Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás, Egészség és életmód

A jelgyógyászatról

Ahogy sok egyéb, a tudomány által el nem ismert (ezoterikus) módszer, a jelgyógyászat is erősen megosztja az embereket. A hit persze ez esetben is mindenkinek a magánügye!

A félreértések elkerülése végett: ehelyütt csak az általános jelgyógyászatról ejtünk szót, a hazai közegben bevett jelentését pedig figyelmen kívül hagyjuk. De miről is van szó voltaképpen?

Miriam
hutel
rotel
sktel
 

Jelgyógyászatról beszélünk minden olyan esetben, amikor az ember tudatosan vagy tudtán kívül átrendezi valamilyen módon – a tágabb értelemben vett – teret (a lakóhelyünket éppúgy ideértve, mint a testünket), illetve jeleket hagy és hoz létre benne. Ennek legismertebb példáit talán a Húsvét-szigeteken találjuk, ahol az ősi szobrok elhelyezését, illetve mára már megkopott festésüket az alternatív tudomány olyan tudatos törekvésként értelmezi, amellyel az emberek egyrészt a természetet igyekeztek megzabolázni, másrészt a saját életüket próbálták könnyebbé tenni, harmadrészt ily módon kommunikáltak az istenekkel. De mi köze ennek az egésznek a gyógyításhoz? – kérdezhetné bárki joggal.

A térrendezés elvénél sokkalta könnyebben értelmezhető az a metódus, amikor a jelgyógyászat effektíve jeleket alkot – akár az ember szűkebb környezetében (gondoljunk például az észak-amerikai indiánok totemoszlopaira), vagy akár magán az emberi testen (tetoválások, tartós és ideiglenes testfestések). Az ezoterikus, avagy univerzális jelgyógyászat épp ez utóbbit alkalmazza: átmenetileg jeleket rajzol a páciensre, megnyitva vagy elzárva ezzel valamely energiaáramlás útját.

Az elhivatott testfestők vagy tetováló-mesterek hasonlóképp hiszik és vallják, hogy a testre kerülő forma – akár szabályos, akár amorf – valójában a „páciensben” élő idea külső megtestesülése, manifesztálódása. Az elmélet szerint tehát akár tetováltatjuk magunkat, akár csak mókából rajzolunk, festünk a testünkre jeleket, mindennek következménye lehet. Ha nem is hiszünk a jelgyógyászat ezoterikus tudományában, azért jusson eszünkbe mindez, ha legközelebb a tetováló szalon felé visz utunk!


Még több érdekességért az ezotéria világából keresd fel Facebook oldalunk is!


A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.

Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Ajánlott tanácsadók
Mester jós
Andi
Kertelés nélkül megmondja az égiek üzenetét. Áldással született, meglátja az ... Bővebben
Telefonszám:
 
Mellék:
A hívás díja:
1016 Ft/perc
 
 
Mester jós
Theresa
Született telepatikus képességekkel rendelkezik, elismert asztrológus, kártya... Bővebben
Telefonszám:
 
Mellék:
A hívás díja:
485 Ft/perc
 
 
Mester jós
Abrilla
Cigánykártyával dolgozik és a tisztánlátás képességét is alkalmazza. Képesség... Bővebben
Telefonszám:
 
Mellék:
A hívás díja:
485 Ft/perc
 
 
Mester jós
Leila
Kártyával, ingával és rontás levétellel segítek a hozzám fordulóknak. A szere... Bővebben
Telefonszám:
 
Mellék:
A hívás díja:
485 Ft/perc