Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás

A maja jóslatok félidejében

A maja naptár szerint az idei év fordulópont lesz az emberiség életében. 2012 decemberében olyan jelenségnek vagy jelenség-sorozatnak leszünk tanúi, mely alapvetően változtatja meg a Föld nevű bolygó lakóinak életét. A teljes naptári évet alapul véve a „világvége-várás” félidejében járunk...

Alapvetően két csoportot lehet megkülönböztetni a 2012-es világvége téma kapcsán. Az első (és egyben talán legnagyobb) tábor a szkeptikusoké. Ők a maja naptárat vagy egy primitív csillagászati ismeretekről árulkodó rendszernek tekintik; vagy – és ez a jellemzőbb – babonának, sületlenségnek tartják a jövendöléseket. A másik nagy csoport elhiszi a maják által jövendölteket, ám a hívők esetében is két eltérő irányvonal különböztethető meg.

Az egyik tábor szerint a naptárban leírtak szó szerint értendők: egyetlen hatalmas és látványos esemény jelenti majd a vízválasztót: mondjuk egy nagy áradás vagy háromnapos sötétség stb. Ezután az esemény után pedig egy gyökeresen megváltozott világ jön el, amiben az ezotériáé, a spirituális gondolkodásé lesz a főszerep. Az egykori szkeptikusok elfogadják majd azokat a tanokat, amiket korábban csak az emberiség kb. 20 százaléka vallott a magáénak. Ez lesz az „apokaliptikus” világkép eljövetele, amit a Biblia is megjövendöl, és amit megannyi mozifilm (pl. Mad Max, Sztalker stb.) dolgozott már fel.

A másik elmélet hívei inkább az átmenetben hisznek. Úgy vélik, a változás nem egyik napról a másikra, hanem fokozatosan, de az eddig tapasztaltaknál gyorsabban megy majd végbe. Már most is vannak jelei ennek (árvizek, földrengések, váratlan és meglepő vezető-váltások a különböző országok élén stb.), melyek mind-mind azt vetítik előre, hogy egy jelentős paradigmaváltásnak kell bekövetkeznie. Hitük szerint így jutnak majd főszerephez az indigo- és kristálygyerekek, vagy esetleg a földönkívüliek. A változás szerintük így több évet vagy akár évtizedet is igénybe vehet, a végeredmény azonban ugyanaz lesz, mint az előző esetben: a régi, jellemzően materiális gondolkodást felváltja a spiritualizmus világnézete. A Föld vezető államainak irányítói mind ezoterikus nézőpontúak lesznek, és eszerint vezetik majd országaikat is.

Bár egyelőre nem tudhatjuk melyik forgatókönyv valósul majd meg, egy mindenesetre biztos: a materializmus kora valóban leáldozóban van, világunk pedig megérett egy jelentős perspektívaváltásra!


A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.

Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Abrilla
Mellék:
 
Ivett
Mellék:
 
Erika
Mellék:
 
Theresa
Mellék:
 
Csillagőr
Mellék:
 
Miriam
Mellék: