfelelő stratégiát, az ilyen helyzetek kezelésére. A visszaszámolás 100-tól, vagy a mély lélegzetvételek bizonyítottan hatékonyak. 

Ha a fentiekre tudatosan odafigyelsz, és minden egyes pillanatban alkalmazod a leírtakat, akkor biztos lehetsz benne, hogy kontroll alatt tudod tartani az érzelmeidet, és nyugodt, harmonikus életed lesz.

Képzeld el, hogy van egy forgatókönyv, amely feltérképezi az összes olyan utat, amelyet ebben az életben megjárhatsz. Sőt, azt is pontosan elárulja, hogyan tudsz sikeresen célba érni, úgy, hogy mindvégig a benned rejlő potenciált tartja szem előtt! Mindannyiunknak van egy életút története: múlt, jelen és jövő. Mindenki hivatott valamire, mindenkinek van egy életcélja.

Az életutad feltérképezésével te is megtalálhatod azt a célt, amely igazán boldoggá tesz téged és elégedett ember lehetsz, hiszen biztos, hogy szeretni fogod majd, amit csinálsz.

Az életút olvasása a megvilágításról és a felhatalmazásról szól. Bizonyos életesemények és tapasztalatok előre meg vannak határozva, de a legtöbb megváltoztatható a szabad akaratod által. A sorselemzésre szakosodott jósok felderítik a sors, a személyiség és az élettapasztalat sajátos valószínűségeit, hogy azt a bizonyos „jót” elérhesd.


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Theresa
Mellék:
 
Zsóka
Mellék:
 
Matt
Mellék:
 
Miriam
Mellék:
 
Ilano
Mellék:
 
Leila
Mellék: