Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Sorselemzés és életút

7 misztikus tárgy, amely szerencsét hoz

Ezek a csecsebecsék nem hiányozhatnak az otthonából. Ne olvassa el, ha nem akarja bevonzani a szerencséjét!

1. Béka
A kis porcelán béka igazi felvirágzást hoz az otthonunkba. Nem meglepő, hisz a kínai hagyomány szerint a béka pozitív energiákkal rendelkezik, és ezt ontja szét a lakásban, persze csak ha megfelelő helyre tesszük. És hol máshol lehetne a legtökéletesebb helyen, mint a főbejáratnál.
 
2. Kínai ökör
Azt állítják az ökörről, hogy bármilyen kérésnek eleget tesz, legyen az anyagi, párkapcsolati, vagy egyéb mással kapcsolatos téma. Így bátran felhasználhatjuk szerencsénk bevonzásához. Nem kell mást tennünk, mint a lakás dél-keleti csücskében elhelyezni, ezáltal közelebb kerülhetünk a gazdasági fellendüléshez. Karrierünkben, befektetéseink során is nyugodtan hagyatkozhatunk az ökör erejére.
 
3. Koi Hal
Érdemes akváriumban tartanunk koi halat, vagy egyéb formában, mint például festmény, szobor, mert ez a kis állatka is bővelkedik a szerencse teremtő erejében.
Szerencsehozó tárgyak a feng shuiban 
4. Fehér daru
A madarak többsége a szerencse és a szárnyalás szimbóluma a kínai kultúrában. Épp ezért elengedhetetlen, hogy egy fehér darut ábrázoló szobrocskát is beszerezzünk, hogy régóta vágyott tervei a magasba repüljenek. Ehhez azonban a szoba déli sarkába kell helyezni, de vigyázzunk, ajtóval szembe ne kerüljön, mert oda a szerencse.
 
5. Elefánt
Ez kitartó, hosszú életű állat az erő szimbólumaként jelenik meg a keleti tradíciókban. Épp ezért szekrény vagy polc tetejére kell raknunk, hogy onnan szórja szét áldásos erejét. Például pozitív, örvendetes hírek bevonzásában segít. A békával párosítva dupla szerencse érhet bennünket.

Máris megragadhatja szerencséjét, ha MOST rendel tőlünk egy fehér elefánt szobrot. Részletekért kattintson!
 
6. Kínai ló
Ez a szilaj, energikus állat a kulcs ahhoz, hogy óriási szerencse érjen minket. Emellett képes a legnehezebb időszakon is átsegíteni minket, hisz a lóról köztudott, hogy gyógyító erővel rendelkezik, mely kezeli a test és lélek bajait is. Ezért érdemes két lovat is tartanunk, mindkettőt a bejárattal szemben, egymás mellé téve őket.

7. Macska
Talán az egyik legfontosabb szerencseszimbólum lehet a macska, ugyanis ez az állatka segít elűzni a gonosz erőket, megszabadítja az otthont az ártó szellemektől, így nagyobb biztonsággal léphetünk a siker útjára. Érdemes íróasztalra helyezni a munkahelyén, de a lakásban a dél-keleti csücsök lesz az, ahol kifejti gazdaságélénkítő erejét.

Képzeld el, hogy van egy forgatókönyv, amely feltérképezi az összes olyan utat, amelyet ebben az életben megjárhatsz. Sőt, azt is pontosan elárulja, hogyan tudsz sikeresen célba érni, úgy, hogy mindvégig a benned rejlő potenciált tartja szem előtt! Mindannyiunknak van egy életút története: múlt, jelen és jövő. Mindenki hivatott valamire, mindenkinek van egy életcélja.

Az életutad feltérképezésével te is megtalálhatod azt a célt, amely igazán boldoggá tesz téged és elégedett ember lehetsz, hiszen biztos, hogy szeretni fogod majd, amit csinálsz.

Az életút olvasása a megvilágításról és a felhatalmazásról szól. Bizonyos életesemények és tapasztalatok előre meg vannak határozva, de a legtöbb megváltoztatható a szabad akaratod által. A sorselemzésre szakosodott jósok felderítik a sors, a személyiség és az élettapasztalat sajátos valószínűségeit, hogy azt a bizonyos „jót” elérhesd.


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Ivett
Mellék:
 
Theresa
Mellék:
 
Csillagőr
Mellék:
 
Miriam
Mellék:
 
Afroditi
Mellék:
 
Sibylla
Mellék: