Az életünkben számos „bűvészmutatványra” van szükségünk ahhoz, hogy minél boldogabbak, sikeresebbek lehessünk. Ungár Anikó a színpadi trükkök mellett a való élet színpadán is nagy játékos. A bűvészet és az ezotéria kapcsolatáról, varázslásról, titkokról – egyebek mellett a női lét rejtelmeiről is – beszélt.
Azt is szívesen megosztotta olvasóinkkal, miben látja az ideális párkapcsolat legfőbb alapját. Továbbá interjúnkból kiderül, miért nem titkolja a korát, és milyen érzésekkel vágott bele néhány évvel ezelőtt élete egy merőben új fejezetébe, egy négygyerekes férfi oldalán.
– A bűvészet, a mágia és az ezotéria valamelyest rokonságban vannak egymással. Ön is így látja?
A bűvészetben és az ezotériában talán az a legfőbb közös jellemző, hogy az ember maga képes az energiájával, az akaratával valamilyen helyzetre hatni. Valószínűleg nem véletlen, hogy a bűvészet lett a hivatásom. Több évtizede gyakorolom azt, hogy elhitetek az emberekkel olyasmit, amiben esetleg hitetlenek.
– A technikai csodák világában – amikor minden szinte egyetlen gombnyomásra működik – könnyebb vagy nehezebb elhitetni a különféle bűvésztrükköket, a laikus számára meg- és felfoghatatlan varázslatokat?
Egyre nehezebb. A huszonegyedik század embere megéli, a saját bőrén tapasztalja a technikai vívmányok csodáit. A mai generáció képviselői beleszülettek a számítógépek és az okostelefonok világába. Őket a legnehezebb elvinni az illúziók országába. Nem elég a piros kendőből zöldet varázsolni, a színpadon a közönyből kell lelkesedést elérni, és ez a bűvészet. Ez egyfajta képesség, ami nem tanulható. Minden hivatáshoz tehetség kell. Hogy ezt ki mivé formálja, és mit hoz ki belőle, vagy az ő saját, vagy a környezete szerencsés felismerése.
A bűvészeten belül van egy olyan műfaj, amit úgy hívunk, hogy pick-pocket (színpadi zseblopás), amelyet én nem gyakorolok. Azonban eljátszom a lehetőséggel: nézőket hívok a színpadra, hogy közösen varázsoljunk. Még a fellépésem előtt a saját órámat rakom zsebre, és amikor a korábban kiválasztott néző lemegy a színpadról, előhúzom, felmutatom, „Jaj, bocsánat, ez az én órám!”, mondom. Az ember pedig riadtan néz: minimum egy másodpercre elhiszi, hogy levettem a karóráját. Olyan helyzetet tudok teremteni, ami nem is valós. Ez nem más, mint az egyéniség, az individuum ráhatása, amivel a másikat egy pillanatra bizonytalanná tudom tenni. Hajdanán a sámánok, mágusok, törzsfőnökök – indiánoknál, afrikai népeknél a Mesterek – sajátja volt, hogy a többiek fölött álltak. Valamit tudtak, de egyáltalán nem biztos, hogy ez misztérium, de a környezetük ezt mégis segítségnek élte meg. Annyi bizonyos, hogy tudtak helyzetet teremteni. Nem hinném, hogy például a szemeimmel hidakat vagyok képes felégetni, viszont azon vagyok, hogy ezt igenis elhitessem. Fontos dolog hinni a csodát, hinni az illúziókban.
– Pálffy Judit Majdnem Boszorkány címmel írt könyvet önről. Túl a frappáns címen, akkor én most egy valóban „majdnem boszorkánnyal” beszélgetek?
Annyira vagyok boszi, amiért bizonyos nőket anno valamiért boszorkányként elégettek.
– Mire tanította meg a bűvészet?
Például precizitásra. Előre látni helyzeteket, felkészülni rájuk. Gyakorlatiassá váltam, képes vagyok látványt adni; az élet más területén is, akár a konyhában. Erős az adaptációs, átadási és figyelemfelhívási készségem. Ha nekem fontos, tudok úgy megvilágítani dolgokat, hogy a legkisebb is lényegessé váljon.
– Vonzza a varázslásban, hogy csak ön tudja a titkot, és mások nem?
Engem nem a titok vonz. Hanem az, hogy amíg a színpadon vagyok, el tudjam hitetni a csodát. Ez az igazi kihívás, és nagyon szeretek szórakoztatni.
– Nőként is szeret titokzatos és rejtélyes lenni?
Nem szeretek, de az vagyok. Ilyen a karakterem. Meggyőződésem: ahány kapcsolat, annyi nő. Minden férfi mást hoz ki a nőből. Erősen hiszek magamban, van önbecsülésem, önbizalmam. Alapvetően ösztönös, inspiratív lény vagyok, szeretem magam elringatni, hagyom, hogy a férfi kihozzon belőlem valamit. Mindannyian szeretnénk tetszeni, megfelelni. Szívesen idomulok, de ettől még az önálló karakterem nem változik. Ezek inkább hangulatok, érzékek, játékok, egymásra való hatások. Mondok egy másik példát: egy gyerek esetében sem mindegy, ki tanítja neki a történelmet. Az egyik pedagógusnál megbukik, a másiknál pedig imádja a tantárgyat. Attól függően, hogy a tanár milyen hatással van rá. Az emberi kapcsolatoknak szintén ez a titka: képes legyél úgy tetszeni, hogy a másiknak jó legyen. Ez nem kompromisszum vagy megalkuvás – ez egyfajta képesség arra, hogy jól tudjunk meglenni egymással a párkapcsolatban. Hatvankét éves vagyok. A barátnőim folyton kérdezik, miért nem titkolom a koromat. Úgy vélem, egy nő titka nem a korában – vagy annak meghazudtolásában – rejlik.
– Hanem miben?
Végtelenül egyszerűen fogalmazva: egy nő titka az, hogy belép egy helyiségbe, és felfigyelnek rá. Mert jelen van. A rajta lévő ruhánál sokkal fontosabb az egyénisége, a kisugárzása. Az, hogyan tudja viselni a ruháját. Az igazi nő fontos eszköze a titkok tárházából, hogy nem próbálja majmolni a divatsémákat. A divat valójában azt jelenti, hogy a lehetőségek közül kiválaszthatjuk a hozzánk leginkább illőt, azt, ami az egyéniségünk része. Vagy húsz-huszonöt évig nem kellett változtatnom a ruhatáromon, a sminkemen. De hatvan fölött jó néhány szeretett ruhámat elajándékoztam. Mert ennyi idősen nem akarok húsz-harminc évesnek látszani. Tudom a helyemet, és vállalom azt, amilyen vagyok. A legfontosabb, hogy mindig az adott helyzetből tudjuk kihozni a lehető legtöbbet.
– Érdekes, izgalmas élet az öné. Ötéves kora óta színésznőnek készült, majd Ruhaipari Főiskolát és Artistaképző Iskolát végzett, és – a sors különös játékának köszönhetően – a bűvészet, a színpad mellett a divat ma is fontos része az életének. Mit gondol erről?
A bűvészet és a divat egyáltalán nem esik messze egymástól, az én életemben pedig különösen jól összesimulnak. Nálam mindkettő afféle genetikai örökség, a kiváló stílusérzék, a divat iránti érdeklődés és az otthonteremtés képessége a grazi divatintézetet végzett édesanyámé volt, a bűvészetet pedig édesapám plántálta belém. Fiatal divattervezőként egy neves cégnél kezdtem el dolgozni, kötöttárut terveztem. Négy év múlva találkoztam Baross Imrével, az akkori artistaképző iskola igazgatójával, aki azt mondta: ez az életem eltékozlása, nekem a színpadon lenne a helyem. Lehetőségeket kaptam tőle, ekkor kanyarodott el az életem a bűvészet felé. Azonban, amikor tizenöt-húsz évnyi külföldön való turnézás után hazajöttem, divatszalont nyitottam. Szóval, mindennek megvan a maga helye az életünkben. Hiszem: semmi nem történik véletlenül vagy feleslegesen. Egyik sem volt kierőszakolt dolog, mindkettő az „én dolgom”, a saját utam volt, és megtalált – én pedig észrevettem a kínálkozó lehetőségeket. Számomra a bűvészet és a divattervezés egyaránt a formai és előadói kreativitásról szól, mindkettő az alkotás, a teremtés egy-egy formája.
– Elfogadom, de például éppen a bűvészetben sokan képesek ugyanarra a – természetesen előzőleg jól begyakorolt – trükkre, azonban mégsem tűnik minden egyes bűvész átütően kreatívnak. Hallottam önről egy történetet: amikor a bűvészek azt mondják, hogy ők is megcsinálják a „lebegő hegedű” mutatványt, az ön technikusa – aki emellett bűvészet oktató – késlekedés nélkül rávágja: „te is megcsinálod, de te nem vagy az Ungár Anikó!”
Rengetegen csinálunk azonos dolgokat! Ugyanaz a trükk a világon bárhol megvásárolható. Nem a trükk a lényeg, hanem az előadás. Radnóti Miklós Hetedik eclogáját is bárki el tudja mondani, de nem úgy, ahogyan Latinovits Zoltán.
– A magyar teniszválogatott szövetségi kapitánya és edzője, valamint megszállott bűvész édesapjának köszönheti, hogy így alakult a sorsa. Ő ösztönözte arra, hogy átlagon felüli, különleges dolgokat csináljon az életében. Ez miért volt fontos önnek? Nem elegendő, ha „csak” elég jó bűvész – akár a nők között a legjobb –, példás anya, háziasszony és feleség?
Ez nem nekem volt fontos, hanem az apukámnak. A fiatalsága a II. világháború idejére esett, orosz munkaszolgálaton volt, Örkény István íróval együtt. Ott megtanulta a legfőbb törvényt: ha abban a szélsőséges helyzetben nem vagy egyéni, belehalsz. Valójában három nyelven beszélt, mégis öt nyelven tolmácsolt, gyakran blöffölt. Örkény írta a színpadi helyzeteket, amelyeket közösen adtak elő, szórakoztattak. Kiváltságosak lettek – túlélték… Komplett túlélőprogramot kaptam az apukámtól. Csupán egyetlen dolgot nem tudott: örökéletűvé válni. Édesanyám viszont szerencsére máig él, fizikailag és szellemileg egyaránt jól van. A napokban ünnepeltük a századik születésnapját!
Az eredeti kérdéséhez visszatérve: soha semmit nem csináltam erőből. Az igaz dolgoknak könnyedén, verejték nélkül kell megtörténniük, azok mindig tehetségből fakadnak.
– Híres a különféle vegetáriánus és bio ételeiről, arról, hogy az egészséges táplálkozás elkötelezett híve. Ez hogyan lett a sajátja?
Nyitott, befogadó, megújulásra képes, modern embernek tartom magam. Mindannyian folyamatosan felfedezéseket teszünk, tanulunk, az élet számos területén. Ez is végtelenül egyszerű: az étkezésről is megtanultam másként gondolkodni. A bűvészettel járó hosszú utazásaim során a gasztronómiai forradalommal is korábban találkoztam, mint ahogy az Magyarországra érkezett. Kulcsmondatom: mikor, mit, és mit mivel – természetesen enni. Például este nem eszem gyümölcsöt, délelőtt viszont minél többet. Megértettem, hogy ugyan a fiatal szervezet még valóban mindent elvisel, de fel kell készíteni arra, amikor majd idősebb lesz. Előfordul, hogy rám is felszalad plusz néhány kiló. De soha nem hízom el másfél-két kilogrammnál többet, mert azt még könnyen vissza lehet hozni.
– Második férje, fiának apja, Baronits Zsolt, a legendás Syrius együttes vezetője, menedzsere és szaxofonosa volt. Korai halálával fiatalon, kisgyerekkel lett özvegy. Hogyan lehet feldolgozni a párunk elvesztését?
Ha nem lett volna gyerekem, sokkal nehezebben ment volna. Gábor, a fiam mindössze tízéves volt akkor, és úgy éreztem, kötelességem erőt, biztonságot sugározni neki. Igyekeztem továbbvinni a korábbi, megszokott életünket. Óvtam őt, amennyire csak lehetett, és ez mérhetetlenül sok energiát adott. A másik elmúlása nem jelenti azt, hogy teljesen elment tőlünk. Például apukám máig minden fellépésemkor ott van velem, bennem. Fontos, hogy a halottaink, az elmúlt kapcsolataink valamit hagyjanak bennünk. Akár egy negatív élményt, hogy azt a hibát még egyszer ne kövessük el, azt az utat ne válasszuk újra. Én a mai napig megélem elvesztett szeretteim tanításait.
Szerencsés alkat vagyok: soha nem tudtam igazán mélyen elkeseredni, mindig bíztam abban, hogy van továbblépés. Azt is tudomásul kellett vennem, hogy egy halottal nem lehet együtt élni. De amikor Gáborra nézek, látom benne az apját. Gyakran beszélgetünk, olyankor néha Anikónak szólít, különösen a kritikusabb pillanataiban. Ebben azt érzem, hogy nemcsak mamának, hanem nőként is képes látni engem.
– Új párjával négy fiút is kapott, egyik napról a másikra nagycsaládos anyuka lett. Úgy hiszem, ez a legigazibb bűvészet – úgy is mondhatnám, ez a legnagyobb „mutatványa” –, és a legszebb vállalása.
Eddig ebbe nem is gondoltam bele! Valóban! Majdnem ötvenhét éves voltam, amikor megismertem a mostani kedvesemet. Egyetlen percig nem gondolkodtam azon, hogy a négyből kettő gyereke még kifejezetten kicsi (Ármin és Leó négy-, illetve hatévesek voltak akkor), és hogy két évvel korábban veszítették el az édesanyjukat. A fiúk kezdettől fogva a „közegem” voltak, hozzám tartoztak. Úgy éreztem, nem „idegenek” tőlem, szinte az enyémbe simul a létük. Fel sem merült bennem a kérdés, hogy vállalom-e őket, vagy nem. Egyik napról a másikra nagycsaládos anyuka lettem, amit Gábor is jól fogadott. És a mai napig működik! Ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek nehezebb pillanatok. Tibor, a párom fantasztikusan jól lát engem, méltón kezel. Ő a második férfi az életemben, aki valóban érez és tud engem. Az eltelt évek alatt önfeladás nélkül idomultunk, csiszolódtunk, belesimultunk egymás életébe. Nagyon jó vele, ami remélem, kölcsönös.
Képzeld el, hogy van egy forgatókönyv, amely feltérképezi az összes olyan utat, amelyet ebben az életben megjárhatsz. Sőt, azt is pontosan elárulja, hogyan tudsz sikeresen célba érni, úgy, hogy mindvégig a benned rejlő potenciált tartja szem előtt! Mindannyiunknak van egy életút története: múlt, jelen és jövő. Mindenki hivatott valamire, mindenkinek van egy életcélja.
Az életutad feltérképezésével te is megtalálhatod azt a célt, amely igazán boldoggá tesz téged és elégedett ember lehetsz, hiszen biztos, hogy szeretni fogod majd, amit csinálsz.
Az életút olvasása a megvilágításról és a felhatalmazásról szól. Bizonyos életesemények és tapasztalatok előre meg vannak határozva, de a legtöbb megváltoztatható a szabad akaratod által. A sorselemzésre szakosodott jósok felderítik a sors, a személyiség és az élettapasztalat sajátos valószínűségeit, hogy azt a bizonyos „jót” elérhesd.
Mi az EZO.TV?
Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.
Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!