Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Sorselemzés és életút

Megtalálni a belső utat - Szilvia

A kártya választotta ki őt, így indult el a jóslás útján Szilvia, az Ezo.tv jősnője. Öt éve szentelte fel az életét az emberek megsegítésére. Ismerje meg Szilvia jósnő történetét!

Hogyan kerültél kapcsolatba az ezotériával?

Gyermekkoromra visszatekintve emlékszem, már akkoriban is érdekeltek a lélek belseje felé való utazások. Szüleimmel esténként sokat beszélgettünk a csillagokról, arról a helyekről amiket az emberek még nem ismernek, egy másvilágról, amit a szem nem lát, de ha hiszünk, akkor érezhetjük több van a fizikai léten túl. Sokat álmodoztam különös dolgokról, melyek eljuttathatnak egy másvilágba, másik dimenzióba, persze akkor még ezt így ilyen formában nem tudtam meghatározni. Álmaimban sokszor megjelentek különös lények, lelkek akár entitásoknak is nevezhetjük, akik üzeneteket próbáltak átadni nekem. Most már tudom segíteni próbáltak, rámutatni, hogy a testem és a lelkem közötti kapcsolat nagyon erős és könnyebben láthatok, tudhatok dolgokról. Valójában keresztanyám Abrilla volt az aki visszaigazolta, hogy igen is sokkal több van a Földön s azon túl. Nagy hatással volt rám, mert ő volt az első személy aki komolyan kutatott és többet akart tudni az életről. Édesapám halála után, 13 éves koromban volt az első igazán mély élményem ezzel a különös misztikus világgal. Abrillával rendszeres családi meditációkat és teremtő szertartásokat gyakoroltunk. Ekkor már tudatában voltam, hogy sok minden vár még rám.

Szerinted fontos-e a származás ahhoz, hogy valaki igazán jó jós legyen?

A származást jelentéktelennek vélem, hiszen a lelkek szabadok és a biológiai test, melyet mindenki magának választ oda, ahol életfeladatait gyakorolhatja nem egyfajta gát a tanulásban. Hiszem, hogy minden ember képes eljutni arra a szintre, ahol már látnak és éreznek mélyen a jövőbe. A földrajzi helyzet és a bőrszín nem akadály a belső utazások előtt.

Hogyan és mióta kerültél kapcsolatba a jóslással?

A jóslást szintén Abrilla keresztanyám által ismertem meg. 16-17 éves koromban tartottam kezemben először cigánykártyát. Szerelem volt első tapintásra, és tudtam a kártya kiválasztott engem. Hiszem, hogy mély tisztelettel megkaphatja mindenki a választ, mely kártya vagy okkult eszköz lehet az örök párja ezen az úton. Húsz éves koromban, nagy szerelmi csalódásom után az élet Abrillához sodort. Sokat tanított, és ösztönzött az önálló belső fejlődésemre. Most már öt éve, hogy átadtam az életem a jóslásnak és az emberek megsegítésének. 

Hogyan tudsz leginkább segíteni a hozzád fordulóknak? 

Az élet minden területén próbálok segítséget nyújtani az embereknek, legyen az párkapcsolati kérdés vagy bármi más. Belső meditációs utazásaim során sok kérdésemre választ találtam. Egynek érzem magam azzal a ténnyel, hogy a jósok kikhez az emberek fájdalmukban vagy akár örömükben fordulnak válaszokért, első számú feladata rámutatni, hogy mindenki képes a teremtésre. Minden ember egyedi és különleges és így az emberek személyiségéhez alkalmazkodva szinte átlényegülve próbálom megválaszolni kérdéseiket. Ha kell együtt sírok és nevetek az emberekkel, hisz olykor a tudat, hogy van valaki akivel megoszthatják problémáikat óriási pozitív energia hullámokat generálva már el is kezdődik az öngyógyítás és teremtés. Ezt érzem a leghatékonyabb segítségnek, hiszen szavak nélkül, kimondatlanul is megtanítom őket erre a rég elfeledett erőre. Olykor a kártya csak mellékszereplő marad, mert a kérdező fél mélyen megnyitja szívet és akkor átváltozik egyfajta katalizátorrá amit szavak nélkül érezni lehet és az információk akadálymentesen feltörnek és átadhatóak. A lényeg a bizalom és a nyitott szív. 

Milyen indokokkal vagy problémákkal szokták általában felkeresni? 

Az örök kérdés a szerelem. Megmosolyogtat, mert az emberiség megjelenése óta a szerelem mindig is kicsit misztikus kérdésekkel teli volt, hiszen megfoghatatlan és mennyei. A szerelem mellett sokszor egy adott kérdéssel fordulnak hozzám, legyen az karrier, de a jóslás során ki-kibuknak az emberekből, hogy valójában saját magukat keresik, kutatják, várva hátha én megtudom ezt nekik válaszolni. Tehát én azt hiszem a valós indokok sokszor rejtett üzenetekként jönnek. "Ki vagyok én és hogyan lehetek boldog?" 

