Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Sorselemzés és életút, Asztrológia és horoszkóp, Spiritualitás

Tenyérjóslás, tenyérelemzés 2. – A hét domb

A tenyérjóslás vagy kiromantia szorosan összefügg az asztrológiával. A tenyér domborulatainak bolygók szerinti felosztása az ókorig nyúlik vissza.

A tenyérjóslásban hagyományosan hét (vagy kilenc) fő dombot különböztetnek meg. Ezek mindegyikéhez egy-egy égitest, illetve egy vagy két állatövi jegy kapcsolódik.

Elődeink a tenyér alsó részén, csuklónk és tenyerünk találkozásánál képzelték el a Föld helyét, és (mivel tévesen úgy hitték, a bolygók keringenek a Föld körül) ehhez viszonyítva adták meg az égitestek pozícióját tenyerünkön is.

A tenyérjóslás alapja

Leginkább attól függően, hogy mennyire markánsak, mennyire erőteljesen domborodnak ki, vagy éppen haloványak ezek a területek, vonnak le következtetéseket a tenyérelemzők az illető főbb személyiségjegyeire, tulajdonságaira, szokásaira, hajlamaira, habitusára nézve (vizsgálják ugyanakkor színét, barázdáltságát, mintázatát is).

A tenyérjóslás és a tenyér 7 fő területe

Vénusz-domb

A hüvelykujj alatti párnácska. A Bika vagy a Mérleg jegyét kell keresnünk itt. Megmutatja, mennyire tudjuk könnyen kifejezni érzelmeinket. Minél nagyobb és barázdáltabb ez a terület, annál több az illetőben a vitalitás és a szexuális energia, ha viszont lapos és színtelen, az önzésre, ridegségre utalhat.

Jupiter-domb

A mutatóujjunk alatt található, a Nyilas és a Halak helye. Avezetői képességek és a hatalom iránti vágy területe, ezért előmeneteli lehetőségeinkről is mesél. Megmutatja, mennyire ragaszkodunk elhatározásainkhoz, mennyire vagyunk kitartóak céljaink elérésben. Szerencse-dombnak is szokták hívni, hiszen ha erőteljes és markáns, az szerencsét, kimagasló sikereket jelenthet.

Szaturnusz-domb

A középsőujjunk alatti rész – a Bak és a Vízöntő helye – rugalmasságunkról, önuralmunkról árul el információkat. Ha ez a domb nem markáns, nem kiemelkedő, az kiegyensúlyozott, bölcs emberre vall. A jól fejlett domb pesszimista, aggályoskodó emberre utalhat, ha pedig túlzottan lapos ez a terület, azt jelentheti, hogy az illető lazán veszi az életet, nem izgatják a kötelességek. Más néven Sors-dombnak is nevezzük, mivel normális esetben idáig fut a Sors-vonal.

Apolló-domb (vagy Nap-domb)

A gyűrűsujjunk tövénél lévő dombocska, az Oroszlán jegyét találjuk itt. Azt mutatja, mennyire vagyunk extrovertáltak, mennyire szeretünk a középpontban lenni, ugyanakkor művészi hajlamainkról, tudományos érdeklődésünkről is árulkodik. Ha jól látható, domború, az sokoldalúságra, művészi hajlamokra, kreativitásra tudományos érdeklődésre, domináns személyiségre utalhat, ha viszont kevéssé látszik, viselője racionalista-típus, aki két lábbal áll a földön.

Merkúr-domb

A kisujj alatti rész, előfordul, hogy egybeolvad az Apolló-dombbal. Az Ikrek és a Szűz jegy helye. Gyakorlati érzékünkről, üzleti „vénánkról”, valamint kommunikációs képességeinkről árulkodik. Az értelem dombja: az erős, markáns Merkúr-domb logikusan gondolkodó, harmóniát kedvelő személy ismertetőjegye lehet, a halvány, nem feltűnő Merkúr-domb viszont rendszertelenségre, megbízhatatlanságra utalhat.

Hold-domb

Tenyerünk külső részén, a Vénusz-dombbal szemközti, a csukló felett található területen kell keresnünk a Rák jegyét. Képzelőerőnkre, fantáziánkra, illetve tudatalattink fejlettségére vonatkozóan vonhatunk le belőle következtetéseket. Ha túl széles, az a kelleténél álmodozóbb, a realitásoktól távol élő, ha pedig túl lapos, az unalmas, fantáziátlan egyéniségre utalhat.

Mars-domb

Tenyerünk külső élén, a Hold dombja és a Merkúr dombja közé eső kisebb domborulaton találhatjuk a Kos és a Skorpió jegyét. A Mars-domb az energikusság, a türelem és a kitartás jelzője. Kiolvasható belőle, hogy az illető mennyire tart ki tervei mellett, mennyire képes megvalósítani céljait. Ha a Mars-domb látható, de nem feltűnő, az energikusságra és kiegyensúlyozottságra vall. Ha túl húsos és domború, uralkodási vágyat jelenthet, ha viszont nagyon lapos, az a bátorság és az öntudat hiányát mutathatja.

Kapcsolódó tenyérjóslás cikkeink


Képzeld el, hogy van egy forgatókönyv, amely feltérképezi az összes olyan utat, amelyet ebben az életben megjárhatsz. Sőt, azt is pontosan elárulja, hogyan tudsz sikeresen célba érni, úgy, hogy mindvégig a benned rejlő potenciált tartja szem előtt! Mindannyiunknak van egy életút története: múlt, jelen és jövő. Mindenki hivatott valamire, mindenkinek van egy életcélja.

Az életutad feltérképezésével te is megtalálhatod azt a célt, amely igazán boldoggá tesz téged és elégedett ember lehetsz, hiszen biztos, hogy szeretni fogod majd, amit csinálsz.

Az életút olvasása a megvilágításról és a felhatalmazásról szól. Bizonyos életesemények és tapasztalatok előre meg vannak határozva, de a legtöbb megváltoztatható a szabad akaratod által. A sorselemzésre szakosodott jósok felderítik a sors, a személyiség és az élettapasztalat sajátos valószínűségeit, hogy azt a bizonyos „jót” elérhesd.


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Kasszandra
Mellék:
 
Zsóka
Mellék:
 
Leila
Mellék:
 
Erika
Mellék:
 
Oláh Mária
Mellék:
 
Ivett
Mellék: