Kulka János Kossuth-díjas színésznek Önételrajz címmel jelent meg szakácskönyve, amelyben persze nemcsak a konyhaművészetéről, hanem magáról is ír. Szereti az egyszerű, jóízű fogásokat. A főzést, a színészettel ellentétben, kézzelfogható dolognak érzi. Előadások előtt alig eszik, de utánuk akár ajándéknak tekinti az étkezést, amivel színpadon jellemezni lehet azt az embert, akit játszik.
Írod, hogy az ember szeretné megismerni a szüleit, és ahhoz azt is jó megismerni, hogy mit ettek…
Talán arra szerettem volna igazán rájönni, amíg ez a könyv készült, miért van az, hogy az ember bizonyos ízeket szeret, bizonyos ízeket nem kedvel. Nem nyomozni akartam a családom után, hanem megtudni, mi az, amit örököltem. És tényleg érdekes, hogy az ember bizonyos kajákat szeret, másokat pedig nem. Eszembe jutott például, hogy apám szenvedélyesen szerette a mákot. Én pedig gyerekkoromban semmilyen mákos ételt nem ettem, és furcsa, hogy ahogy teltek az évek, kifejezetten megszerettem a mákot, ha nem is lettem függő.
És arra rá lehet jönni, hogy ez miért történt így?
Á, nem lehet, ez csak egy kérdés, gondolat volt, amit változatlanul érdekesnek tartok. Például vannak, akik imádják a szaftos ételeket, más meg csak száraz rántott húst tud megenni sült krumplival. Érdekel, van-e a szüleinktől, családunktól való meghatározottsága, hogy bizonyos ételeket ki nem állhatunk, másokért meg kifejezetten rajongunk. Utáltam a spenótot gyerekkoromban, most szenvedélyes spenótevő vagyok.
Írsz arról, hogy gyerekkorodban mennyire imádtál porból pudingot csinálni. Gyerekkoromban, otthon az olajkályhán, én is nagyon szerettem porból pudingot főzni. Nyilván, ha ma ezt meg kellene ennünk, kifordulna a gálánk…
Hát, igen.
Azt a művi ízt, a cukrot cukorral szörnyűnek találnánk.
A pudingnak az állagában lehetett valami izgalma azokban az időkben, a hetvenes évek elején, közepén a számunkra. Szegeden ülni egy konyhában és pudingot enni, olyan volt szerintem, mintha külföldön lennél, mintha utaznál.
Ez egy angol fílinget jelentett?
Biztosan. Angolt tanultam a gimnáziumban. Kamasz koromban mindig szerettem volna úgy élni, mintha nem itthon lennék, mintha utaznék. Sok külföldi zenét, luxemburgi rádiót hallgattam. Mindaz vonzott, ami kicsit távoli, ahogy ez egy kamasznál természetes is. És valahogy talán ennek az érzésnek, ennek az elvágyódásnak, a máshol lenni akarásnak volt egy része a puding. A pudingot elkészíteni is nagyon szerettem, pedig hát nem volt komplikált dolog a forrásban lévő tejben a port csomómentesre kikeverni. De az állagváltozás is nagyon érdekes volt, hogy egy zacskó porból meg liter tejből ott van egy teljesen más valami. Kenyeret például ezért nagyon szeretek sütni, bár nem csinálom túl gyakran. De az, hogy különböző alapanyagokból, lisztből, élesztőből, sóból egészen más lesz, beleteszed ezeket a sütőbe és egy óra múlva kiveszel egy tárgyat, ami szép, ami jóízű, ez vonz a legjobban a főzésben, a sütésben. Csupa olyan dolgot csinálok, aminek nem marad semmi kézzel fogható nyoma azon kívül, hogy például te leírod, hogy neked tetszett-e az az előadás, amit láttál.
Föl is lehet venni az előadást, de az soha nem ugyanaz, mintha ott ülnél a színházban.
Az egyáltalán nem ugyanolyan. Egy videó vagy CD inkább virtuális dolog. De hogy különböző összetevőkből tényleg létrehozol valamit, amit mások meg tudnak enni, ami ízlik, azzal valami többet adsz.
Azt mondtad, például, hogy a kenyérsütésnél különböző összetevőkből egyszer csak lesz valami más. Ha akarom, a színészet is ilyen. Itt vagy te, ülsz velem szemben, és egyszer csak előállítasz magadból egy másik figurát.
Igen, de ez nekem valahogy nem kézzelfogható. Olyan számomra a főzés, mint valami kapaszkodó, hogy végre tudok valamit, ami kézzelfogható. Mindig visszaigazolást várok arra, hogy valamit tudok csinálni és ennek sikere van.
De hát van kismillió kitüntetésed, még Kossuth-díjad is…
Ott van a mellékhelyiségben.
Tényleg?
Persze. Miért, hova tegyem szerinted?
Ennyire becsülöd?
Nem. De gondolj el egy lakást, hová teszel benne egy Kossuth-díjat?
Ciki lenne, ha aki bemegy, szembetűnő helyen azt látná?
Nem lenne ciki, de én mit nézzek rajta?
És a mellékhelyiségben mit nézel rajta?
Semmit, mert egy külön mellékhelyiségben van, amit ritkán használok. De látod, ez teljesen összefügg az előző kérdéseddel, ugyanis nem tartják össze az embert a díjak. Nem adják meg a stabilitást. Attól én nem kelek föl reggel könnyebben, hogy Kossuth-díjas vagyok. Az az egy pillanat nagyon jó, amikor megkapod. Egyébként még azt is mondom neked, hogy inkább terhet rak rád. Mert újabb és újabb szintre emel, aminek még jobban meg kell felelned.
És ettől még inkább be vagy tojva?
Tulajdonképpen igen. De ez nem félelem, hanem a megfelelési kényszernek még egy terhe. Ha Kossuth-díjas vagy, esetleg azt várják, hogy te már valami nem is tudom mit csináljál.
Szokták negatív értelemben is használni, és gúnyosan mondani, hogy valaki Kossuth-díjas színész. Ez azt jelenti, hogy az illető már pózaiba merevedett, nem tanulja meg a szöveget, nehezen lehet vele próbálni.
Mivel ennyire labilis, amit csinálunk, ezért bizonyos korban minden színészben föltámad az a vágy, hogy tényleg valami kézzelfoghatót hozzon létre.
De hát ez a könyv most kézzel fogható. Bár az elején elmondod, hogy tulajdonképpen nem is akartál szakácskönyvet írni. Azt érzem, hogy mindenbe így fogsz bele. Például interjút sem szeretsz adni, aztán azért csak beleéled magad. Ráadásul színész se akartál lenni. Bölcsészkarra szerettél volna menni Szegeden, csak éppen abban az évben nem indult angol-francia szak, és egy osztálytársnőd javasolta, hogy menjetek el felvételizni a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Tehát egy véletlenen múlt, hogy színész lettél. Mitől lehet ilyen a mentalitásod?
Attól, hogy lusta vagyok és egyáltalán nem vagyok koncepciózus. Teljesen hiányzik az életemből mindenféle eltervezettség. Soha nem tervezek, egy napot is igen nehezen rakok össze. Nem írok listákat, hogy ezt kell csinálni, azt kell csinálni. Nincs terve az életemnek.
Pedig mindenki azt gondolja, hogy hú, a Kulka olyan intellektuális színész…
De ez nem függ össze azzal, hogy te koncepciózus ember vagy-e, hogy előre eltervezett rend szerint élsz-e. Van bennem egy ős alaplustaság, meg valami vágy arra, hogy megtörténjenek velem a dolgok, amiket nem én irányítok. Tehát mindig várakozás van bennem, hogy valaki szembejön, valaki fölhív, hogy játsszam el ezt, játsszam el azt. És szerencsétlenségemre vagy szerencsémre, az élet azt igazolta vissza, hogy soha semmiért nem kellett kepesztenem. Annyi feladatot kaptam egész életemben, hogy nem is kellett tervezgetnem, mert minden jött szinte magától.
Azért csak volt, amikor határoztál és léptél. Ilyen volt például, amikor Pécsről magadtól elszerződtél Kaposvárra. Pedig Pécsett akkor már sztárnak számítottál. De szakmai szempontból elégedetlen voltál magaddal, és azt akartad, hogy valami többet préseljenek ki belőled.
Annyi ösztönöm azért van, hogy azt fölismerem, ha lépni kell, ha nem jó úton járok. De ezek sem tervek. Ezek ösztönös döntések.
Egyetemistaként több próbát is végigültem Boglárlellén, a szabadtéri színpadon, amikor a kaposvári színházzal az Alkésztiszt próbáltátok. Ebben volt a kaposvári társulattal az első szereped. Kicsi volt ez a szerep, az előadás elején és végén jöttél csak be rövid időre. De ennek ellenére Ascher Tamás, rendező, igen hosszasan „gyepált”. Szinte minden hangsúlyodba, gesztusodba, mimikádba belekötött. Rengeteg mindent újra kellett csinálnod. Látnom kellett, hogy az ország egyik kedvenc színészét halálra nyúzzák a próbákon.
De hiszen ezért mentem oda! Persze azt nem gondoltam, hogy az elején ez ennyire keserves lesz.
Nem szenvedted ezt meg?
Dehogyis nem!
Nem átkoztad el magad az elején, hogy odamentél?
Nagyon kemény évek voltak, de nyilván én is nehézzé tettem. Alig fogadtam el, hogy ennyire nehéz velem.
Mi volt nehéz veled?
Az, hogy lusta vagyok, vagy voltam.
De a szakmádban miben áll a lustaságod? Nem tanulod meg a szöveget?
Ilyenekben stréber vagyok. Sokáig tart, amíg igazán oda tudom adni magam a próbán. De ez inkább már a múlt. Ebben a tekintetben elég sokat változtam. És ezt éppen a kaposvári éveknek köszönhetem: Aschernak, Babarczy Lászlónak, Gothár Péternek. Megtanítottak dolgozni. Megtanítottak próbálni, készenlétben lenni. Készen lenni arra, hogy bármit, bármikor adni tudjak magamból. Tulajdonképpen minden tanulás nehéz.
A főzés tanulása is nehéz volt? Leírtad, hogy az első szakácskönyv, amiből dolgoztál, F. Nagy Angéláé volt.
Pont a kaposvári évek elején kezdtem el főzni, de aztán a folytatás már inkább Pesthez kötődik, mert nagyon jó színészbüfé volt Kaposváron. Leginkább ott ettünk.
Ahol akár hajnalban is lehetett meleg kaját kapni.
Így van. Isteni volt!
Kaposváron a színházi büfé az egyik fő alkotóhely volt. Egy büfé hangulata a színház minőségét is megszabhatja?
Abszolút! És ez mindig mindenütt így van. Ha először a színészbüfébe mész be, abban a pillanatban, ha nem is száz százalékosan, de elég pontosan meg lehet mondani, hogy a színházban milyen a hangulat. Hogy például az egy barátságos vagy nem barátságos hely. A színházi büfé mindig egy mércéje a színháznak.
A kaposvári büfében tényleg gyakran tovább dumáltatok az előadásról, a próbáról, de ha például hajnali kettőkor betévedt oda valaki, gyakran láthatott ott egy rakat illuminált embert, bár sokszor ilyenkor is a szakmáról beszéltek.
De az volt a jó, hogy nagy csöndek is voltak. Olyan magunknak való hely volt. Nagyon fontos hely.
Egy nagyon kedves házaspár főzött ott.
Igen, nagyon kedves emberek voltak. A kedvencem tőlük egy babos káposzta volt. Isteni kaja volt, nem is tudom, hogy zalai, somogyi vagy netán sváb étel. Csináltak egy igen finom, teljesen egyszerű édességet, kókuszos csokis keksztekercset, az is fantasztikus volt. Reggelente pedig bundáskenyeret adtak.
Te is egyszerű, könnyen elkészíthető, mégis jóízű ételekről írsz. De azért sejthető rólad, hogy szereted a különlegességeket is. Most interjúkészítés közben a Nemzeti színészbüféjében ülünk. Rendeltél tükörtojást és hozzá a büfés felismerhetetlennek tűnő kék valamit is adott. Megkérdezted, hogy ez mi, azt válaszolta, tintahal tintájával színezte a kenyeret, és reszelt sütőtök is van benne. Ezt bátran tette eléd, pedig nem is kérted. Tudhatta, hogy te értékelni fogod.
Norbi szeret kísérletezni, és nagyon méltányolja, ha valaki vevő erre. Előfordul, hogy megkérdezi, főzzön-e ezt vagy azt. Szeretem az új ételeket, ő pedig tudja, hogy a színészeknek milyen örömet lehet szerezni azzal, hogy olyat főz, amire vágynak. Ebben az egész összevissza életünkben az ide-oda rohangálásunk közben, a próbák között egy jó leves is nagy vigasz tud lenni. Vagy esetleg az, hogy egy különleges kenyeret sütött. És a gyors tempó is fontos, hogy ne kelljen várni a tíz-tizenöt perces próbaszünetekben. Az előadások után éhesen is rossz lenne még várni ennivalóra. Nálunk a színészbüfében gyorsan készítenek mindent.
Függ az előadásoktól, hogy mit eszel? Gálvölgyi János például elmesélte egyszer, hogy vannak olyan produkciók, amik előtt ő már ebédre is csak egy levest eszik. És vannak olyanok, amik előtt nyugodtan ehet pörköltet is.
Ez abszolút így van. A legjobban szeretek reggelizni, meg vacsorázni előadás után. Bizonyos produkciók előtt kizárt, hogy egyek. Például az Angyalok Amerikában előtt biztos, hogy nem eszem már déltől, mert ez fizikai szempontból is annyira igénybe vesz, hogy elképzelhetetlen lenne teli hassal játszani. Egyáltalán, a jóllakottság érzés nagyon nem fér össze a színpaddal. Egyre kevésbé tartják be azt a törvényt, ami azért nem volt véletlen, hogy a próbák alatt nem lehet a színpadon enni.
Mert annyira kell tisztelni a színpadot?
Igen. Az evés, az hogy jön oda?! Az én szememben az is a szerep iránti elvárás, hogy nem mehetsz föl teli hassal a színpadra. Sokkal energikusabbnak, frissebbnek érzem magam, ha nem jóllakottan állok neki egy estének. De aztán nagyon szeretem az előadások utáni evészetet. Ilyenkor olyan vagyok, mint egy hülyegyerek, aki megkapja az ajándékát.
Ez bezabálás?
Nem, mert azért ez is most már inkább csak egy szelet hús, saláta. Rendszerint valamit gyorsan összeütök otthon magamnak.
Vigyáznod kell a vonalaidra?
Nem kell, de erre úgy másfél éve elkezdtem odafigyelni, nem szeretnék kövér lenni. Nagyon sok mindenen úgysem tudok változtatni, de az rajtam múlhat, hogy sovány öreg színész leszek vagy kövér.
Szöveg: Bóta Gábor
Fotók: Szalmás Péter, PIXELTASTER
Olvassa tovább! Az interjú folytatását megtalálja a Boldogság Magazin decemberi számában!
Képzeld el, hogy van egy forgatókönyv, amely feltérképezi az összes olyan utat, amelyet ebben az életben megjárhatsz. Sőt, azt is pontosan elárulja, hogyan tudsz sikeresen célba érni, úgy, hogy mindvégig a benned rejlő potenciált tartja szem előtt! Mindannyiunknak van egy életút története: múlt, jelen és jövő. Mindenki hivatott valamire, mindenkinek van egy életcélja.
Az életutad feltérképezésével te is megtalálhatod azt a célt, amely igazán boldoggá tesz téged és elégedett ember lehetsz, hiszen biztos, hogy szeretni fogod majd, amit csinálsz.
Az életút olvasása a megvilágításról és a felhatalmazásról szól. Bizonyos életesemények és tapasztalatok előre meg vannak határozva, de a legtöbb megváltoztatható a szabad akaratod által. A sorselemzésre szakosodott jósok felderítik a sors, a személyiség és az élettapasztalat sajátos valószínűségeit, hogy azt a bizonyos „jót” elérhesd.
Mi az EZO.TV?
Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.
Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!