Mesélj el egy-két kiugró esetet, amikor a jóslat segített az embereken. 

Öt évvel ezelőtt egy amerikai úriember fordult hozzám segítségért, nevezzük őt Mr. H-nak. Egyik napról a másikra szőrén szálán eltűnt a hölgy, akit teljes szívéből szeretett, és nem értette, mi történt, mit tett, amiért nem akar már többé vele beszélni ez a hölgy. Elso alkalommal már éreztem, hogy itt valami nem tiszta, és mikor kiraktam a kártyákat, láttam, hogy a hölgy csak kihasználta Mr. H-t. Finoman próbáltam neki utalni rá, hogy talán nem volt őszinte a hölgy, de sajnos Mr. H. nagyon makacs volt, a legmakacsabb ember akivel életem során találkoztam. Akkor 5 évvel ezelőtt megfogadtam magamnak segíteni fogok neki megtalálni a hölgyet, és egyben rávezetni Mr. H-t a belső változás útjára. Jóslataim és megérzéseim segítségével megtalálta a hölgyet Európában. El is utazott hozzá, és a hölgy bevallotta neki, hogy nem szerette sosem. Az érzéseim valósak voltak, tényleg láttam és tudtam amit már Mr. H. is hallott saját fülével. Rendszeres levelezésünk mellett egy éve egy különös üzenet érkezett Mr. H-tól, melyben leírta, hogy most már érti miért voltam olykor szigorú vele, és nagyon hálás nekem, mert tudja, ha én nem vagyok, mai napig a saját maga kreált hitben élne boldogtalanul. Egy éve Mr. H. rendszeres meditációkat tart hazájában, azóta is tartjuk a kapcsolatot, és talán sosem találkoztunk személyesen, de tudom részese lettem az életének. Számomra ez a leggyönyörűbb emlék. 

Egy másik esetben, egy kedves középkorú író hölgy keresett fel. Boldogtalansága egyre jobban megbénította karrierjét, és kétségbeesésében segítséget kért tőlem. Mindent megnéztem neki, a karrierjét, az életútját, karmikus feladatait, de akkor hirtelen furcsa érzések fogtak el engem. Mintha spontán lelki utazást tettem volna, és idegen helyek képeit láttam, idegen bútorokat. Beszélgetéseink során kérdeztem tőle, van e egy zöld kis éjjeli szekrényed, mert folyton ezt láttam magam előtt. Először nem tudta miről beszélek, de aztán egy nap megkeresett, hogy édesanyjának volt egy zöld szekrényecskéje, de egy éve mikor meghalt, ő azt felvitette a padlására. Mondtam neki sürgősen keresse meg, mert kell lenni ott valaminek, biztosra éreztem, édesanyja tartogatott valamit számára. Pár napra rá újra felkeresett, és picit pityeregve mesélte, egy levél volt a szekrényben, melyben édesanyja leírta, hogy nagyon büszke rá, és kérlelte folytassa az írást, mert még sok embernek segíthet vele. Kiderült, a boldogtalansága abból eredt ennek a hölgynek, mert édesanyja sosem fogadta el igazán, hogy ő csak egy író, és mindig bizonyítani akart neki. Hálás szívvel emlékezem erre a történetre.


Képzeld el, hogy van egy forgatókönyv, amely feltérképezi az összes olyan utat, amelyet ebben az életben megjárhatsz. Sőt, azt is pontosan elárulja, hogyan tudsz sikeresen célba érni, úgy, hogy mindvégig a benned rejlő potenciált tartja szem előtt! Mindannyiunknak van egy életút története: múlt, jelen és jövő. Mindenki hivatott valamire, mindenkinek van egy életcélja.

Az életutad feltérképezésével te is megtalálhatod azt a célt, amely igazán boldoggá tesz téged és elégedett ember lehetsz, hiszen biztos, hogy szeretni fogod majd, amit csinálsz.

Az életút olvasása a megvilágításról és a felhatalmazásról szól. Bizonyos életesemények és tapasztalatok előre meg vannak határozva, de a legtöbb megváltoztatható a szabad akaratod által. A sorselemzésre szakosodott jósok felderítik a sors, a személyiség és az élettapasztalat sajátos valószínűségeit, hogy azt a bizonyos „jót” elérhesd.


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Horusz
Mellék:
 
Mezei Márti
Mellék:
 
Zsóka
Mellék:
 
Kincső
Mellék:
 
Perzsi
Mellék:
 
Erika
Mellék: